Könyvheti ajánlónk 7. – Piroska Katalin – Piroska István: Aradi színlapok (1806–1948)
Ajánlás Piroska Katalin és István kötetéhez
Az aradi magyar színjátszás 130 éve (1818–1948) címmel 2012-ben és 2017-ben megjelent két vaskos kötet után a Piroska házaspár elkészítette az Arad színháztörténeti forrásainak színház-, nyomdászat- és művelődéstörténeti hátteret adó filológiai munkát, mely a színház- és várostörténetnek a továbbiakban megkerülhetetlen alapműveként és módszertani mintaként fog szolgálni.
A színházi hirdetmények, színlapok jegyzékét és adatait táblázatos formában, valamint azok kronológiailag rendezett sorozatát képes katalógusként is közreadó kötet külön érdeme, hogy a bevezetőben olvasható tanulmányok szerzői (a Piroska házaspáron kívül ifj. Piroska István és dr. Kőfalvi Tamás) részletes és pontos leírással szolgálnak 142 esztendő színházi plakátjainak tartalmi és formai jellemzőiről, elkészítésük nyomdai hátteréről. A tanulmányok mélysége, filológiai pontossága mellett élvezetes, sőt izgalmas olvasmányok is.
A hatalmas és fáradhatatlan munkával összeállított katalógus önmagában is nagy jelentőségű, de különösen fontos regisztrálnunk, hogy a sokéves kutatás alatt a szerzők nemhogy beleuntak volna a múltföltárás néha monoton folyamatába, hanem ellenkezőleg, megtalálták benne az izgalmat, fölfigyeltek az érdekességekre, s a színlapok alapján megírt színháztörténet után a jelen (3.) kötet olvasóinak is segítenek fölfedezni a múltban a hétköznapokat, az embereket a rivalda mindkét oldalán: a színházcsinálók igyekezetét, hogy „napszámos” munkájuk művészi eredményeit eljuttassák a nézőkhöz; és a városi közönségnek mint a kulturális piac vevőinek érdeklődését, amely lehetővé és működővé tette (és teszi) a színházakat mint közösségi intézményeket, ahol a nézők találkozhatnak a színház élményével és a művészet adományaival. Ehhez a találkozáshoz elengedhetetlen, hogy a „piac” jól funkcionáljon, legyen reklám, információ, legyenek nyomdák és papirosra írt vagy nyomott színlapok, hogy legyenek aztán előadások, melyek gazdagítják a várost mind szellemileg, mind anyagilag. A várost, Aradot, amely hagyományosan kulturális és nyelvi olvasztótégely, a soknyelvű, soknemzetiségű, több kultúrájú Közép-Európa tipikus, mégis sajátos, egyedi példája.
Tisztelet és köszönet Piroska Katalinnak és Istvánnak lankadatlan munkájukért, melynek eredményeképpen az olvasók is megbizonyosodhatnak közel 150 elmúlt esztendő színházi (színlap-) örökségének értékeiről.
Budapest, 2025. augusztus 6-án
Dr. Sirató Ildikó
színháztörténész
Arad fényes napjai színpadon innen és túl
Laik Eszter tudósítása Az aradi magyar színjátszás 130 éve című könyv második kötetének 2018-as bemutatójáról
A színház világnapját követően nemcsak a színház, de az irodalom és a tudomány ünnepét is jelentette Az aradi magyar színjátszás 130 éve című könyv második kötetének bemutatója az Országos Széchényi Könyvtárban. Az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában megjelent monumentális munka Piroska Katalin és Piroska István kutatók munkáját dicséri.
Öt évvel ezelőtt látott napvilágot Az aradi magyar színjátszás 150 éve című munka első kötete, amely 1818-tól, a magyar vándorszínészet hőskorától 1905-ig, egészen az új század elkövetkeztéig kíséri figyelemmel a város és színháza történetét. A monográfia második kötete két, élesen elváló szakaszt mutat a 20. század évtizedeiben, és kiteljesíti a képet, miképp is kapott Arad, e fontos központ-városunk magyar színházat, hogyan gazdálkodott vele, illetve – különösen az 1918-ban kezdődött második száz évben – hogyan harcolt érte a történelem sodrában. Az Irodalmi Jelen Könyvek és Böszörményi Zoltán kiadóvezető méltó köntösbe öltöztette a keménytáblás, illusztrált korpuszt.
A bemutatón dr. Sirató Ildikó színháztörténész, az OSZK Színháztörténeti Tárának vezetője méltatta a könyvet, és kérdezgette a szerzőpárost, Piroska Katalint és Piroska Istvánt – elsőként arról, miként és miért vágtak bele az óriási munkába. Piroska Katalin egészen régvolt államvizsga-dolgozatáig ugrott vissza időben (A népszínmű az aradi színpadon), ekkor hívta fel figyelmét egy közismert Arad-kutató, hogy a város színházának a történetét még nem dolgozták fel. Pedig megbecsült intézmény volt Aradon a színház – emelte ki Piroska Katalin –, de a dokumentáció (szinte regényes) hányattatásai sajnos már nem ezt tükrözik. Ami megmaradt, Sîrbuț Józsefnek köszönhető, aki a rendetlenségben sok mindent megmentett, ám az ő halálával a maradék anyag is szétszóródott.
.jpg)
„Mi is csak úgy tudtuk összegyűjteni a feldolgozáshoz szükséges anyagot, hogy ide jöttünk dolgozni az Országos Széchényi Könyvtárba” – mesélte Piroska Katalin. Az OSZK-ban ugyanis 1920-ig megvan majdnem az összes aradi színlap, 1940-ig a hírlapok jó része is. A Nyugati Jelen archívuma nélkül sem tudták volna elvégezni a munkát, voltak olyan napilapok ugyanis, amelyeket csak itt találtak meg. S hogy miért vágtak bele ebbe a hatalmas kihívásba? „Mert senki más nem csinálta meg, és nem akartuk, hogy egy ilyen nagy múltú intézmény nyoma eltűnjön a semmibe” – fogalmazta meg Katalin kutatói „ars poeticájukat”. Mindketten hangsúlyosan megköszönték Enyedi Sándor közreműködését és biztatását. Piroska István mosolyogva megvallotta: „Ha nincsen a feleségem, én 1920-nál bedobtam volna a törülközőt.” (És persze magára a munkára is Katalin vette rá.) Az esten később az is kiderült, miért volt olyan nagy törés munkájukban az 1920-as év.
A teljes tudósítás ide kattintva olvasható.
