A mindennapos Isten
Aknay Tibor (1944, Érsekújvár) képzőművész és költő legutóbbi verseskötetéből most csak egyetlen mozzanatot szeretnék kiemelni, amely meghökkentő és különleges: a versekben megjelenő istenképet. Nem maga Isten jelenléte a figyelemre méltó, hiszen 1989 után Isten neve Aknay számtalan költői művében jelent meg, ám ezek a megnevezések többnyire hagyományos keretek közt ragadták meg Isten személyét. A Mindenható, a Teremtő, a sorsot beteljesítő, a végzetet uraló Isten lényegében a teológiából ismert szerepkörét valósította meg. Ezzel szemben Aknay Tükörhomályban című, legújabb verseskötetében ezt a négysorost találjuk:
Az ember önmaga keresztje.
Él, míg lehet – Istennel felesbe’.
Végül cserélnek Golgotát:
az ÚR ide-, az ember odaát.
(Tükörhomályban, 69.)
Mit is mond ez? Jézus, az Isten fia által az Úr teljesíti a keresztre feszítés golgotajárását a Földön. Jézus értünk, helyettünk teszi ezt meg a teológia szerint. Az ember tehát kikerüli a reá szabott büntetést. De így van ez valóban? Aknay költőként azt a megoldást veti fel, hogy az embernek majd a túlvilágon kell elszenvednie a golgotajárást, a keresztre feszítés kínjait, ami teljesen meglepő, szokatlan álláspont.
A téma más megközelítése az Esti kérdés című versben.
Latorként hívő – hívőként lator,
két lét közt micsoda kereszt!
Hogyan szabaduljak az egyiktől,
mikor a másik nem ereszt?
(Tükörhomályban, 71.)
A Biblia szövegelemzői kimutatták, hogy a lator, akit Jézus mellett feszítenek keresztre, hívő lesz, ám a párhuzamos jelenséget, a hívők latorrá válásának lehetőségét, mint szégyenteljes, de lehetséges devianciát, nem gyakran emlegetik. Pedig a jelenség szimmetrikus volta figyelmeztet, hogy ez a szörnyűség is lehetséges, mert a hívők talán ritkábban válnak latorrá, ám az sem kizárt, hogy a két jelenség statisztikailag azonos osztályba sorolható! Értsd: éppoly ritka, hogy egy lator megtérjen a keresztfán, mint ahogy egy hívő latorrá váljon.
De a legizgalmasabb változást egy olyan versben tapasztaljuk, amelyben központi elem a költő és az Úristen kapcsolata. Ezért ezt a szöveget hosszabban idézzük:
„Ülök Isten küszöbén.
Ő odabent, kint meg én.
Nézem a menny ajtaját:
milyen is a másvilág.
Van, hogy kinéz rám az Úr,
s megkérdezi jámborul,
tehetne-e kedvemre,
mert látja, hogy jólesne.
Felelek nagy illendőn,
Uram, telik esztendőm.
Számadásom közeleg,
kiadod-e béremet?
Mindennek az ég alatt,
mi kezemen áthalad,
megszabtam az idejét.
Legyen neked ez elég.
Arcod őrzi arcomat,
reményed így megmarad,
Addig is, tedd dolgodat.
Több a munka, mint a nap.”
(Tükörhomályban, 65.)
Akár tréfás versként is olvasható a mű, amelyben Isten egyfajta gazda, aki meghallgatja a bérese (a költő) beszámolóját a tevékenységéről. (Az emberek beutalása másvilági tevékenységekre.) A meghökkentő a 3. strófa, amelyben a költő felteszi a kérdést, hogy ő mit kap a munkájáért (a listák előállítása). A Isten válasza: nem kap semmit, tegye a dolgát, mert mindennek megvan a célja, amit ő (az alsó szintű végrehajtó) képtelen átlátni. Az ő fizetsége, hogy láthatta az Isten, a Főnök arcát.
Nos, ez olyan, mintha nem is az égi adminisztráció, hanem valami nagyon is földi adminisztráció leírása és válasza lenne. Ide pontosan illik ez a fizetség: örülj, hogy láthattad az Úr arcát. Ezt minden modern adminisztráció munkakönyvébe be lehetne írni. A rab haszna az, hogy láthatja a diktátor arcát.
Tagadhatatlanul cinikus látásmód. A költő is jócskán érzi ezt, hiszen egyik közeli versben „Isten vásott gyermekének” nevezi magát, aki szeret „homokot szórni” az égi gépezetbe. S ezt Isten nemcsak eltűri, hanem lehet, hogy még jó néven is veszi(!), hiszen unja már a folytonos hozsannákat (Tükörhomályban, 67).
És itt rádöbbenünk, hogy Aknay Tibor nem minden hit és Isten ellen tiltakozik és lázad, hanem a kufársággá alakult kereszténység ellen, amelyben Jézus jászlának szalmáját is eladták aranyért, s a pásztorok szállása „biznisz mennyország” (Tükörhomályban, 62.).
Aknay vissza szeretné szerezni egy nagyszerű hit, a kereszténység szavainak értékét, ezért érdemes könyvének minden szavára odafigyelni. Hiszen jövőt, hitet csak a megtisztított fogalmakra építhetünk. Erre tanít a költő.
***
Aknay Tibor: Tükörhomályban (versek). Hungarovox Kiadó, Budapest, 2025.
