Pusztai Ilona

A soha ki nem hunyó Bolyai-láng

2024. május. 10. - 10:00

A Bolyai Farkas Elméleti Líceum 2021-ben ünnepelte fennállásának hatvanötödik évfordulóját. Igazából Erdély egyik legrégibb tanintézeteként múltja sokkal régebbre nyúlik vissza. Jogelődje, a Schola Particula 1557-ben, a reformáció hajnalán jött létre, még Jagelló Izabella uralkodása idején, aki az elhagyott ferences rendi kolostort engedi át a református egyháznak iskola céljára. Ekkor, mint neve is kifejezi, az iskola még alsóbb fokú tanintézmény, sokáig alárendelve hol a kolozsvári, hol a gyulafehérvári kollégiumnak. A növekedést jelzi, hogy 1602-ben, Báthory Zsigmond harmadik, egyben utolsó regnálása idején az egykori várdombi kolostorépületből átkerül jelenlegi helyére. Ez az iskolaszárny alkotja a mai épületegyüttes legrégebbi részét.

Az intézmény 1718-ban veszi fel a Marosvásárhelyi Református Kollégium nevet, mikor a Schola Particula egyesül a Sárospatakról és Gyulafehérvárról elűzött kollégiumokkal. Így vált az intézmény a kolozsvári és a nagyenyedi kollégiummal együtt az erdélyi protestantizmus bástyájává Habsburg III. Károly ellenreformációs törekvéseinek idején. 1911-ben avatják fel az iskola új, Herczegh Zsigmond és Baumgarten Sándor tervezőpáros által megálmodott épületét, amely stílusával a Kultúrpalota és a Régi Városháza mellett a szecessziós Marosvásárhely egyik ikonikus épülete.

Ami a két világháború között a román hatóságoknak nem sikerült, azt a háború utáni román kommunista hatalom részben elérte. Ha nem is szüntették meg az iskolát, de 1948-ban államosították, az új neve pedig a 2-es számú Fiúlíceum lett. Majd a kommunista nyomás erősödésével 1952-ben az iskola hivatalos neve Josif Rangheţ magyar Tannyelvű Fiúlíceumra változott. Egy olyan személy nevét kapta, akinek kolozsvári kötődésénél fogva eleve semmi köze sem volt a nagy múltú marosvásárhelyi iskolához. 1956-ban viszont a román belpolitikában bekövetkezett rövid enyhülést kihasználva az iskola új, fiatal igazgatójának, Dr. Kozma Bélának sikerül elérnie, hogy az intézmény felvehesse leghíresebb professzora, Bolyai Farkas nevét. Innen számítható a líceum mai története, amelynek összefoglalására vállalkozott a 65 év a Bolyaiban című emlékkönyv.

Az almanach hat fejezetre bontva mutatja be az iskola történetét.

Az Iskolatörténet a névadó tudóscsalád két híres tagja, Bolyai János és Bolyai Farkas munkásságának bemutatásával indul. Az apa, Bolyai Farkas 1804-ben foglalja el a kollégium frissen megalapított matematika–fizika–kémia-tanszékének katedráját. Az új professzor 1804. május 4.-én tartotta meg székfoglaló beszédét, és negyvenhét éven át tanított a kollégiumban. Halálának századik évfordulóján, 1956-ban vette fel a nevét az iskola, amely azóta is fontos feladatának tartja ápolni a két matematikus örökségét, szellemiségét. Bár az iskolában humán és sporttagozat is működik, mindig nagy hangsúlyt fektettek a reáltárgyak (matematika, fizika, kémia, biológia, napjainkban informatika) tanítására. A Bolyai-kutató dr. Oláh-Gál Róbert Bolyai János és Bolyai Farkas munkássága című írásában nemcsak apa és fiú érdemeit, tudományos eredményeit taglalja, de személyiségüket is bemutatja, sőt a két tudós személyét övező tévhiteket is igyekszik szétoszlatni. Elsősorban a Gausshoz köthető, rosszindulatú legendákat, miszerint a német matematikus szakmai féltékenységből nem hívta fel a tudományos világ figyelmét a „geometria Kopernikusza”, Bolyai János teljesítményére.

