Ugrás a tartalomra

Serdián Miklós György: Havannai napló

Serdián Miklós György: Havannai napló

 

2015. február 7.

Ami ma láthatóvá vált Havannában, az egy hosszú előkészítő munka eredménye.

Fidel Castro látszólag még életben van, és üzenetet küld az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi elnökének, hogy az ellentétek megmaradnak.

A kubai vezetés a gazdasági embargó megszüntetésére vár, ami nem következik be egyhamar.

A változás, hogy a kubai-amerikaiak szabadabban utazhatnak, és több pénzt költhetnek az óhazában, ami persze a sajátjuk, és keményen megdolgoztak érte. Az USA átlagállampolgárnak még nincs szabad átjárása a demokráciaexportban is vezető nagyhatalomból Kuba felé.

Raúl Castro szemmel láthatóan ereje teljében van, aminek mindenki örül, mert neki nem csak az ökölrázós menetelés és az egyentrikó fontos.

Az üzletekben már sok helyen nemzeti pesóban is feltüntetik az árakat, amitől a vásárlóerő nem lesz nagyobb, de a fogyasztó önbecsülése annál inkább. A rendszer, a bevált módszerrel, most is a nemzeti érzésre épít.

Látszólag nyugalom van, szabad a fogyasztás. Ugyanakkor romlik a közbiztonság, szaporodnak a vagyonellenes cselekmények. A helyzetet – átmenetileg – a több lakat oldja meg, a nagyobb rácskínálat a magánházak bejáratain, és a tehetősebbek villáinál megszaporodnak az őrök.

Üdítő élményanyag a Mariachi Juvenil. Ifjúsági zenészbrigád, ami mexikóinak beöltözött kubaiakból áll. Egy kombiban érkeznek, amire emeletet hegesztettek hajóablakokkal.

 Fotók: Böszörményi Zoltán

(A képek illusztrációk, nem a regényben említett helyszíneket ábrázolják)

2015. február 8.

A Comodoro szálloda teraszán egy húsz év körüli norvég lány udvarol egy öreg, kopasz négernek. Változnak az idők.

A táncoslábú norvég lányválogatott tagjai, akik salsa-akadémiára jöttek, hangosan közszemlére teszik a jókedvüket, hátha ők is sikerrel járnak. Talán szereznek maguknak egy vőlegényt.

A kivételek itt is erősítik a szabályt. Egy norvég lánynak norvég barátja van, aki rezzenéstelen arccal a mobiltelefonja kijelzőjén matat.

 

2015. február 9.

A digitális nyomda tulajdonosa képben van Magyarországról. Ismeri Puskás és Kocsis nevét is. Elmondom neki, hogy a miniszterelnökünk nagy futballrajongó, és Puskásról stadiont neveztek el. A történet nem hatja meg. Különösebben.

A 70-es utcánál odajött hozzám egy nyíltan fogyatékos srác, és égnek fordította a mutatóujját, ami itt azt jelenti, hogy adjak neki egy dollárt. Mindenkit megkörnyékezett az ötletével, főleg a szőke néniket, akiknek friss kölniillatát hozta felém a tenger felől fújó szél.

Amikor eltanácsoltam, még egy darabig sajnálatra méltó képet vágott, makogott valamit egy spanyolnak is nevezhető nyelven, és egy távoli világból üzent az üres tekintetével.

Nem sokkal később egy teljesen idióta jelent meg, aki már csak angolul volt hajlandó beszélni. Rendes trikót adtak rá azok, akiknek dolgozott, és a felpuffadt lábaira egy pár jobb minőségű strandpapucsot húztak.

Nem koldult, beszélgetni akart angolul, amit nem nagyon lehetett érteni. Először beszélgetni akart, és csak utána kért pénzt érte, mert a társaságért illik fizetni. Mivel teljesen bolond volt szerencsétlen, gyorsan felfogta, hogy nem vagyok kíváncsi egyik meséjére sem. 

2015. február 10.

A zöldséges néger, aki egy kézikocsiról árul a 82-es utca és 13-as sugárút sarkán, bővítette a vállalkozását. Már van egy fehér segédje.

