…a kis Marci soha nem azt akarta csinálni, amit az apja. Egyetemre akart járni, Márton ellenezte. Külföldre menni munka után, Mártonnak ez sem tetszett. Kismarci inni kezdett, kötekedett, idővel úgy ismerték a faluban, mint akire nem bíznák rá a bicskájukat sem az emberek. Amúgy is feszültebbek lettek a népek, romlott a lej, nehezebb lett a megélhetés. Kevesebben jártak a táncházba, és egy szép napon, amikor a délutáni istentiszteletről a többi asszonnyal hazafelé tartottam, ördögi dobolás ütötte meg a fülem a kocsma felől.

Gáspár Ferenc azért beskatulyázhatatlan, mert mindig képes megújulni, arra viszont már nehezebb válaszolni, hogy melyik műfajban erősebb, hiszen a történelmi témákban és az abszurdban legalább olyan otthonosan mozog, mint egy szürreális környezetben, vagy épp az ifjúsági regények világában. Az író már korábbi köteteiben is bizonyította, hogy lebilincselő elbeszélő, és ez az Összhang esetében sincs másként. A kötetben huszonhat novella található, amelyek első olvasatra regénytöredékeknek is tűnhetnek.

Turczi István költői világáról jelent meg monográfia, a szerzője Horváth Kornélia, az MTA doktora. A komoly téma ellenére a könyvbemutatót könnyed és jó hangulat, „turczis” tréfák jellemezték. – Berka Attila beszámolója.

Öcsi egyedül lakik a nagy házban, ahol sok szoba van, valamikor, hajdanán öt testvér élt benne, némelyik házastársával és gyerekeivel együtt, a ház tele volt élettel. Mára csak az öreg bútorok maradtak. Az egyik néni szobájában élire fésült ósdi szőnyeg, rojtjai úgy álnak, mint a kerítés oszlopai, rajta lehangolt zongora. Nem fűt csak egy szobát, abban sincs több télen tizenhat foknál.

Gáspár Ferenc az ősz során két kötettel is jelentkezett: egy novelláskönyvvel és az Én, Mátyás király című regénnyel, amellyel a Janusszal elkezdett, majd a Galeottóval folytatott regényfolyam immár trilógiává bővült.

Igazán nem volt sok pénz, vélte a fiú, talán tizenkét forint lehetett összesen, annak a fele hat, nem sok mindent kapni érte. Tizenöt deka főtt kolbász. Azért az nem rossz. Mellé a két kenyér hatvan fillér, a mustárért nem mindig számolnak, ha igen, legfeljebb filléreket. Még a hozzávaló kisüveg kóla a legdrágább: három forint.

Gáspár Ferenc a kilencvenes években kezdte el kalandregény-sorozatát, amelyben magyar történelmi témákat dolgozott fel. Ezek között elsőként 2001-ben jelent meg A strucc vére (Coldwell Kiadó). Kezemben a 2007-es negyedik kiadást forgatom. Önmagában is szép, hogy egy kortárs regény ennyi kiadást megért!

Talán ez a legjelentősebb esemény az úttörőavatástól eltekintve az iskolai évek alatt, meg aztán jóval később az erotikus játszadozás a lányokkal. Szerepjátékok voltak, ismert filmekből vették át a figurákat, és a csiklandozásnál tovább nem mentek egyszer sem. Közben az ördögök is eltűntek otthonról.

Az Irodalmi Jelen néhány szerzőjét arra kértük fel, hogy írjanak az Angyalnak, a kis Jézusnak levelet, amelyben visszaemlékeznek régi, gyermekkori karácsonyokra. Néhány költő versben fogalmazta meg a mondanivalóját, de volt olyan prózaírói is, aki humoros fiktív levelet írt (Gáspár Ferenc).

Folyamatosan bombáznak bennünket a furcsábbnál furcsább hírek: Dantét cenzúrázva jelenteti meg egy holland kiadó, mert a középkori szerző Mohamedet a Pokol mélyére küldte, egy másik, szintén holland fordítónőt megtámad egy influenszer, mert fehér létére le akarja fordítani egy afro-amerikai költőnő versét. Mindeközben brutális késelésekről és terrormerényletekről hallunk Franciaországban és Németországban.  Ha mindez nem volna elég, akkor még itt van a vírus is, ez az ellenőrizhetetlen és megfoghatatlan pokoli kór, ami meghatározza a mindennapjainkat, leszűkíti mozgásterünket.

