Az Irodalmi Jelen versösszeállítása ‘89 karácsonyának emlékére.

„Egyértelmű a szerzői szándék. Egyértelmű, hogy – Pascalhoz hasonlóan – szorongunk a lét (a szellem?) megfoghatatlan természete miatt, egyértelmű, hogy a létezés törékeny volta váltja ki a lélek megrendülését, egyértelmű, hogy a földi élet és a kényszerleszállás állapotában vergődő repülőgép között lényegi különbség nincs.” – Hegedűs Imre János kritikája Böszörményi Zoltán Kényszerleszállás Shannonban című kötetéről.

„A gondolat és a gondolkodás – mint a legspecifikusabb emberi tudatfunkció – Böszörményi költészetének sarokköve, örökké visszatérő megváltásmotívum az erodálódó emberi minőség, a közöny, az ostobaság közepette. A Kényszerleszállás…-ban valósággal piedesztálra emelődik, ez kölcsönzi az Ember legfőbb méltóságát, s Blaise Pascal örökérvényű allegóriáját is eszünkbe juttatja.”

legyen végtelen gyönyör
soha véget nem érő szeretkezés
legyen Érosz
a látványosság kirakata
kegyetlen vágy a töprengés küszöbén

Az Irodalmi Jelen a megújult veszprémi Sziveri János Intézet első rendezvényének vendége lehetett. Az esten Böszörményi Zoltán, Varga Melinda, Kopriva Nikolett és Pejin Lea idézték meg Sziveri János szellemét „továbbgondolásokkal”, azaz a költő által ihletett versekkel, valamint megzenésített költeményekkel.

Az Irodalmi Jelen a Pannon Egyetemen rendezendő Sziveri-estjén verses „továbbgondolásokkal", megzenésített költeményekkel idézi fel Sziveri János emlékét, és közben Böszörményi Zoltán, Varga Melinda, Kopriva Nikolett és Pejin Lea költőket ismerheti meg közelebbről a közönség.

Életének 87. évében elhunyt Konrád György Kossuth- és Herder-díjas író, esszéista, szociológus. Böszörményi Zoltán versével emlékezünk most rá.

A múlt, az elmúlás, a nosztalgikus emlékidézés, a tragikum súlyos elemei Mezey Katalin prózai munkáinak. Egy vele készült interjúban így vall erről: „Legfőbb múzsám egyébként is az elmúlás. Azok a sorsok, életek, amelyek elmúltak, de nélkülük megérthetetlen a jelen.

Mint aki rejtett múlttal bíbelődik,
nem érzi a bőrén matató semmit,
a tested tüzes illatát és ízét
kutatom mindenben, öled örömét.

Böszörményi Zoltán olvassa fel Csak kezek és lábak és fejek... című versét a Soha véget nem érő szeretkezés című kötetéből.

„Vajon ki tehet arról, ha az egységes, harmonikus család csupán vágyálom marad? A rendszer? Az anyagi háttér? A globális áramlatok? Az érzelmi fogyatékosság? A szerző számos figyelemreméltó alternatív választ rejtett el művében úgy, hogy minden olyan stílushibát elkerült szerencsére, amit azok az írók szoktak elkövetni, akik gyerekbőrbe bújnak, de hiteltelenül mozgatják a figurát.” – Böszörményi Zoltán Sóvárgása Rimóczi László olvasatában.

„Ha azonban Böszörményi Zoltán életútjának ismeretében tekintünk a Sóvárgásra, világossá válik, hogy jóval többről van szó, mint egy súlyos társadalmi probléma művészi feldolgozásáról.” – Kántás Balázs esszéje Böszörményi Zoltán Sóvárgás című kisregényéről.

„Böszörményi Zoltán újra és újra visszatérő témája a vers (implicite a költészet) mibenléte, amely épp az örök emberi intellektus hordozója és záloga: nem több, nem kevesebb, mint a gondolat megnyilvánulása.” – Tanulmány a Soha véget nem érő szeretkezés című verseskötetről.

Böszörményi szerelmi költészetében nemcsak a víz és a tenger visszatérő motívum, gyakran megjelenik az utca is, melynek szürke homályában az éj tigrisei leselkednek. A lámpa fénye kíváncsian átlépi az utca határát. De az átszűrődő fény nem a szellem holdsugara, amely segít megvilágítani a lírai énben vergődő hullámokat, ez a fénynyaláb az érzéki tapasztalat, a szenvedély lángja. – Kovács Újszászy Péter írása Böszörményi Zoltán Soha véget nem érő szeretkezés című verseskötetének szerelmes verseiről.

A humanizmus az istenivel szemben inkább az emberi világra koncentrál, önálló gondolkodásra késztet. A humanista elutasít mindent, ami önkorlátozásként fogható fel. Az önkorlátozó identitás olyan, mint a magában álló fa – ha csakis rá figyelünk, szem elől tévesztjük az emberi tudás erdejét, amelynek pedig áldásait élvezzük.

Míg odakint a nyárias zápor mosta a belváros aszfaltját, bent, a Petőfi Irodalmi Múzeum zsúfolt termeiben – ha nem is aranyat, de – értékes díjakat ért a májusi eső. Pontosabban a tehetség, hiszen az Irodalmi Jelen folyóirat éves díjai mellett a Légy jelen! novellapályázat nyertesei is átvehették jutalmaikat. A zenés felolvasószínházzal kiegészült műsor óriási érdeklődés mellett zajlott.