A természetvédelmi park étterme mellett a nőstény kutyának bádogházat építettek. Ebben neveli a kölykeit. Barátságos állat, csóválja a farkát, és odaoldalog hozzám egy fejvakarásra. Kilógnak ugyan a bordái, de messziről érződik rajta, hogy meg van elégedve a világgal, mert a körülményekhez képest jól bánnak vele.

Kcho birodalmában az ifjúkommunista őrfőnök nem engedi be a kerékpáromat. Utalok rá, hogy ott áll a falnak döntve egy kétkerekű rozsdahalmaz, de erre is az a válasza, hogy akkor se. A portás, egy jobb érzésű néger elárulja, hogy az a bicikli egy alkalmazotté. Kcho – ejtsd: kácsó – nagy művész. Maga Fidel Castro nyitotta meg az egyik kiállítását. Azóta a műértő britek Londonban is szeretik az alkotásait.

A Cuculambé könyvesboltban a két alkalmazott mellett egy fiatal néger nézegeti a könyveket. Középiskolásnak tűnik és értelmesnek. Később bejön egy ápolónőnek öltözött néger nő, aki elég ronda, és olyan közel parkol le hozzám a polc előtt, hogy inkább arrébb megyek.

Visszafelé a 27-es utcán jövök végig, aztán kisebb kanyarokkal tarkítom, amit nem bánok meg. Errefelé még van faház, ami előtt zombiarcú terebélyes néger nő ül, és a semmiből a semmibe mered. Külföldi turistákat nem hoznak errefelé az idegenvezetők. A valós szocializmusban kitenyésztett mélyszegénység üli meg a környéket. A kommunista párt vezette állam ezzel a jelenséggel nem tudott mit kezdeni. Ötvenhat év a hatalomban pedig nem kis idő, de hát még a valós szocializmusban sem lehet mindenki egyformán sikeres.

Fidel Castro Ruz, a kubai forradalom történelmi vezetője és Raúl Castro Ruz hadseregtábornok, az Állam- és Minisztertanács elnöke virágot küldött az Örökös Újságírónak, Luis Báeznek, aki évtizedeken át rendületlenül írta cikkeit Fidelről és a kubai forradalomról.

A kommunista vezetés szépen ellátja titulusokkal az élő és a holt elvtársakat. Itt is úgy osztogatják a címeket, mint azt a hivatalos művészeket kinevező szerv teszi Kelet-Európában, amiről önámítás lenne azt állítani, hogy az Közép-Európa.

Ide Európa más formában közelít, ha a sajátosan demokratikus Törökország is Európa. Megérkezik Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök hivatalos látogatásra Havannába. Ha már az izraeli turisták is megjöttek, meg a kiválasztott US-amerikaiak is szállingóznak, akkor jöhet ő is. Mert most már szabad. Jöhet mindenki nyugattól keletig, egészen az indiaiakig, akik komoly piacvesztést könyvelhettek el a Nagy Szigeten, amikor a Castro-rendszer nyitott Kína felé.

 

2015. február 11.

Az élelmiszerboltok az egész környéken üresek. A tervgazdálkodás apostolai jól végzik a munkájukat, mert a kereslet újra nagyobb, mint a kínálat.

Zöldség viszont annyi van, mint még soha. De az a magánszektor. Ha ez így megy tovább, akkor Havannából indul útjára a világ vegetáriánusai egyesüljetek mozgalom.

 

2015. február 12.

Ma találkoztam egy tiszta fehérbe öltöztetett kisfiúval, akit a szülei lovagolni hoztak el a parkba. Egy Jemajá lánc volt a nyakában, és a gyerek nem csattant ki az egészségtől. Amikor a hagyományos orvoslás nem segít, akkor a szentek segítségét kérik, és mivel hisznek a csodákban, olykor meggyógyul a beteg.

 

2015. február 13.

Néha jön egy traktor pótkocsival, amiről sovány baseballsapkás négerek ugrálnak le, és feldobálják az építkezési törmeléket a műanyag zacskókkal együtt, amiben ételmaradéktól kezdve elsárgult kommunista szaktanulmányokig megtalálható minden megtalálható.

 

2015. február 14.

Valaki azt mondta, hogy a két Castro úgy kapaszkodik a hatalomba, mintha az életük múlna rajta. Valószínűleg ezt ők is így gondolják, mert a kommunista állam erőszakszervezete nélkül annyi idejük lenne a túlélésre, mint Izraelnek az arabok között, az USA adófizetői nélkül.

