Számomra Faludy egy egészen különleges példakép volt. Most nem az irodalmi tevékenységéről beszélek, ami hatalmas és nagyon szép, hanem emberi mivoltáról, bátran ki tudom jelenteni, ebben rejlik az ő igazi nagysága – árulja el Márkus-Barbarossa János, hangszerkészítő, költő, író, aki Faludy jó barátja volt. Számos közös utazás, bemutató, izgalmas beszélgetések, történetek jellemzik ezt a kapcsolatot. Márkus-Barbarossa közel ezer hanganyagot, több száz fényképet őriz a költővel, amely a közeljövőben feldolgozásra vár. - Beszélgetésünkben a költőfejedelemről kérdeztük.

Kíváncsi voltam, hány olvasót tudok az online világban szerezni, és beindítottam egy gerillamarketinget, az oldalnak most már 5500 olvasója van, a Facebokon a rajongói oldal taglétszáma 600 fölött jár, és mindkét szám rohamosan növekszik. Karácsony előtt kezdtem írni, most telt el a 23. hét, még hátra van 10 fejezet. A történet rendkívül fordulatos és kalandos, rengeteg olvasói visszajelzést kapok, hogy mennyire izgulnak, mennyire várják a következő vasárnapi folytatást – ez jó légkört teremt a munkához.

 
Interjú Petrőczi Éva költővel, irodalomtudóssal, egyetemi tanárral a Könyvhétre megjelenő Áfonyahegyi jegyzetek című prózaműve kapcsán, amelyet a Fekete Sas kiadó jelentet meg. A beszélgetést Szegedi-Szabó Béla készítette.
 

„Többen mondják, hogy ez a nyugati civilizáció egy öngyilkos civilizáció, és valóban, be kell látnunk, hogy sorra éljük fel szellemi és fizikai létfeltételeinket, s ez nem túl sok jót ígér. Lehet, hogy mostanában nekünk itt, a nyugati világban sokkal fontosabb, hogy mit adhat hozzá a régi kelet a mi kultúránkhoz” – életút beszélgetés Sári Lászlóval, a neves tibetológussal, a Csoma-legendárium forgatókönyvírójával, Lin-csi apát közreadójával, a Magyar Rádió szerkesztőjével. 

Szécsi Noémi legújabb regénye a Nyughatatlanok az Ünnepi Könyvhétre jelent meg. Beszélgetésünkben szó esett a marginalizált emigránsokról, előkerültek kísértetek, és nem hagytuk ki az asztaltáncoltatást sem. Az írónő bevallotta, hogy valamiféle „újromantikus” regényt akart írni, mert szerinte a cinizmus és az irónia nagyon kiüresedett, az olvasók patetikus dolgokra vágynak.

Nem tudok boldog lenni akkor, amikor a boldogság egyértelműen mellém áll vagy átölel – nem szeretem magamat, közben sokszor érzem úgy, hogy ugyanakkor önző vagyok. Minek az ilyen embernek élni? Nem keresem a halált, de nem is ijedek meg tőle, ha elém áll. Mondják, mostanában csak halál-verseket írok. Te pontosan tudod, az embert a témák keresik meg, nem ő keresi a témákat.

Lázár Bence András húsz éves Szegeden élő költő, akinek első verseskötete 2010 áprilisában jelent meg A teraszon nézni végig címmel. A korai debütálásról, a versek legfontosabb témáiról, a szabadversről és a frissen megkapott Móricz-ösztöndíjról kérdeztük. A kérdéseket szerkesztette: Boldog Zoltán; a beszélgetést átírta és szerkesztette: Stenszky Cecília.
 

Orbán János Dénes, Sántha Attila és a többiek egyszerűen botrányt akartak, ami bejött, de talán nem annyira, ahogy ők szerették volna. Pocsolya mindig van, különösen eső, vagy egy diktatúra után. Az Előretolt Helyőrség, miként a Bretter Kör is, a „gyorsító” szerepét játszotta ebben az időben. A „transzilván pocsolya” arra utalt, hogy legyen elég a vidékiségből – ami Pesten, Kolozsváron vagy Pozsonyban is fenyegethet bárkit –, a transzilván rész pedig azt jelezhette: nekünk senki se mondja meg, hogy miről írjunk, akkor beszélünk az erdélyi fenyvesekről, vagy a bélsárról, amikor éppen akarunk. - Karácsonyi Zsolttal Onagy Zoltán készített interjút.

De értem, hogy a nagypapám (és még sok mindenki más) miért van oda érte: számára ugyanis a magyar irodalom megállt és egyben tragikusan véget is ért a Nyugattal. De Márai sokat írt, van miből válogatni. A fiatalabb korosztály például izgalmas elméleti problémákra talál benne kérdéseket és mintákat. – a pécsi doktori iskolában például kifejezetten élveztem, ahogy Mekis János vezényletével darabjaira szedtük a Helyrajz című Márai-írást, leírás, topográfia és emlékezés viszonyát vizsgálva, vagy amikor az Egy polgárban az önéletrajz mintázatait kutattuk.

Bele kellene törődnünk (végre), hogy a hazai értékrendünk és a világ ítélete nem feltétlenül esik egybe. Sőt. Ettől még nagyon büszkék lehetünk rá, hogy A gyertyák csonkig égneket szereti a világ. Rejtély van benne, szerelmi háromszög, közös Európa-tudat: és sokszor giccses, ráadásul van egy rész, ahol, emlékeim szerint, egy őzike néz be az ablakon, ez már szinte Bambis. De megérinti a spanyol, olasz, német, stb. olvasókat, ennek okát próbáljuk megérteni, de azért valahol, mélyen mégis rejtély.

