A Bolyai Farkas Elméleti Líceum 2021-ben ünnepelte fennállásának hatvanötödik évfordulóját. Igazából Erdély egyik legrégibb tanintézeteként múltja sokkal régebbre nyúlik vissza. Jogelődje, a Schola Particula 1557-ben, a reformáció hajnalán jött létre, még Jagelló Izabella uralkodása idején, aki az elhagyott ferences rendi kolostort engedi át a református egyháznak iskola céljára. Ekkor, mint neve is kifejezi, az iskola még alsóbb fokú tanintézmény, sokáig alárendelve hol a kolozsvári, hol a gyulafehérvári kollégiumnak.

Kányádi Sándor idézi egyik interjújában Illyés Gyula hozzá intézett szavait, amelyek jól kifejezik a költő irodalomban betölteni kívánt szerepét: „Te állsz a víz közepén, hídverő úr – mondta kitárt karral, hídként –, és egyik parton sem akar leakadni a híd szárnya.”

Böszörményi Zoltán frissen megjelent verseskötete, a Fellázadt szavak egy több évtizedes költői életműről nyújt átfogó képet. Márton László, a versek válogatója és Laik Eszter szerkesztő nagyfokú igényességgel és gondossággal Ady köteteinek mintájára rendezték ciklusokba a műveket. Az Ady-rokonság több szempontból is érvényes, mind Böszörményi Zoltán életútját, mind költői témáit tekintve. Mindketten erdélyi gyökerekkel rendelkeznek, akik, bár később világpolgárokká váltak, soha nem voltak képesek elszakadni a magyar hazától, nyelvtől, kultúrától.

„Az vagy nekem, mi testnek a kenyér / S tavaszi zápor fűszere a földnek”… Ki ne ismerné fel rögtön Shakespeare 75. szonettjének kezdő sorait, amely Szabó Lőrinc tolmácsolásában lett az egyik legkedveltebb szerelmes versünk. Bár, mint Fazekas Sándor kötetéből kiderül, ez a költemény Angliában pont antipetrarkista jellege miatt nem örvend népszerűségnek. Nagy merészség tehát Szabó Lőrinc után belefogni Shakespeare szonettjeinek újrafordításába.

A 2020-as év sikerkönyve, a Balaton után itt van Kiss Noémi újabb novellás kötete, a Karácsony a Dunán. Az írónőt idézve: „A Balaton és a karácsony talán utólagosan jó írói szimbólum, mindkettő szünidő, szünet, kikapcsolás, kilépés.”1 Tehát ismét egy vízhez és ismét egy a hétköznapok ritmusát megbontó ünnepi, nyugalmi időszakhoz kapcsolódó könyv.

Fehér Béla, akit legtöbben a 2015-ben megfilmesített, nagy sikerű Kossuthkifli szerzőjeként ismernek, új, szatirikus történelmi parabolájával a középkorba kalauzolja el olvasóit.

A Miriam Rosenblum és a Kozma-kvintett kerettörténete 1290-ben játszódik, IV. Kun László meggyilkolásának és III. András trónra lépésének esztendejében. Ekkor jegyzi le a Kozma -kvintett tündöklésének és bukásának rövidke történetét (1274–1276) a zenekar egyetlen életben maradt tagja, Cuppán, a pék.

Pázmány Péter (1570–1637) esztergomi érsek szavai szinte váteszszerűen hangzanak Ondi Alex: Pálosok Budapesten (A Sziklakolostor története) című könyvét olvasva.

Bizonyosan sokunk gyerekkori kedvencei Gárdonyi Géza történelmi regényei, a végvári harcokat megidéző Egri csillagok, a Szent Margit legendája ihlette Isten rabjai és az Attila köré szőtt történet, A láthatatlan ember. Ez utóbbi volt inspirálója Cserna-Szabó András legújabb művének, a Zerkó, Attila törpéjének. Gárdonyi ugyanis regényében említést tesz Cerkóról, a hun fejedelem bolondjáról:

Boldog Zoltán Hagyma és levendula című kötete gyermekverseken keresztül úttörőként a gyermekszegénységet járja körül. Maga a téma nem újdonság, a magyar irodalomban van előzménye. Móricz Zsigmond a Hét krajcárhoz vagy Móra Ferenc a Kincskereső kisködmönhöz saját gyerekkorából merített ihletet.

Néhány hónapja ünnepelte Nádas Péter nyolcvanadik születésnapját, s ennek alkalmából megajándékozta olvasóit. A Jelenkor Kiadó publikálta az író legszemélyesebbnek tartott művét, a Rémtörténetek című regényét, valamint az Egy teljes év – Beszélgetések Nádas Péterrel című interjúkötet, amely Károlyi Csabával több mint egy éven át Zoomon folytatott  beszélgetéseik szerkesztett változata. Végül a Deák Erika Galériában megnyílt Nádas Péter Minimo (Minimális) című fotókiállítása, és ehhez kapcsolódóan megjelent a kiállítás fotóanyagát és egy eddig teljes terjedelmében nem olvasható esszét, A sötétség színeint tartalmazó album a Galéria gondozásában.