Ezt követi az iskola történetének és épületének rövid bemutatása. Majd az Igazgatók az iskola 65 évében című fejezet Dr. Kozma Bélától napjainkig rajzol portrékat az intézmény egykori és mai vezetőiről. Kiemelt szerepet kap ebben a fejezetben a líceum legendás igazgatója, Dr. Kozma Béla, aki 1953–1963 között töltötte be ezt a posztot az ország legfiatalabb iskolaigazgatójaként. 1940–1948 között maga is a Marosvásárhelyi Református Kollégium tanulója volt, itt ismerkedett meg a Bolyaiak szellemi örökségével, amelyet egész életében ápolt, és amelyhez haláláig hű maradt. Így a kolozsvári egyetemi évek után, ahol magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet szerzett, visszavágyott egykori alma materébe. Igazgatóként visszakerülve minden erejével azon volt, hogy az intézmény felvehesse leghíresebb tanárának nevét, és a centenáriumi év keretében egész ünnepségsorozatot, Bolyai-évet szervezett. Ennek keretében tudományos ülésszak, színházi előadás, emlékkönyv megjelentetése mellett sor került az iskola előtti parkban a Bolyaiak szobrának avatására, sőt az iskola épülete, a kollégium is megújult. Erről az ünnepségsorozatról hű képet kaphatunk Kozma Irén édesapjáról szóló visszaemlékezéséből, és Kovács-Pálffy Erzsébet – az iskola legendás Tóni bácsija, Pálffy Antal leánya – Bolyai 400 + 65 című írásából. Dr. Kovács Levente színházrendező és egyetemi professzor is kiemeli visszatekintésében, milyen nagy szerepet játszott pályája alakulásában szeretett igazgatója. Bár Dr. Kozma Bélát meg nem alkuvásáért, gerincességéért eltávolították a Bolyai éléről, ő továbbra is őrizte a Bolyai-lángot. Doktori disszertációját a Bolyaiakról írta: A két Bolyai alakja a magyar szépirodalomban – A Bolyai-téma magyar szépirodalmi recepciójának története (1975). Majd két további műve is a Bolyaiakhoz és az iskolához kapcsolódik. A Füzetlen orientál gyöngyök (1994) az aforizmaíró Bolyai Farkast mutatja be, A marosvásárhelyi Református Kollégium – Bolyai Farkas Líceum 440 éves története (1997) pedig az iskola történetének összefoglalója. Elégtételként a Ceauşescu-diktatúra bukása után, hatvanévesen versenyvizsgával visszakerült imádott iskolájába, ahol 1998-ig tanított.

A Visszaemlékezések, Interjúk, Bolyais diákból bolyais tanár című fejezetek olyan egykori tanulók portréi, akik az élet különböző területein értek el sikereket. Csak pár nevet kiemelve a visszaemlékezők színes névsorából megemlíthetjük Kiss Csaba színházrendezőt, Kincses Elemér írót, Varga Melinda költőt, az Irodalmi Jelen szerkesztőjét, dr. Oláh-Gál Róbert Bolyai-kutatót, dr. Varga Zsolt András Kúria elnököt, Vincze Lóránt Európa parlamenti képviselőt.

A Katedratörténetekben az iskola profiljából adódóan a reáltárgyak (biológia, fizika, kémia, informatika, matematika) oktatásának bemutatására esik a fő hangsúly. A Diákélet az iskolában című fejezet pedig a diákönkormányzat szerepét betöltő Bolyai Diákszövetség munkája mellett az intézmény tudományos és művészeti szakköreinek tevékenységét is áttekinti. Régi hagyományra nyúlik vissza a diáklap, a Tentamen története, amely már címével is tisztelgés Bolyai Farkas műve előtt. Fontos szerepet játszik az iskola életében a néptánccsoport és a Kájoni János Furulyaegyüttes is, amelyeknek hírneve az iskolán, sőt a határon túlra is eljutott. Nemcsak iskolai, de városi, sőt magyarországi rendezvényeken is gyakran szerepelnek sikerrel.

Az Emlékkönyv Erdély egyik legrégibb és a mai Románia egyik legnívósabb iskolájának, a Bolyai Farkas Elméleti Líceumnak történetét tárja az olvasók elé, részletgazdagon és sokoldalúan. Megismertet minket az iskolai múltjával, jelenével, beleágyazva az iskolatörténetet a közelmúlt és a jelen történelmi, társadalmi eseményeibe, a diktatúra sötét korszakától a rendszerváltás körüli nemzetiségi harcokon át a mai viszonyokig. Végezetül idézzük Dr. Kozma Bélát: „A Bolyai-szellem híd Marosvásárhely és Európa között. Világít, figyelmeztet és kötelez…”