Ez az egész (Magyarországon divatos) polgárideológia-katyvasz egészen bizonyosan terméketlen. Valamikor Márai Sándor egyik sokat emlegetett művében (Egy polgár vallomásai) meg akartam számolni, hányszor, milyen összefüggésben, milyen érzelmi és érték-regiszterben pufog az „előkelő”, mint minőség – az édesapját is így csodálta körbe… Gyors kérdés ügyeletes zseniknek, egyszerű polgároknak, bárkinek: bátyáim, hölgyeim!, fiúi-leányi szeretetünknek mennyire függvénye édesapátok/édesapánk „előkelősége”?

A Gyertyák csonkig égneket világkarrierje kirobbanása után olvastam – 100 oldalt bírtam belőle, izomból. Naplókat nézegettem, az viszont bejött, okos, művelt, nagyarcú fickó, tetszik a komcsikkal meg a az alájuk befekvő „népiekkel” szembeni intranzigenciája. A Föld, föld!-et is elkezdtem jó néhány évvel ezelőtt, de annyira bosszantottak a slampos mondatok, hogy abbahagytam. Nem volt ugyanis nálam ceruza, és akkor hirtelen kedvem kerekedett belekopogtatni, ahogy Hans Sachs tette Beckmesser éneke alatt. Ez így kevés, nekem tehát nincs meg igazán Márai – és nem vágyakozom. Úgyhogy ne is kérdezz róla.

 Ötre végződő kerek születésnapját ünnepelné kamasz és ifjúkorunk kedvence, az egyik legolvasottabb magyar író: Rejtő Jenő. Az évforduló okán kérdeztük Rejtőről Antall Istvánt, Benedek Szabolcsot, Fekete J. Józsefet és Mányoki Endrét.* "Egy életmű persze másként is áthagyományozódhat. Például folyamatosan, élethosszon át, mint Weöresé, Pilinszkyé, Tandorié. Az irodalom, benne az író, nem a vegetáció kivételes eleme, hanem egyik része. Nem vagyok róla meggyőződve, hogy a jobbik. Még Rejtőék okán sem."

    Hatalom. Ne nevettessük ki magunkat, hogy mi nem a hatalom bűvkörében, vagy nem azt negligálva vagyunk írók és költők! Díjak és elvonások, haldokló folyóiratok és tündöklő semmi-kiadványok… Akkor is a hatalommal folytatod a játszmádat, ha kívül vagy rajta – avagy, szeretnél kívül lenni. A világ így rendeződött el. És ez nem is marad másképp. - Zalán Tiborral Onagy Zoltán készített interjút. 

 Négy kortárs pályatársat, barátot, kollégát – Mányoki Endrét, Géczi Jánost, Petőcz Andrást, Szűgyi Zoltánt – kérdeztünk néhai Sziveri János költőről, szerkesztőről.

"Sajnos, most egy olyan országban élünk, ahol arcpirulás nélkül tehetők olyan kijelentések, hogy mondjuk a kultúra szereplői nem érdekesek." – Kőrösi Zoltánnal a Magyar Mozgókép Közalapítvány elnökével, a Litera főszerkesztőjével, íróval lapunk szerkesztője, Weiner Sennyey Tibor beszélgetett.

"A vers áll az első helyen. Sose gondoltam volna, hogy a költészet ennyire beleivódik az ember idegrendszerébe. Talán mulatságosnak hangzik, de gyakran van úgy, hogy verssorokkal, rímekkel álmodom. Pszichiáternél még nem jártam, ha esetleg megkérdeznéd." – Ádám Tamás interjúja Turczi Istvánnal.

„Egy kicsit a szellemiséget fel kéne tölteni tartalmakkal, meg felszabadítani. Igazából ez az, ami hiányzik nekem, mert le vannak épülve az agyak.” – Rutkai Borival az iF-kávéházban beszélgettünk 2010. március 18-án este, kiállítása megnyitóján. A fotóriportot a cikkhez a kávéház fotósa, Hirschberg Judit készítette. Az interjút felvezető szöveget Szili Eliz írta.  

 Reggel rákérdeztem néhány kortárs írónál, akiket olvasok és figyelek, hol tart a rendszerben ma – 2010. február 18-án – Jókai Mór. Porosodik-e a polcon, költözik-e velünk, netán lekerült a pincébe, alszik ott, mióta a könyvek kinőtték a lakást, és marad. Akkor kerül vissza, amikor a gyerekek, az unokák megfelelő korba érnek.   A válaszokat olvashatják alant.  

„…én arra kérem fiatal pályatársaimat, hogy legyenek a legszabadabbak. Ha őket érdekli a politika, akkor ott is a legfontosabbat próbálják megkeresni. Ha nem érdekli őket, hagyják a politikát, biztosan lesz valaki, aki ezt megcsinálja; vagy prózában, vagy versben, de a költészethez szabadság kell, és lesznek olyan nehéz pillanatai az emberiségnek, ahol az igazságot csak a szellemből, a filozófiából, a költészetből, a művészetből tudják lecsapolni. Egy kis népnek meg kétszeresen ez a dolga.” – A nyolcvanéves Csoóri Sándor történelemről, politikáról, irodalomról, életről nyilatkozott lapunknak.