Fidel élő-halott, és Raúlnak is ez az utolsó ötéves ciklusa. De a játék folyik tovább. Mindenki pénzt szeretne, és van olyan, akinek már most sok van a Nagy Szigeten. Hamarosan felszabadítják a kubaiak beutazását az Európai Unióba − adta hírül nemrég a helyi média. Ha van miből, akkor mehetnek világot látni. Budapesten is megjelenhetnek a kubai turistacsoportok.

 

2015. február 15.

Playa Saladónál egy bodorított hajú szőke ember NORGE feliratú polókat osztogat a kubai kerékpárosoknak. A gazdasági tárgyalásokról senki nem tud senki semmit, de az átlagbiciklistának itt sem az a dolga, hogy tudjon bármiről. 


2015. február 16.

A Havannai Nemzetközi Könyvvásár ebben az évben sem tartogat meglepetéseket. Egymást érik a sült csirkét, lila vattacukrot, sonkás szendvicsnek elkeresztelt harapnivalót, amiben az ínyencek számára kubai mortadella van, és egyéb elengedhetetlen könyvvásári kelléket, mint a dobozos sört árusító sátrak. A népünnepély elmaradhatatlan kelléke, a póniló is jelen van. Az állatok gazdái itt tölthették az éjszakát, mert most hajtogatják össze a botokra szerelt pokrócaikat. Vigyáztak az állataikra. Különösen a zablákra ügyelhettek, mert azok aranyat érnek. Külföldről – többnyire az USÁ-ból − kell behozatni, ami önmagában szép történet az évtizedek óta tartó gazdasági embargó kellős közepén. De erről nem illik beszélni.

Az erődítmény szélén, háttérben az óceánnal gazdag kínai turisták fényképeztetik magukat az idegenvezetőjükkel. Pár száz éve talán még egy cápa is elúszott volna az átlátszó vízben egy néger rabszolga maradékával a fogai között.

Néhány méterrel arrébb a kubai forradalmi ipar termékei, széttöredezett betonpadok láthatók, amikre új korukban sem lehetett tanácsos leülni.

A mozsárágyúk renovált állásaiban működésképtelen, de szépen kicsempézett vécék vannak vagy elhagyatott termek, amelyeket az átlagállampolgárok ugyanannak használnak. Az eredményt nem szükséges leírni.

Tíz órakor a félig civilbe öltöztetett kiskatonák beengedik a békésen ácsorgó embereket. 

A Frankfurti Könyvvásár méretes standja kong az ürességtől. Van minden, ami politikailag korrekt kortárs német könyvkultúra, csak látogató nincs. Az eurozónának ez a része itt senkit sem érdekel. A helyzet az Új Út Kiadó standján hasonlóképp lehangoló. A műanyag homlokzaton a kubai szervezők jóvoltából a szöveg egyharmada spanyolul, a maradék félig angolul, félig németül áll: Editorial Never Weg, Soha Út Kiadó. Helyesen Editorial Neuer Weg lenne, de a két szalonbalos hölgyet, aki small-talkot imitálva üldögél, mindez – szemlátomást – cseppet sem zavarja.

A szervezők gondosan mellettük helyezték el a Martin Luther King Központ – egy államilag erősen ellenőrzött, USA-pénzeket is befogadó kubai egyházi szervezet – standját. Nincsenek véletlenek. Ha vaki benéz a Neuer Weg Kiadóhoz, akkor arról megfelelő helyen tudni fognak.

A Rosa Luxemburg Alapítvány – egy német − mexikói vegyes vállalkozás – pultjánál nemhogy érdeklődő, de személyzet sincs.

Néhány lépéssel arrébb a szépreményű mexikói kabalisták dolgoznak, és annyiért árulják a portékájukat, ami egy veretes könyvből, egy pár oldalas fűzött mini Zohárból és egy ajándékcsomagból áll, hogy az az összeg nem fedezi még a nyomdaköltség töredékét sem. Vélhetően küldetéstudatból dolgozhatnak, és nem az extraprofit reménye vezérli őket.

