Ebből is látszik, hogy sok minden lehetek, északfok, titok idegenség, vagy épp lidérces messze fény, de ha úgy hozza a sors, miután gyerekeim vannak, még nagypapa is, vagy akár, még papája is egy regiment kiskorúnak. Különben mennél több iskolás lenne az én gyerekem, annál kevesebb gond hárulna a magyartanárokra háyjános-ügyben.

„[Esterházy Péter] novellákat írt úgy, hogy a szövegét Hamvas mondataival átszőtte. Volt egy novellája, Sívó-nevető, amelyben egy tucat mondatot épített be a Mágia szútrából. Amikor Kemény Katalin kérdőre vonta, azt válaszolta: „ez egy kollázs-technika¸ ebben nem kell az idézőjelekhez ragaszkodni. Engem egyébként is csak Hamvas mondatai ragadnak meg, és nem foglalkozom azzal, amit mond”. Individuális tudatszinten, ahol a nyugati civilizáció embere ma még tart, minden leírt szó személyes vállalást követel. Ahogy Kemény Katalin mondta: „Elmúlt az az idő, amikor száll az ének szájról szájra…” - beszélgetés Dúl Antallal a Hamvas-naplók megjelenése alkalmából. Második rész.

„Tapasztalatból tudom: a Hamvas-olvasók egy része azt sem tudja, hogy Hamvas Béla él-e még vagy sem, némelyek pedig csak annyit hallottak róla az egyetemen, hogy irracionális, zavaros fejű, dilettáns misztikus.” - 2010. szeptember elején került a könyvesboltokba Hamvas Béla naplóinak kétkötetes kiadása.  Ez alkalomból a megjelenés előtti napokban megkerestük Dúl Antalt, a Hamvas-hagyaték gondozóját.

Rengeteg közös vonás volt bennünk, és nagyjából ugyanazok a dolgok érdekeltek. A klasszikus korok kultúrája, a humor, az erotika, a duhajkodás. Nem volt nehéz megtalálni hát a közös hangot. Főként hogy Faludy nagyon fiatalos volt.
Öregeket nem is engedett maga köré, mert nem akart a derékfájásról és a nyugdíjról beszélni. Benne volt minden marhaságban. Ivott, cigarettázott, poénkodott, habzsolta az életet, nem tudom, figyeltétek-e meg, hogy sosem érzelgősködött, nosztalgiázott. Ő történeteket mesélt, nem a múltat búsulta.

Keresem a polcon a születésnapi könyved, amit Vass úr szerkesztett, de közben eszembe jut, hogy a középső kisebbik fiam ránézett az asztalon, és azt mondta: Apa, Petőcz? Ezt elvinném, ha lehet. De úgy tűnik, nem hozta vissza. Mit szólsz ehhez? Ugyan mindkét nagyfiam olvas, de nem tudtam róla, hogy kortársat is (hellyel-közzel). Honnan ismerhet? Van valami ötleted? Felhívhatnám, de szerinted mit ismer? A próza felől gondolkozz.

Balázs Imre Józsefet, a Korunk folyóirat főszerkesztőjét kérdeztük a 38.Tokaji Írótáborban határokról, régiókról, átjárhatóságról, pályakezdésről, az internetes és a nyomtatásban való megjelenésről és a dizájn fontosságáról.
 
 

„Az ugyanis nem munka, hogy egy ember beszél, és száz hallgatja. Ezért fölösleges Tokajra, vagy bárhová elutazni. És ehhez nem kellene feltétlenül sok pénz, aminek a hiányára ilyenkor hivatkozni szoktak. És el kellene attól a képtől szakadni, amit egy úgynevezett „hivatalos” Írótábor takar, amely mindenkor meg akar felelni valamiféle konkrétan ki nem mondott, de mégis a szervezők szerint elvárt politikai elképzelésnek” – interjú Gáspár Ferenccel a Magyar Prózaíró Műhely elnökével, az Ördögvér és más regények szerzőjével a 38. Tokaji Írótábor kapcsán. A beszélgetést vitaindítónak szánjuk, nem csak Tokaj kapcsán, hanem a magyar próza helyzetét illetően is.

Két fiatal költőt, Málik Rolandot és Nyilas Atillát a Jázmin Intercity kantinjában arról faggattam Budapest és Tokaj között, hogy miért fontos nekik Miskolc, mit gondolnak a Vidék és a Főváros kapcsolatáról, hol és mikor van súlya a dolgoknak, meg lehet-e élni az irodalomból? - beszélgetés Málik Rolanddal és Nyilas Atillával.

A következő járat már nem távolsági: ha minden jól megy, idén megcsinálom a tanárszakos diplomámat is, és következő júniusban befutok a "Nagy Állomásomra", ahol még nem tudom hova szállok át. Ez pedig a kötelező félelem mellett hihetetlen örömmel tölt el. Eddig mindig minden olyan kiszámítható és logikus volt, egészen eddig a pontig. Unom már a számolgatást, az érzések most jobban izgatnak.

