„Esténként, hogy hasznosabban teljen az idő, új úszásmódokat találok ki. Van egy füzetem, abba rajzolom. Nézze. Csak úgy mutatom. Itt, például ez. De nem is, inkább ez itt utána, figyeljen. Ez a pillangóúszás továbbfejlesztett változata. De most mondja meg, nem volt egy szadista, aki kitalálta a pillangóúszást?” – Szávai Attila novellája.

„– Ezért kérdezem tehát, drága Catalinom, hogy te mivel tudnád emelni a háztartásunk fényét? És ne gyere nekem az „ezzel is, azzal is” dumával, mert az nem fog működni. Ide csak az cuccolhat be, aki valamit be is tud dobni, amire szükségünk lehet. És nem holmi homályos ígéretek formájában. Pofátlanság egy squatban szobát hirdetni? Az. De egy ilyen tökéletes helyet sehol a világon nem adnak ingyen.” – Varga Bence novellája.

Egy órával később egy különös emberi szendvics haladt át az erdélyi legelők légterén. Íme, a szendvics összetétele: középütt voltam én, míg Ispescu alulról, az Igazgató pedig felülről vett közre testével, mint két szelet kenyér. Bár alaposan lefogyott, az égi magasságokban az Igazgató elvtárs súlya egyáltalán nem volt elhanyagolható, ezért aztán az ejtőernyős, bár feleségénél erősebb volt, nem haladhatott túl gyorsan.

„A gyermek mindenhol talált frontot, mindig mellébeszélt. A tanárait hibáztatta, kritizálta rossz előmenetele miatt”. – Boldogh Dezső novellája.

„Piros szobácskájának sarkában ide-oda imbolygott a jó két láb magas, narancssárga rizslámpa, tétován szállt a füst, a kazettás mennyezet pedig meghajlott kissé, akár a kátránypapír a hőségben. Utóbbit valószínűleg az ópium miatt láttam így.”

„A vonaton tízpercenként belenéztem a szatyorba, nem lankad-e a szív? Az utastársaim meg is kérdezték, valami kisállat van-e a szatyorban, hogy így nézegetem?”

„Május 20.: nagyon szerencsétlen nap a Babonáskönyben. Ezt a mondatot is ellenőrizte volt Szima kéziratban, levonatban. Hát tényleg az lett, annyi szent. Mert ma temetjük őt, aki a Magvető Kiadótól a Fekete Sasig hitével, életbizalmával, munkabírásával tartotta fenn mások vállalkozásait.”

„Én emígy: három ismeretlen-arctalan, ököl-drabális aljas garázda bánt el velem azon (a kutyasétáltató, sokadik kocsmán is túl-mutató) éjjelen, a primitív lüktetésű forgatag szellem– és jellemtelen utcáján.”

„Fekszik hát a hátán, a plafonra koncentrál és az alhasára, az izmaira, amelyek összerándulnak, pedig nem fáj a nézés, az érintés sem. Mégis mintha deréktól lefelé lyukakat égettek volna belé a kandi tekintetek…”

„– Az a kutya egyre nagyobb lett! Német juhász. Mondom magamnak, elég nekem a gyereket tömni, még itt van a nyakamon az a rohadt dög is. Nem tudjátok, mennyit tud egy fiúgyerek zabálni, pláne a kutya. Beadtam neki egy levél fájdalomcsillapítót. De nem volt elég. Több meg nem volt.”

„Helén felbiztatja Lilit, hogy rövid hajjal jelenjen meg, mert az jobban áll neki, mint a hosszú. Olyan rámenős, hogy Lili beleegyezik, és megkéri Helént, aki nem is ért a hajvágáshoz, hogy készítsen neki egy jó frizurát. Szívesen ajánlkozik, neki is fog, a hosszú göndör tincsek hullnak a földre, és pillanatok alatt kész is a Kleopátra-stílusú frizura.” – Részlet az Irodalmi Jelen gondozásában Könyvhétre megjelenő regényből.

„Gyula szomorúan tapasztalta, hogy sehol nincs igazi nyugalom. Otthon az anyja rikácsol, itt meg a barátai hőzöngenek. Szerencsére Béla hamarosan távozott, Anna néni drámai hangon elárulta, hogy egy Ady-versből idézett. Géza tartozása fejében meghívta egy ráadás fröccsre, így még három hosszúlépés meg egy olcsó vodka kijött a háromszázból.” – Cselenyák Imre elbeszélése.

„Kcho birodalmában az ifjúkommunista őrfőnök nem engedi be a kerékpáromat. Utalok rá, hogy ott áll a falnak döntve egy kétkerekű rozsdahalmaz, de erre is az a válasza, hogy akkor se. A portás, egy jobb érzésű néger elárulja, hogy az a bicikli egy alkalmazotté. Kcho – ejtsd: kácsó – nagy művész. Maga Fidel Castro nyitotta meg az egyik kiállítását. Azóta a műértő britek Londonban is szeretik az alkotásait.” – Serdián Miklós György naplóregénye, Böszörményi Zoltán kubai fotóival.

„A hosszú utazás jót tett nekünk. Kivált nekem, mivel volt időm átgondolni a dolgokat. Mert végül is át kellett gondolnom, hogy például elég régen utaztam családi bemutatásra, és annak akkor következménye is volt. Tehát ennek is lehet.” – Berka Attila regénye

„Ha akarják, ha nem, belémfürödnek” – mormolta a Nagy Szobrász, miközben aláírta a végrendeletét a hamvasztás utáni balatoni szétszóratásáról. – Marafkó László szatirikus szösszenetei.

„Ellökte magát az autótól. Lassan ereszkedett le a töltésen és araszolt a folyóra alig emlékeztető, csörgedező patak felé. Ha a nagy Petőfi verse nem lett volna elég, az utóbbi évek árvizei idején láthatta a híradóban, hogy ez a vacak, szürke kis vízfolyás, mint őrült szokott vágtatni a rónán át.”

„Egyszer felkérte Maj Om Ce mestert a helyi közlekedési bizottság, hogy hajlítsa meg a teret Tan Tao tartományban, mert annyira rosszak az utak, napokig tart A pontból eljutni B pontba. Mivel Maj Om Ce mester még sohasem tett ehhez hasonlót, és nem is értette tulajdonképp, miért őt látták a legalkalmasabbnak erre a feladatra; időt kért.” – Novák Valentin taoista kisprózái

„A Kissakál rengeteget tudott beszélni, tán ez az egy maradt az egykori gyerekszínészből, mindent el akart mondani, ami körötte zajlik. Csupa mindennapi, csip-csup ügy, amit a Kissakál jól bevált fordulatokkal tarkított…”

„Julcsi kijött a fürdőszobából, mire a papa érkezett. Másnapos pupillákkal és morgolódva. Képzeld, megálmodtam a randevúdat. Többé nem iszom. Ma elmegyek a gyülekezetbe.” – Kántor Zsolt novellája.

„Porr Ferenc a város gimnáziumában oktatott, sőt igazgatta is az intézményt, míg az egyik március 15-i megemlékezés nem úgy sikerült, ahogy azt a tanári testület besúgói elvárták.”