A haszon a remittenda-árus mexikóiaknál csapódik le, akik az eladhatatlan selejtet konténerszámra hozzák ide. A latin-amerikai testvérnemzet könyvnepperei a bóvliáradatot futballisták posztereivel egészítik ki. A standjuk egy külön teremben van, és ebbe a szentélybe nem lehet csak úgy spontán besétálni. Az érdeklődőket két kubai biztonsági alkalmazott veszi szemügyre, akiket viszont egy mexikói alkalmazott figyel. A hátizsákokat itt le kell adni, nehogy valaki belegyűrjön egy műanyag jobbhátvédet, akiből még miniszterelnök is lehet, vagy egy portrét az egyik zselézett hajú globalizált sztárról.

A kubai művészeti könyveket is forgalmazó állami vállalat standján kubai kortárs művészek albumai is vevőre várnak, akár ötvendolláros áron. Vevő azonban itt sincs.

India a vásár díszvendége ugyan, de az indiai standon nem árulnak könyvet. Csak a polcokon lehet megnézni a kínálatot. Az indiaiak üzleti érzéke nem csal. Eladni úgyse lehetne semmit. Van viszont jógalégzés, amit egy indiai hölgy mutat be, és egy hennázott hajú ember magyaráz hozzá angolul, akit egy kubai elvtársnő tolmácsol a hallgatóságnak.

A szomszédos terem, ahol az indiai nyomdaipar mutatkozhatna be, kong az ürességtől. A feliratok ott árválkodnak a falakon, de ez édeskevés az üzletkötéshez. Egy indiai ember ül magányosan, és hallgatja a számára kirendelt kubai munkatársnők angolul előadott, időtöltésnek szánt történeteit.

A haiti követség standján egy C3-as könyvjelzőt kapok. A Soros Alapítvány sikeres működése iránt itt még vannak érdeklődők.

A valós szocializmus átváltozása piacgazdasággá eldöntött tény, és a vele járó kétoldalú kapcsolatok kezelése úgyszintén. Ennek függvénye az Artemisa-i Megyei Népi Törvényszék büntetőjogi termében lezajlott per eredménye, amiben életfogytiglant vagy huszonöt év fegyházbüntetést kaptak azok a kubaiak, akik hamis ígéretekkel illegális kivándorlást készítettek elő honfitársaik számára. A fő vádpont embercsempészés volt. Egyvalaki a csapatból megúszta tíz év börtönnel, mert nem tudott a lényegről. Az ő feladata abból állt, hogy a biciklitaxiján – riksáján – elvigye az embereket a gyülekezőhelyre. Mert tengeri utazásról szó se volt, csak a pénz beszedéséről.

A műveletről a hír a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága hivatalos lapjának, a Granmának a mai számában olvasható a második oldalon, az érintettek teljes nevével, amit csupa nagybetűvel és vastagon szedve adtak meg a szerkesztők. 

Az üzenet egyértelmű. Kuba nem támogatja az illegális kivándorlást. 

2015. február 17.

A szomszédaim és a suttogó propaganda szerint a bautai bűnszövetkezet legalább négy gyilkosságot is elkövetett, és a holttesteket alagutakban rejtették el. Talán az ilyen típusú üzletekben élenjáró mexikóiakat akarták utánozni.

 

2015. február 18.

Most beléphetek Kcho birodalmába, mert gyalog vagyok, és cseppet sem feltűnő külföldi. Az egyik hangárban a Gondolkodó fogad, ami előtt még Fidel is megállt, és ha valaki mást lát a legalább négy méter magas monstrumban, mint azt, amit Fidel látott, az téved. Fidel önmagát látta viszont.

A használt gumikerekekkel, mentőövvel és kötelekkel felszerelt Gondolkodó szigetelőanyagból készült, deszkák és alumíniumlemezek segítségével. Kcho kiállítótermében, ami hangárméretű, jelen van az örökzöld karibi téma, az arccal a tenger felé motívum kubai változata. Három nagyméretű tablón a Manzanillóból menekülni készülő tutajosok, akiket később a hős határvadászok kihalásznak a habokból.

Van egy másik hálás téma is. Nemzeti identitás erősen, és kubai országzászló nagy méretben.

Egy installáció is látható, aminek a címe az Hijo Pródigo (a tékozló fiú), amiben az USA – hamis csillogást jelképező – üveggyöngyből kirakott nemzeti lobogója kap helyet kicsiben, ahogy a kamerák kereszttüzében egy fekete dobozba bezárva árválkodik.