Jász Attila új, az elmúlt tíz év (2012–2022) úti élményeit tartalmazó kötete a határhelyzetek könyveként is felfogható. A Tavaszitanka című versének kezdősora („rózsaszín szirmok a havazásban meztelen ágakban kapaszkodva”) szinte rímel Janus Pannonius Egy dunántúli mandulafáról című elégiájára: „S íme virágzik a mandulafácska merészen a télben.” A kötet legtöbb szövege ugyanis a tél és tavasz közötti átmenet időszakát örökíti meg.

A kötet sokszorosan többszólamú. Egyrészt a műfaji keveredések miatt. A nyitóvers, a Baráber-CV a Magyar Néprajzi Lexikon szócikke alapján határozza meg a feketemunkás fogalmát: „építkezéseken dolgozó hitvány alak”, ahogy a Fehér ló vagy a Filmajánló újságcikkekből beemelt szöveg, egy tragikus baleset és egy félresikerült emberrablás története, vagy a Krumplis gulyás, a Macbeth boszorkányjelenetének átirata. Másrészt a polifónia jelen van az elbeszélői nézőpont sokrétűségében is.

Az anamorfózis kifejezés olyan felismerhetetlenné torzított képek gyűjtőfogalma, amelyek csak egy különös nézőpontból vagy egy rájuk helyezett tükörtárgy segítségével válnak láthatóvá. Orosz István az anamorfózis-technikák legismertebb magyarországi művészeként e jelenség miatt kezdett el foglalkozni ifjabb Hans Holbein német festő híres festményével, a Követekkel, amelyről tanulmánykötetet is írt Követ és a fáraó címmel.

Földényi F. László William Blake (1757–1827) angol költő és képzőművész Newton című színes nyomatának elemzését állítja tanulmánykötete középpontjába. A kép vizsgálatakor azonban nem a művészettörténeti szempontokat követi, hanem a metszeten látható motívumokat veszi sorra, ezek eszmetörténeti hátterét mutatja be.

Bodor Ádám bár szellemi és politikai értelemben is világéletében autonóm, öntörvényű ember volt, mégis azon, napjainkban egyre ritkább konszenzusos személyiségek közé tartozik, akik inkább összekötnek, mintsem elválasztanak szekértáborokat. Ízig-vérig európai ember, aki nemcsak beszél, de életével, írásaival példázza is a szabadság, a tolerancia, az elesettekkel való együttérzés fontosságát. Ahogy Bori Erzsébet megjegyzi a bevezetőben már említett interjújában: „Balla Zsófia… sajnos nagyrészt elette a kenyerét minden további interjúkészítőnek”, mégis Az értelmezés útvesztői számos új adalékkal járul hozzá az életmű és az író megértéséhez.

Irene Solá mágikus realista prózája költőien szép, szemet-lelket gyönyörködtető, ugyanakkor vad és durva, néhol naturalisztikusan kegyetlen. E két pólust a regényben leginkább a férfiak: Doménec, illetve Hilari és Jaume figurái testesítik meg. Mert a hegyek világa egyszerre teszi az embert fogékonnyá a természet szépségére, ugyanakkor az életben maradásért rákényszerül a természet nyers erejével való örökös küzdelemre.

A két főszerkesztő a szerkesztőbizottsággal és a szócikkek íróival hatalmas munkát végzett azzal, hogy feltérképezte az elmúlt 60 év irodalmi termését. Valóban hozzájárultak az irodalmi kánon teljesebbé tételéhez, különösen a határon túli magyar irodalom széles körű bemutatásával. Ilyenkor az egyensúlyra törekvés ellenére is mindig helyt kapnak egyéni ízléspreferenciák, és valljuk be, nem könnyű feladat válogatni az évente jelentősen növekvő könyvtermésből.

A körkörös szerkesztésű kötet a jelenből indul (Erkölcs nyolcvan felett), és a jelenbe visszatérve zárul (A pizzéria mélyén), miközben nyomon követhetjük az írónő életének fontos állomásait négy tételben: család, tanoncidő, fordítói és írói pálya, magánéleti válságok. De mindvégig szorosan ott kísért a zsidósághoz fűződő viszony. Ennek vállalásáról, illetve e vállalás nehézségeiről első ízben az 1973-ban megjelent A tolmács című művében vallott a szerző.

Az Oratórium Iancu Laura nyolcadik, egyben a kritika egybehangzó véleménye szerint eddigi legjobban felépített és megszerkesztett kötete. Az erdélyi származású, Magyarországon élő írónő nem szakadt el gyökereitől, néprajztudósként a csángó hagyományok, népszokások kutatója. Ez a kétlakiság fontos szerepet kap a kötetben is.