Nézz bele Kossuth szemébe!

Helyszíni

Két szenzáció értékű műtárgyat mutatott be a március 15-i ünnep alkalmából a Nemzeti Múzeum: Kossuth Lajos eddig sosem látott dagerrotípiáját, valamint egy faragott poharat, amelynek keletkezési históriája maga a történelem.

  

A Nemzeti Múzeum Pulszky-termében csak úgy nyüzsögtek a tévékamerák, újságírók, fotósok – minden bizonnyal ez volt az év eddig legizgalmasabb sajtótájékoztatója. Varga Benedek, a múzeum főigazgatója elmondta: az intézmény történeti emlékezetet hordozó műtárgyai közül az újonnan bemutatandó Kossuth-dagerrotípia kiemelkedő értékű. A kép Amerikában készült a nemzet nagyjáról, és Kossuth mintha a múltból egyenesen a szemünkbe nézne – mondta a főigazgató, utalva a kiállítás címére is: „Nézz Kossuth szemébe!” Ez a felirat egyébként a „föld alatti” Pulszky-teremből leválasztott terület ajtaja mellett látható – már maga a hatalmas, kétszárnyú ajtó is a sejtelmes titkok védelmét szimbolizálja: óriási vasalataival egy középkori várkapura emlékeztet. E mögött tekinthető meg a fantasztikus értékű „ősfotó”, de erre a pillanatra még várnunk kellett.

 

Varga Benedek főigazgató

Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke bemutatta a bank úgynevezett Értéktár programját, melynek köszönhetően a múzeum megvásárolhatta a Kossuth-dagerrotípiát. A 2014 januárjában indított projekt célja az elmúlt történelmi periódusokban különböző okok miatt külföldre vagy külföldi tulajdonba került, magyar vagy külföldi művészek által alkotott, jelentős művészeti értékű műkincsek visszaszerzése Magyarország számára, valamint a hazai hagyatékokban fellelhető legfontosabb műkincsek megvásárlásával azok szétszóródásának megelőzése. Ennek megvalósítására az MNB igazgatósága 100 millió eurós (30 milliárd forintos) keretet különített el a jövő év végéig. Az alelnök felhívta a figyelmet, hogy a honlapjukon bárki megnézheti az eddig hazahozott-megvásárolt műkincsek listáját.

 

Gerhardt Ferenc

Az alelnök a becses Kossuth-kép születéséről elmondta: az alkotás Bostonban készült 1852-ben. Kossuth ebben az évben körutat tett az Egyesült Államokban, hogy támogatókat toborozzon a magyar ügynek. Egy neves galériában ült „modellt” a dagerrotípiához, ami akkor még nagy újdonságnak számított, a technikát csupán 1839. augusztus 19-én hozták nyilvánosságra. A képről egy „szomorú és csalódott ember néz vissza ránk” – fogalmazott Gerhardt Ferenc, utalva a szabadságharc tragédiája utáni csalódottságára, amely Kossuthot is megtörte.

Lengyel Beatrix, a Történeti Képtár vezetője, a kiállítás kurátora a műalkotás háttérmunkálatairól számolt be: a pár négyzetméteren kiállított tárgy több mint húsz ember heroikus munkáját, elsősorban a restaurátorokét dicséri. A portrét őrző ezüstözött rézlemez olyan érzékeny, hogy a legkisebb káros hatásra is azonnal befeketedik. Speciális műszer óvja, amely bármilyen környezeti változásról azonnal vészjelzést küld a restaurátoroknak. A tárgyat épp emiatt egy teljesen elsötétített teremben állították ki, és csak három hétig tekintheti meg a közönség. (Az előkészületi munkálatokról egyébként megtekinthető egy videó az előtérben.) Lengyel Betarix a kép históriájáról is beszélt: 15 éve került a látóterükbe, egy amerikai magyar gyűjtő révén. Az ő halálával azonban szem elől vesztették a műtárgyat, amely 2015-ben került elő ismét. A gyűjtő az eredeti munkát készítő fotográfus leszármazottjától vásárolta meg. A kiváló művészi érzékkel rendelkező fotós, J. J. Hawes Kossuthot szemből örökítette meg, az államférfi azt az attilát viseli, amelyet Debrecenben hordott. A felvételt megelőzően betegeskedett, ez is közrejátszhat abban a megfáradt tekintetben, amelyről Gerhardt Ferenc beszélt. A kurátor elmondta, mivel a különösen sérülékeny képet csak három hétig láthatja a nagyközönség, egy elektronikus gigafelvételt feltöltenek majd a múzeum honlapjára, ahol a legapróbb részletekig tanulmányozhatjuk Kossuth szemét vagy akár szakállát.

