Bukaresti boszorkánykonyha

„Varázslatos” könyvbemutatón vehetett részt, és Doina Ruşti román írónővel is találkozhatott, aki részt vett az Orpheusz Kiadó szervezte beszélgetésen – sőt még egy különleges recepttel és a hozzá tartozó, személyre szóló jóslattal is gazdagabban mehetett haza. Az Ártó receptek könyvéről beszélgetett a szerzővel és a fordítóval Erős Kinga és Király Farkas.

A Magyar Napló Könyvesboltban zajló est több okból is ünnepinek nevezhető: egyfelől személyesen vett részt rajta az első pillantásra megnyerő, kedvesen közvetlen Doina Ruşti és a Román Kultúrintézet két munkatársa, illetve a fordító, Szenkovics Enikő itt vehette át az idén neki ítélt Hieronymus-díjat. Erős Kinga, az Orpheusz Kiadó főszerkesztője röviden be is mutatta az elismerés történetét: a nyolcvanas években alapították, aztán sok más kezdeményezéshez hasonlóan válságba került, de a Telegdy István Alapítvány és a Magyar Írószövetség végül kezelésbe vették. Minden év szeptember 30-án, Jeromos – a fordítók védőszentje – napján ítélik oda, ám mivel Szenkovics Enikő akkor nem tudott eljönni Kolozsvárról, itt, a bemutatón vehette át az elismerést.

A fiatal, ám annál tehetségesebb fordító Vincze Ferenc tollából született méltatását Király Farkas olvasta fel, aki a kötet szerkesztője, és egyben tolmácsként is közreműködött az esten. Szenkovics Enikő érdeklődési irányát két forrásnyelv, a román és a német határozza meg, hosszú ideje figyelmes tolmácsolója az erdélyi német irodalomnak – szólt a laudáció. Amint Franz Hodjak állandó fordítója, immár Doina Ruşti több prózáját is átültette magyar nyelvre – a Zogru és a Lizoanka tizenegy évesen című regények után most az Ártó receptek könyvét veheti kézbe az olvasó. Szenkovics Enikő nem csupán műfordítóként, de lektorként is részt vesz román és magyar szépirodalmi művek megjelentetésében – a Telegdy Polgár István Alapítvány kuratóriuma eddigi műfordításainak „tág perspektívája, tematikus koncentráltsága” okán ítélte neki a Hieronymus-díjat.

Szenkovics Enikő köszönő szavai után Erős Kinga a szerzőhöz fordult, és arról a váltásról kérdezte, amely előző regényéhez képest – bár vannak rokon vonások – most újfajta világot eredményez: új művében összemosódik misztikum és realitás. Doina Ruşti úgy válaszolt, Szenkovics Enikő érdeme, milyen műveket választott ki fordításra, illetve a sorrendiségüket is ő találta ki, ahogy ő érzett rá a köztük lévő kapcsolatra is. Doina Ruşti szerint Enikő olyannyira értő és figyelmes olvasója, hogy „eljött az idő, hogy ő is regényírásba fogjon”.

A történet a 19. század eleji Bukarestbe kalauzolja olvasóját, ahol a történelmi elemeket ötvözi az adott kor misztikus hitével, hiszen főhősnője, egy tizenéves lány családja révén beletanul az okkult tudományokba, és varázserővel bír. Erős Kinga arra volt kíváncsi, mi ihlette Ruştit, hogy ebbe a kultúrkörbe repítse olvasóit. Az írónő elmesélte, hogy a Román Akadémia könyvtárában bukkant rá egy 1798-as per jegyzőkönyvére, melyben a „harc” tárgya egy szakács volt, akit különböző főurak egyaránt meg akartak szerezni maguknak, de akkori gazdája is védte „jogos tulajdonát”. „Kíváncsi lettem – magyarázta az írónő – mi a csudát tudhatott főzni ez a szakács, hogy ennyien akarták?” A műben rengeteg recept is előfordul – ezek mögött is jelentős gyűjtőmunka áll. Az író részben a román folklórból tájékozódott – tudtuk meg Doinától –, részben középkori, állattannal foglalkozó könyvekből, amelyek például azt taglalták, mit lehet rovarokból készíteni. A legbizarrabb receptek is forgalomban voltak egész Európában – hívta fel a figyelmet az író, a hangyalikőr például elterjedt lázcsillapítóként szolgált, de szívesen fogyasztottak cserebogarat is. Egy 16. századi dolgozat azt fejtegette, vajon miért halhatott meg egy hernyókúrára fogott haldokló (a hernyók természetesen nem jöttek szóba halálokként).