Nem marad el a magyarázó szöveg sem, amiben a volt kulturális miniszter elvtárs, akiből mára – az ismerős kelet-európai képlet szerint – a miniszterelnök tanácsadója lett, örül, hogy jelen lehetett, amikor Kcho 2014. január 8-án Fidel havannai bevonulásának 55. évfordulóját ünnepelte ezen a helyen.

 

2015. február 19.

A Playa 70 y Mar, a 70-es utca és a tenger találkozásánál a kutyafognak – diente de perro – nevezett kemény kőzet mélyedéseit elöntötték a hullámok. A tenger mélyzöld, a hullámok emeletmagasságúak.

A kisebb hajóknak a kikötőkben kell vesztegelniük. A sziget karibi oldalán a kompjáratok meghatározatlan időre szünetelnek.

Mára virradó éjjel a süvöltő szelek és a mélyhideg leple alatt betörtek a szomszédba. A tetteseknek néhány ruhadarabot sikerült zsákmányolniuk. A környéken egy ideje elszaporodtak az ilyen esetek, és ma a 84-es utcában megjelent egy gömbkamerával felszerelt rendőrautó. 

2015. február 20.

Havanna óvárosában, karnyújtásnyira a tengertől és a nemzetközi mólótól, az Assisi Szent Ferenc téren – Plaza San Francisco de Assis – egy sereg műanyag medve áll. Sok nemzet sok medvéje. Mindenki felismeri a saját medvéjét, talán még a saját művészét is. Az iraki nevében arab, és a thai is követi a nemzeti nyelv hagyományát. Többnyire a Berlinbe akkreditált követségek szponzorálták a művészeket. De vannak kivételek. Egy bank, egy gazdag földi – felcsúti vízvezeték-szerelő nincs köztük – vagy rokon, esetenként más mecénás támogathatta a műanyag macit.

Keresem a magyar giccset és a magyar művészt. Keresem a berlini magyar nagykövetség, a berlini magyar kulturális intézet képviselőit, vagy a Berlinben dolgozó liberális magyar művészeket és másokat, akikben tetőfokára hághat a tenni vágyás, a segítőkészség és az őszinte hazaszeretet szelleme. Kereshetem.

Háttal a tengernek, a központi résztől a legtávolabb elhelyezve állnak az utolsó medvék.

Első a grúz medve. Támogató: Grúzia követsége, Berlin. Művész: Zurab Sumbadze. A maci grúz írásjelekkel beborítva, semmitmondó.

Második a ghánai medve. Támogató: Ghána követsége, Berlin. Művész: Dennis Doe Tamakloe. A maci afrikai motívumokban gazdag. Magyar vonatkozása nincs, pedig a ghánai bányáknál korábban jeleskedtek a rokonok.

Harmadik a görög medve. Támogató: Lindner Hotel, Berlin. Művész: Leda Luss-Luyken. A maci fején arany babérkoszorú, a világoskékre festett állat hasán görögül az áll: Athén, 2004. A görögök művészének már nincs görög neve, és a követségük se izgatta magát a részvétellel.

Negyedik a guatemalai medve. Támogató: Guatemala követsége, Berlin. Művész: Mayra Fernándes De Schäfer. A macinak zöld szeme van, és a hasán egy guatemalai népművészeti motívumokban gazdag sál díszeleg. A művész nevét érdemes közelebbről megnézni.

Ötödik a guineai medve. Támogató: Guinea követsége, Berlin. Művész: Nana Kaba. A macin afrikai kunyhók és egy, a sekély vízben álló félmeztelen fekete nő, aki egy meghatározhatatlan tárgyat tart a fején, és sárga szoknyában van. Talán Oshún, a szerelem és a folyótorkolatok istennője. De vannak pálmák, szavanna és dzsungel. Teljes a kép.

Hatodik a haiti medve. Támogató: Haiti követsége, Berlin. Művész: Fritz DesRochez. Pálcikaalakok zenélnek mindenféle hangszeren, amelyek inkább barnás fehéreket ábrázolnak, mintsem haiti átlagembereket.