 A kicset rejtő ajtó

Mielőtt azonban beléphettünk volna a vasajtó mögé, a Rotundába átvonulva leleplezték az ünnephez kapcsolódó másik jelentős műtárgyat: Oroszhegyi Józsa emlékpoharát. Aczél Eszter, a kiállítás kurátora köszönetet mondott az adományozónak, Oroszhegyi leszármazottjának: dr. Erdődy Júliának és férjének. Egy alig ismert, noha a márciusi ifjak közül is kiemelkedő személyiség alkotásáról van szó. Eredeti nevén Szabó József a székelyföldi Nagykolcson született. Pesten orvosnak tanult, de korán kibontakozott irodalmi érdeklődése is: 1844-től az akkori Jelenkor folyóirat „Újdonság” rovatát vezette. Petőfi, Jókai, Vahot Imre legjobb barátja volt. Március 15-én nagy ív papirosokkal állított be a Pilvaxba, és még mielőtt kinyomtatták volna a 12 pontot, ő írta meg kézzel több példányban, amit aztán terjeszteni kezdtek a városban – mesélte leszármazottja. Együtt vonultak át a pesti Orvosegyetemre, majd kiszabadítani Táncsics Mihályt. 1848 májusában kellett volna utolsó medicinavizsgáit letennie. A szabadságharcban Görgey Artúr felvidéki seregében harcolt. A forradalom leverése után távollétében a császári bíróság halálra ítélte. Két éven át bujdokolt álnéven, ám elfogták, és 1851-től ’56-ig a josephstadti várbörtönben raboskodott. Ez idő alatt faragta ki azt a kelyhet, amelyet Oroszhegyi leszármazottja most adományként átnyújtott a Nemzeti Múzeumnak. 

Aczél Eszter

A börtönből kiszabadulván Oroszhegyi Józsa folytatta tanulmányait, orvosi oklevelet, sebész- és szülészmesteri képesítést szerzett. Bejárta a fél világot, szakíróként, publicistaként is folyamatosan alkotott, jelentős műve például az Erdély aranyvidéke orvosi szempontból című kötet. 1868-ban visszatért Magyarországra, szélütést szenvedett, tehetetlenségében kifosztották. Kolozsvárott, Pesten, majd Budán tengődött 1870-ben bekövetkezett haláláig. Leszármazottja, dr. Endrődy Júlia maga is történész, muzeológus. Felmenőjét az egyik legaktívabb márciusi ifjúként jellemezte, Vajda János jelzőjét felidézve: ő volt „az elengedhetetlen” Oroszhegyi. Endrődy Edit meghatottan nyilatkozott arról, hogy az oly sokáig otthonukban őrzött műtárgyat most átadhatja a múzeumnak.

 dr. Endrődy Edit elhelyezi a kelyhet a pulpituson

 

Az üvegbe speciális módszerrel "nyomták" bele Oroszhegyi portréját

Ezután végignézhettük az adományozói szerződés hivatalos aláírását, majd ahogy az ajándékozó elhelyezi a kiállítói vitrinbe a faragott börtönpoharat – a keze remegését nem is tudta volna titkolni. Ezt a múzeum igazgatója, Varga Benedek zárszavában meg is jegyezte, hiszen ritka kiemelkedő és megható pillanat az ilyen az intézmény éltében. Varga emlékeztetett: annak idején maga a Nemzeti Múzeum is egy komoly adománynak köszönhette létrejöttét. Az igazgató még egy rövid, ám annál tartalmasabb összefoglalót is tartott arról, mekkora jelentősége volt Magyarországon a forradalom idején tevékenykedő, azóta világhírű tudós magyar orvosoknak, akik akkor egy olyan közegészségügyi rendszert hoztak létre, amellyel felzárkóztatták Magyarországot a legfejlettebb nyugati medicinához. Tevékenységük önmagában is forradalmi volt, nem beszélve a történelmi forradalomban vállalt szerepükről, s közülük a legkiemelkedőbb Oroszhegyi Józsa volt. 

A becses börtönpohár

Miután megcsodáltuk, hogyan emelik rá az üvegburát az emelvényre helyezett pohárra, visszamehettünk a Pulszky-terembe, ahol szigorúan egyesével átléphettük a titokzatos vasajtót, s a tenyérnyi, sötét szobában megállhattunk Kossuth Lajos átható tekintete előtt. A 11x8 centiméteres portré egy apró, megvilágított ablakban látható, és a sárgás-barna képről ránk pillantó Kossuth szemében valóban ott a magyar múlt. A szemlélő még bele is borzong egy kicsit, hogy ő maga pedig nemcsak a jelent, de talán a jövőt is képviselve néz vissza a szempárba.

                                               (MTI-fotó: Szigetváry Zsolt)                                                                                                                             

 

Szöveg és fotók: Laik Eszter

Címlapkép: Magyar Nemzeti Múzeum

 

Kommentek elrejtése, megjelenítése