Petőcz András Idegenek című, a Napkút Kiadó gondozásában megjelent trilógiájának főhőse, Anna, gyermekkorában veszíti el édesanyját és legjobb barátnőjét, átél egy terrortámadást és egy túszdrámát, nemi erőszak áldozata. Minden erejét összeszedve földalatti alagúton keresztül eljut a szomszédos országba, ahol egyelőre béke van. Ez az első rész tartalma dióhéjban. A második könyvben egy rövidke időre úgy tűnik, Anna élete sínre kerül, de a háború békésnek tűnő, új otthonában is utoléri.

Az országot hol barbároknak, hol idegeneknek nevezett katonák támadják meg, a nép földalatti városba kényszerül. Anna saját felelősségére elhagyja a látszatbiztonságot. A tengerparton lakik egy kísértetvárosban, ahonnan már mindenki elmenekült, csak egy öregasszony járja unokájával a partot, kagylókat keresve, mert más ehető nincsen a környéken. A trilógia záró részében a szereplők fogságban élnek, egyértelműen az iszlám államra hajazó világban. A kínzás és az erőszak már-már leírhatatlan, ám Anna – időközben kiderül, hogy az igazi neve Aysa –, végül mindent túlél. Megöregszik, nyolcvanhat éves, amikor megjelennek a felszabadítók. A történet végén hazatér, mert „ott van az anyám eltemetve”. „Mert meg kell találni, hol van az otthon. Hogy ne legyünk annyira idegenek, legalább saját magunk számára ne legyünk azok.”

Egyszer húztak itt egy vonalat
a folyóra. Mégis megmaradt.
Azóta itt folyik az a vonal,
két part között, és mindent betakar.

Alig lépett ki a ház kapuján, máris belelökték egy pocsolyába. Nem volt itt aszfaltút, csak sár és piszok. Ült a vízben, és pislogott felfelé, mert a szemébe ment a szennyes lé. Gábor állt előtte.

Janus Pannonius A narni Galeottóhoz című versét máig olvassák és elemzik a középiskolában, megemlítve, hogy az olasz „vándorhumanista” (1427–1497) Janusnak nemcsak ferrarai iskolatársa, hanem közeli barátja is volt. Magyarországon is jó néhányszor járt, első alkalommal Janus Pannonius invitálására, de a velencei inkvizíció bilincseitől nem más szabadította meg, mint a mi Mátyás királyunk.

Gál Vilmosnak sikerült egy rendkívül vérbő, izgalmas és néhol finoman erotikus művet létrehoznia, melyben olyan luxus nyilvánosházakba is betekintést nyerhetünk, ahol a fiatal lányok nem csupán „hagyományos” szolgáltatásokat nyújtottak, hanem finom ételeket, fürdőt, masszázst és bensőséges beszélgetést is kínáltak.

„Amikor az Irodalmi Jelen korábbi számaiban olvashattam néhány részletet Gáspár Ferenc készülő regényéből, úgy tűnt, egy újabb Mátyás királyra emlékező mű születik. De amint sorról sorra, részletről részletre haladtam, világossá vált előttem, hogy ez a történet mégis inkább a címadó személyről, Galeottóról szól.” – Kovács katáng Ferenc jegyzete és interjúja.

Nagy fába vágta a fejszéjét Tallián Mariann, aki a világ nagy operameséi közül a wagneri művet dolgozta át. Tavaly már megírta sorozatának részeként Sztravinszkij Tűzmadár balettjét, vagyis ez már a második ilyen gyönyörű kivitelű, CD-melléklettel ellátott, művészi rajzokkal illusztrált könyv, melyben a művet kísértetek, félelmetes vihar, lidérces fények és más ijesztő elemek gazdagítják.

Gáspár Ferenc regényét, a Galeottót az újfajta regényszerkesztési mód teszi élvezetes olvasmánnyá. A szerző reneszánsz-szakértő, az igazságos király korának szerelmese. Korábbi könyvében első, latin nyelven író költőnk, Janus Pannonius világának újrafelfedezésére vállalkozott (Janus, Trubadúrvarázs), a Galeottóban pedig a híres történész-filozófussal, a merész elméleteivel botrányt keltő, az inkvizíció börtönét megjárt (szabad)gondolkodóval cimborál.