Három forró test zihál az érintések lombja alatt

Líra, Költészet, Láthatatlan könyvtár, Könyvespolc
Böszörményi Zoltán 
 
Három forró test zihál az érintések lombja alatt
Részlet Böszörményi Zoltán Az irgalom ellipszise című kötetéből
 
RANDEVÚ
 
Valahol megállok és várok reád.*
Az ívlámpa alatt, mely a pózna tetején
fényt liheg, a tó felé kacsint,
több mindent akar egyszerre megvilágítani,
mint a szív,
ha frissen szerzett örömmel jóllakik,
kapkod ide-oda, és mohó nyugtalansággal
szeretne betelni.
Betelni, örökre.
Betelni vele ideiglenesen,
s átugrani a lépéstelen pillanatig,
a  szürke árok felett
a fejüket csóváló fűzfákig,
a néma homályig, hol az est tigrisei
fényezik szemüket, s a vér illatát szippantják
tágra nyílt orrlikaikba, ne csak sejtelem,
éhség korbácsolta kíváncsiság űzze őket,
a génekbe kódolt vadászösztön kényszere,
hanem a halált okozó harapások átgondolatlan
vadsága, a ragadozó légies, szökkenő kegyetlensége,
a türelmetlen remegés lángja,
ha szalmába kap sárgáslila fénye,
mint nyíló állkapocs ráharap mindenre,
mi elébe hull.
Fölényesen, férfi-gőggel futkos a szél körülöttem.
Valahol megállok, és várok rád.
Addig, míg beteljesülsz.
 
* A dőlt betűs sorok Walt Whitman Ének magamról című költeményéből, fordította Gáspár Endre
 
 
 
CSAK KEZEK, ÉS LÁBAK, ÉS FEJEK...  
 
Whitman-verset fordítok. Nem megy a munka.
Abbahagyom, újrakezdem, a jelentések
küszöbén téblábolok. Átcsusszan figyelmem.
Rád gondolok, arra, mit ígértél a múltkor,
becserkészel valakit, (...ruhátlan és csupasz
akarok lenni, epedek utána, hogy megérintsen.)
és hármasban szeretkezünk. Kigombolom
blúzodat, ráérősen, kicsit remegő kézzel,
tenyerembe szabadul melled, szád ráforr
a másik nő ajkára, lassú mozdulatokkal
ketten vetkőztetjük, feloldódunk egymás
csókjaiban, (S amit én elfogadok,
te is elfogadod majd, mert minden atom, mely enyém,
éppúgy a tiéd is.) átöleljük egymást,
karjaiban elringat bennünket a félhomály,
szeszély és szenvedély perzsel, fülünkben a láz dobol,
hegyek magasodnak, s a körülöttük
guggoló dombokon kitárt ölek pázsitja
némán elterül. Csak kezek, és lábak, és fejek,
vállak tornácán tüzes ujjak ballagnak le-fel,
az éj tintáját oldjuk fel nyálunk tengerében,
(...visszhangok, bugyogások, zizegő suttogások,
szerelemgyökér, selyemfonál, villafa és venyige)
bordák rácsain a bőr, lombárd brokát feszül,
a pőreség fehér foltjai villannak fel,
a sóhajok felett árkádok magasodnak,
a nesztelen omladékain csók pihen. 
Három forró test zihál az érintések lombja alatt.
 
* A zárójeles részek idézetek Walt Whitman Ének magamról című költeményéből, fordította Gáspár Endre
 
 
Böszörményi Zoltán: Az irgalom ellipszise Kalligram – Irodalmi Jelen Könyvek, 2016
 
Kommentek elrejtése, megjelenítése