​​​​​​​Száz éve született Kohán György, az Alföld kubista, expresszionista és dél-amerikai vonásokat is művészetébe olvasztó festője. A Kogart Galéria, a centenárium alkalmából emlékkiállítással hajt fejet az alkotó előtt. Szabó Noémi galériatulajdonossal, a tárlat kurátorával Vass Norbert beszélgetett.

 
Versírásról, bizalomról és bizalmatlanságról, politikáról, pornó- és giccsadóról, a Julianus-, és a Márai-programról, az NKA sorsáról, vidék és Budapest viszonyáról, és a jövőről alkotott képéről beszélgettünk Szőcs Gézával a Tokaji Írótáborból Budapest felé autózva. – Beszélgetés Szőcs Gézával.
 

Az írók közül, akiket szeretek, rengetegen akadnak későn kezdő „fiatal írók”, hogy csak egyik kedvencemet, William Whartont említsem, akinek Madárka című első regénye 54 éves korában jelent meg, és követte ezt jó néhány nagyszerű könyve még. Semmi különös nincs abban, hogy éppen most érkezett el az idő, hogy a megéltek, megértek, megírtak megíródjanak. Írásra nem külső erő kényszerít (jó lenne kipróbálni azt is), sőt, nem kényszerít semmi, csak éppen nem élnék, ha nem írnék.
 

Sára Sándor a magyar filmkészítés legendás alakja, olyan filmekben dolgozott, mint például Huszárik Zoltánnal a Szindbádban, vagy Csoóri Sándorral a 80 huszárban. Operatőr, rendező, élete a magyar film, és ezt többszörösen bizonyította. A Művészetek Völgyét hátrahagyva köveskáli otthonában kereshettük fel, ahol a Szindbádról, a 80 huszárról, a film mai helyzetéről, Amrita Sher-Gilről beszélt nekünk.

Duplexek címmel Nagy Zopán és Csontos Bernadett fotóit láthatják a huszadik Művészetek Völgyének látogatói a Poór Házban, Kapolcson, július 23-ától augusztus 1-jéig. Mindkét kiállító közölt már az Irodalmi Jelenben verseket, így többszörösen fontosnak éreztük, hogy felkeressük őket, megkérdezzük fotó és irodalom, analóg és digitális kapcsolatáról, kölcsönhatásáról, s magáról a Völgyről is. – Nagy Zopánnal és Csontos Bernadettel Weiner Sennyey Tibor készített interjút, a fotókat a kiállításról Szőcs Tekla készítette.
 
 

Tegnap például szekérrel jöttünk át Vigándpetendről Kapolcsra, azon énekeltünk népdalokat, és közben hirdettük a múzeum programjait. Majd a szomszéd faluban készült tutajt itt bocsátották vízre a gyerekek. – Boldog Zoltán interjúja Pávlicz Adriennel

Most is csupa mosoly, vibrálás, energia. Hajából szalmaszálak állnak ki, bodzaszörpöt kér, és ugyanolyan felszabadultan beszélgetünk, mint mindig. Pedig ő nem most kezdte a napot… – Palya Beával Karafiáth Orsolya készített interjút. A Palya-udvar közös énekléséről Szőcs Tekla készített fotókat.

Rólam ezt: „Nem hivatalos kapcsolatokat tart fenn Bukarestben akkreditált magyar diplomatákkal. Ellenségesen viszonyul a szocialista rendszerhez, meghitt körében pedig nacionalista-soviniszta nézeteinek ad hangot…” Nincs mit hencegnem ezzel, szinte minden, a névsorban szereplő írót így kezeltek, minősítettek, különösen a tíz magyart (Bálint Tibort, Fodor Sándort, Gáll Ernőt, Kántor Lajost, Kányádi Sándort, Király Lászlót, Lászlóffy Aladárt, Szilágyi Istvánt, Veress Zoltánt és Gálfalvi Zsoltot.) A román kollégák zöme sem járt jobban.

– Ez lett a legsikerültebb. Azt én nem tudom megállapítani, hogy melyik a legjobb. Az egész biztos, hogy a Sikátort nagyon méltatlanul felejtették el, mert a Sikátor a Makra előkészítője minden szempontból, Sikátor nélkül nincs Makra. A Sikátorban próbáltam ki először azt a világot, ami a Markában kiteljesedett.
 
 

 
Az ember nem tehet mást, mint dokumentálja az életét. Nem akar szép lenni, csalni, hanem azt akarja, hogy a szava megmaradjon, mint egy bérlet. Dokumentum, ami érvényes. És a rosszkedvet is dokumentálni kell.
 
 

 
A jó tartalom, az izgalmas szöveg, a meglepő képi élmények megtalálják a „klikkelőket”. Tudom, mert nagyon régen tanítok, hogy a fiatalok közül rengetegen szinte vadásznak a neten, olvasni, szemlélni valót keresgélnek. Ha ide találnak, azt hiszem, itt is ragadnak majd. És sokan mások is.