Ők a két nyertes – és az olvasók

Helyszíni
Harmadszor rendezték meg a Libri Irodalmi Díjak átadóját – az idei nyertesekben biztos nem fog csalódni az olvasóközönség. Mintegy tizenötezren szavaztak, és az ötfős zsűri: Bálint András, Beck Zoltán, Fullajtár Andrea, Károlyi Csaba és Szilágyi Zsófia választották ki a döntőbe jutott tíz, majd ebből a nyertes művet. Május 15-én kiderült, kié a fő- és a közönségdíj.
 
A Budapest Music Centerben már fél 7-kor gyülekezett a magyar kulturális élet színe-java – a Libri Irodalmi Díj három év alatt rangos elismeréssé nőtte ki magát. A magas bárasztalokat a tíz jelölt könyv, és az ahhoz készült installáció díszítette: volt, ahol egy kőtömb, volt, ahol falevelek, máshol Napóleon-kalap. Az előzetes listára közel 150 könyv került fel, ebből választotta ki az öttagú zsűri a tíz döntős kötetet. Az esten ezeknek a szerzői olvastak fel egy-egy részletet műveikből, megtörve a színpadi villáminterjúk hagyományát. A műsorvezető Kepes András – a tavalyi fődíj nyertese – egy kis történettel is illusztrálta ezt a döntést: amikor 1982-ben Ottlik Géza születésnapjára Esterházy Péter elkészítette a nevezetes teleírt papírlapot az Iskola a határon szövegével, és Kepes meginterjúvolta a televízióban az írót, Esterházy minden kérdésnél csak legyintett: „ez nem fontos” – és mondta, amit mondani szeretett volna. Így aztán idén a tíz jelölt is a szabad felolvasás által szólhatott, a velük készült kisinterjúk pedig a Könyves Magazinban olvashatók.
 
 
„Az irodalom olyan szemérmes műfaj, amelyben az írók alteregók bőrébe bújva szemérmetlenül kitárulkozhatnak” – konferálta fel Kepes András Parti Nagy Lajost, illetve Dumpf Endrét, „akinek az a szerencséje, hogy Parti Nagy visszatért hozzá”. A Létbüféből hallhattunk az írótól részletet.
 
„Egy múlt századi teafilter voltam…”
 
Kepes András egyetemista kori kirándulásokat idézett fel, ahol Spiró György olvasta fel szatíráit nagy sikereket aratva. „Sokáig nehezére esett kimondani, hogy író” – fogalmazott Kepes, hiszen bizonyos társadalmakban az író vátesz is, és ezt nem mindenki vállalja fel szívesen. A Kőbékából azt a részletet hallgathattuk meg, amikor „a hülyegyerek Kálmánkát” nagy egyetértéssel megválasztják polgármesternek.
 
„Az emberek az Odera és az Urál között különösebb ok nélkül is gyűlölni szokták egymást, az unalmukat verik el így”
 
A negyvenéves kor mindig fordulópont az ember életében, de különösen az, ha ekörül veszíti el az ember a társát. Peer Krisztián 42 című verseskötete egy súlyos veszteség lenyomata. A költő az Odüsszeusz visszafordul című versét olvasta fel.
 
„A hiányzó csont a bokádban most már annyira hiányozni fog”
 
Ismét egyetemi éveihez ugrott vissza az időben Kepes András: amikor ő harmadéves volt, az első évfolyamba járt egy „feltűnően okos srác”. Ő volt Földényi László, akivel összebarátkozván elhatározták egyszer, hogy felkeresnek egy neves írót, aki „igazi könyveket ír”. Így kötöttek ki Lukács Györgynél. Jó pár év múlva Almási Miklós újságolta Kepesnek: Földényi is írt egy igazi könyvet. Ez volt a Melankólia. Most pedig megszületett A melankólia dicsérete.
 
„A létezésem nem tesz hozzá az amúgy is teljes létezéshez”
 
Tavaly és tavalyelőtt is elhangozott a kritika – jegyezte meg mosolyogva Kepes András –, hogy egy, csak egy női író szerepel a döntős listán. Kafka Margitot még „asszonyírónak” nevezte jeles férfi kortársa, ma már korántsem számít, milyen nemű az alkotó – az író az író. Tompa Andrea nem maga olvasta fel a részletet az Omertából, hanem két kiváló erdélyi színész, Albert Csilla és Dimény Áron adták elő a monológokat, amelyek ténylegesen életre keltek a színpadon.
 
„A virág, az nem férfinak való”
 
„Még jó, hogy nem azt kérdi: ti még vagytok?”
 
Nádas Péter egy interjújában azt nyilatkozta, őt „a filigrán dolgok érdeklik” – idézte fel mosolyogva Kepes András, hozzátéve: ezt a mondatot elhelyezte Nádas könyvei mellett a polcon. Mind értettük, mire gondol – a Világló részletek sem a karcsú művek versenyének esélyese. Igazi meglepetés volt azonban a történet, hogy Kepes és Nádas voltaképpen tejtestvérek: Nádas testvérét, Palit Kepes édesanyja szoptatta egykor Pozsonyi utcai szomszédként, mert Nádas anyjának kevés volt a teje. Nem véletlenül szerepel hát az egyik kötetben a dedikáció: „Andrásnak, rokoni szeretettel”. A felolvasott részletben a nagyszülői szeretet idéztetett meg, ama bizonyos kisgyermekkori súlyos betegség idejéből.
 