Kubik Anna színművész felolvasásában meg is hallgathattuk a regény első fejezetét, amely a főhős lányka szökését beszéli el Brassóból Bukarestbe – ezzel indulnak életútja bonyodalmai. Mint a szerző elárulta a történetről: a lány nagyanyját letartóztatják, emiatt kell futnia, és az új ismeretlen városban csak nagybátyjára számíthat. Őt azonban meggyilkolják, így a főszereplő magára marad. Mivel úgy nevelték, hogy varázsló, megpróbál ekként boldogulni. Az élet persze kegyetlenebb, de minden epizódban tanul valamit a világról.

Erős Kinga adalékként elmesélte, hogy a lakiteleki műfordító táborban legutóbb ez a regény volt a műhelymunka tárgya, és alaposan meg is küzdöttek vele a diákok, mert rendkívül nehéz a román szöveg. Már maga a cím és a főhős nevének magyarítása is sok fejtörést okozott. A román cím magyarul valahogy úgy hangzott volna: „Péntek macskája” vagy „Pénteki macska”, ám végül az egyik hosszabb rész címe lépett elő főcímmé – mesélte Szenkovics Enikő. Erős Kinga arról is kérdezte Enikőt, miként lehet egy ennyire bonyolult szöveget néhány hónap alatt átültetni. „Három fiam van, így a hajnali órák a legalkalmasabbak a koncentrált munkára” – felelte a fordító, hozzátéve: nem olvassa el előre a szöveget, ahogy lassan feltárul előtte annak a világa, úgy költözik bele ő maga is. Kiemelte é megköszönte Király Farkas szerkesztő munkáját is, akivel régóta dolgoznak együtt, és mindig olajozottan.

A kiadóvezető egy kedves mozzanatra is felhívta a figyelmet: a főszereplő lánykának görbék a fogai, és Doina Ruşti nem tagadta: önmagát csempészte be a történetbe. Kislányként mindig nagyon bánkódott ezen a hibáján, mesélte, pedig a nagymamája folyton azt mondogatta: minden varázslata ebben van. Nem csoda hát, ha a regénybeli lány varázsereje épp görbe fogaiban lakozik.

A „hajmeresztő” receptek mellett persze felvonulnak a lapokon nagyon is ínycsiklandó fogások – ha nem is a szájnak, de a fülnek való ízelítőt mi is kaptunk belőlük, amikor Kubik Anna felolvasta A konyhaművészet örömei című fejezetet. Doina Ruşti beavatta a hallgatóságot, milyen források segítettek neki e pompás fogások leírásához: például egy fejedelem recepteskönyve a 17. századból, néprajzi művek, latin nyelvű állat- és növényhatározók, na meg „a nagymamám recepttára” – vallotta meg mosolyogva az írónő.

Az est végén magáról a 19. századi Bukarestről is hallottunk, hiszen a magyar olvasónak ez a korszak alig ismert kulturális kuriózum. A fanarióta uralkodók megjelenése látványos változásokat hozott ebben az időben – magyarázta Ruşti. A havasalföldi fejedelmeket a törökök „leváltották”, és helyettük Konstantinápolyból (annak Fanar nevű részéből) érkező görögök, örmények, albánok lettek fejedelmeké. Sokan szabadkőművesek voltak, fő értéküknek a szabadságot tekintették. Kisebbfajta forradalom zajlott le, „importálták” a francia szabadságeszményeket, a franciás műveltséget. Igazi virágzó korszak köszöntött be Bukarestben: felsőoktatási intézmények jöttek létre, kávéházak alakultak, sok diák a padovai gyógyszerészeti egyetemre ment tanulni, hazatérve gyógyszertárakat nyitottak, megújult a divat, a művészeti és a színházi élet.

S hogy búcsúzóul belemerüljünk egy kis babonás élvezetbe is, Doina Ruşti meglepetéssel készült magyar közönségének: egy halom kártyából mindenki húzhatott egyet magának, s ezen egy receptet talált a kötetből, illetve a hozzá tartozó jóslatot. (E sorok írójának például póréhagymás pacalsalátát kellene fogyasztani, hogy a kecsegtető fordulatok bekövetkezzenek életében – ez azonban még a hatalmas pénzösszeg és szerelem ígérete ellenére is túl nagy áldozatnak tűnik.)