Hetedik a hondurasi medve. Támogató: Peter Schöndges, Honduras tiszteletbeli konzulja Berlinben. Művész: Ezequiel Padilla Areste. A maci mellkasán a maja naptár művészi feldolgozása. A két oldalán a szöveg spanyolul: Az etnikai csoportoknak békében kell fejlődniük... Támogassuk őket!, és: Mindennap a békét kívánjuk.

Nyolcadik a magyar medve. Támogató: Air Berlin. Művész: Sala Lieber. A mélyvörös maci tele van húsos meztelen nőkkel, akik fehérek és szülni készülnek, vagy már túl vannak rajta, mert egyikük-másikuk egy angyali gyereket szorongat a karjában. A macit indaszerűen befedő szellemnők szeméremrészét zöld lapulevél fedi. Mintha egy férfi is lenne valahol a maci lábán, aki inkább szörnynek tűnik, de nincs elfeledve ő se, hisz a megtermékenyülés elengedhetetlen eszköze. Az alakok mintha a palackból kiáramló démonok lennének. Ha ez Magyarország, akkor innen tényleg jobb elmenni, fut át az agyamon.

Kilencedik az indiai medve. Támogató: India követsége, Berlin. Művész: Sanjay Skider. A maci hasán egy gyenge fuvolás lebeg a semmiben. A maci karjain elmosódott alakok táncolnak.

Tizedik az indonéz medve. Támogató: Indonézia követsége, Berlin. Művész: Trinawangluwan. A maci batikolt ruhában, az indonéz – jávai – kultúrából kölcsönzött maszkban.

Tizenegyedik az iráni medve. Támogató: Irán követsége, Berlin. Művész: Dr. S. A. Nowrouzitalab és Dr. A. Fadavi. A maci lábán ékírás, onnan felfelé arab írásjelek és arab számok. A műanyag állatnak csak az egyik szeme van nyitva, a másikat lehunyja, mert eltakarja az arab-perzsa kalligráfia. Nem nehéz magyarázatot találni erre a kacsintásra.

Tizenkettedik az iraki medve. Támogató: Irak követsége, Berlin. Művész: Furat Al Jamal. A maci Mezopotámiában áll két lábával, és lélekben repül. A varázsszőnyegen, amit a mellkasára álmodott a művész, egy csoport kisgyerek ül vidáman, tágra nyílt szemekkel: egy fekete, egy fehér, egy ázsiai és egy, aki indiainak vagy arabnak is kinéz.

Tizenharmadik az ír medve. Támogató: Írország követsége, Berlin. Művész: Shaun Dolan. A maci zöld és pipázik. Vannak rajta lóherék, és vörös a szakálla. A térdharisnyája fehér-narancssárga csíkos.

Tizennegyedik az izraeli medve: Támogató: Sarah és Dan Golan, Michael Bob. Művész: Ruslan Sergeev. A macin ott van a Siratófal a háttérben, és néhány héber betű. Van sín és van bet, de külön-külön lábakon, és van más is, de a fő üzenete a sok szív. Egy hatalmas szív a két lába közül indul és az egész hasát ellepi, aztán kisebb szívek következnek. Az utolsó szív az orra hegye.

Részemről itt szünet következik, mert ezután az olasz medve következik, ami már nemcsak gyenge, de maga az ízlésficam.

A Buddy Bears International fő támogatóinak egyike a cargo movers. 

2015. február 21.

Havannába megérkezett a globalizált turizmus. A Capitoliót is frissen kivakolták, ami a washingtoni Capitolium félelmetesen hű mása.

A vezető kubai értelmiségi is imázst váltott. Talpig feketében mutatkozik. A fekete pulóver alól hófehér trikó nyaka lóg ki, a hátán mélyzöld kasmír pokróc. A kosztüm egy katolikus pap és egy afgán herceg ruházatának keveréke. A művelt posztkommunista, aki miniszteri rangban van, így vezényli le az átmenetet. A vagyona már most több százmillió dollárt ér, de – mint az elvtársainak – papíron neki sincs semmije a szocialista Kubában. Nincs magánvagyona, de minden az övé. Keményen markolja a hatalomhoz vezető láthatatlan kötelékeket, és ezekkel együtt mindent, ami a keze ügyébe kerül. A privatizáció után itt sem lesznek meglepetések.

 

A szöveget Böszörményi Zoltán kubai fotóival illusztráltuk

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.