„Meningitisz, azaz agyhártyagyulladás a tisztességes neve, de számomra a régies kifejezés a találóbb rá, az agyláz”
 
Felesleges lenne számolgatni, hány kisebbségben élő magyar szerző szerepel a listán – mondta Kepes András, de azért elárulta: három. Tolnai Ottó többször megfogalmazta már az „emelt fővel kisebbségnek lenni” gondolatát; mint ahogy azt is: vagy sikerülni szokott a versolvasás, vagy nem. „Most biztosan sikerülni fog, mert mi drukkolunk hozzá” – köszöntötte Kepes az író-költőt, aki a Nem könnyű című verseskötetből A Tolnai című szöveget olvasta fel.
 
„Mert én már csak arról a szétesett könyökcsőről szeretnék mesélni, amit Tolnai Simon bácsi kapott…”
 
A ’68-as nemzedék többsége vagy költő vagy filmrendező szeretett volna lenni, vagy disszidált – Kemény István Lúdbőr című kötetének borítóján szereplő valamennyi „arc” író lett; kivéve a kutyát – szokta hozzátenni Kemény. Kepes András így vezette fel az író felolvasását, aki Szűcs Jenőre, a történészre emlékezett, s ezen keresztül a mi Európa közepén elfoglalt semmihez sem hasonlítható helyzetünkre.
 
„Tényleg ugyanaz az üvegplafon bámulja Prágát és Erdélyt és Litvániát és Budapestet és Badacsonyörsöt és Pomázt és Lengyelországot és Kelet-Közép-Európát?”
 
Bödőcs Tibor színre lépése előtt nem maradhatott el a kis villámanekdota, amely könyvének is címadója: amikor apját megkérdezték, mit szól ahhoz, hogy a fia könyvet ír, ő csak annyit mondott: „Addig sem iszik”. Talán úgy tűnhet, Bödőcs paródiáival mások tollával ékeskedik, holott saját tollával ékesít másokat – adta át a mikrofont Kepes András az író-humoristának, aki „Móricz Zsigmondtól” olvasta fel a Retyerutyák című novellát.
 
„A fecske is veréb, csak biznisz klassz – mondja röcögtetve tokaszisztémáját Rafinaházy Ignác az eresz alatt, csak úgy maga elé pökögetve a zsíros, magyar szavakat”
 
A jelölt művekben többször visszatérnek bizonyos motívumok – hívta fel a figyelmet Kepes –, így az elveszettség, a kisebbségi létkérdések, a közlés nehézségei – a dadogás. „Szülőföldet akartam írni magamnak, mintha az úgy volna, hogy csak írunk egyet magunknak” – idézte a műsorvezető Vida Gábor egy nyilatkozatát, s innentől maga az író, azaz a Dadogás vette át a szót. Még az egészen rövid felolvasott részlet is olyan erővel szólalt meg, hogy sokan hallgattuk volna még hosszasan.
 
„Ceaușescu (…) veri magának a ritmust, mert ugyanúgy dadog, mint te”
 
A felolvasások után a Libri Zrt. vezérigazgatója, Kovács Péter szólt a szavazás menetéről, és bejelentette a közönségdíj nyertesét: Bödőcs Tibort. „Azon a nyelven szól hozzánk, amelyet mindannyian értünk: a humor nyelvén” – jellemezte a nyertes művet Kovács Péter, és átadta a plakettet. Bár érkezett lelkes és hangos biztatás a közönségből, miszerint „stand-upolj!”, Bödőcs csak annyit mondott: kitartóan igyekszik elkerülni a rangos állami kitüntetéseket, a kisfiának pedig megígérte, hogy visz neki valamit, s most ezt is meg tudja tartani – emelte fel a frissen átvett díjat.
 
 
A zsűri tagjai közül Bálint András és Fullajtár Andrea színházi fellépésük miatt nem tudtak jelen lenni, de Beck Zoltán, Károlyi Csaba és Szilágyi Zsófia együtt képviselték a közös döntést, amely – ahogy lenni szokott – nem volt könnyű. Károlyi Csaba egybefűzte a tíz jelölt kötet címét, és így fogalmazta meg, milyen erős volt a mezőny, majd a díjnyertes művet felvezetve így fogalmazott:
 
 
 
„Ha kicsit sokat beszél, az is jó. Jelentős művek sokat beszélnek. Mozartnál sok a hangjegy, Tolsztojnál sok a betű. Szenvedélyesen beszél. És erős nyelve van ehhez a szenvedélyességhez. Nem is egy, hanem négy. Három különlegesen érzékeny nő és egy kissé félszegen megszállott férfi elragadó szólamát halljuk. Ez a regény ráadásul eléri azt, hogy akár egy olyan téma, mint a rózsanemesítés (nőies? nem: kifejezetten férfias) témája érdekelje az embert, amennyiben ilyen virágzóan írnak róla.” Ekkor már tudhattuk, ami a következő pillanatban el is hangzott: a 2018-as Libri Irodalmi Díj nyertese Tompa Andrea és Omerta című regénye.
 
 
A közönség igazi ovációval fogadta a nyertest, aki annyit mondott a mikrofonhoz lépve: előző nap egy ismerőse azzal biztatta, ő fog nyerni, mert az egyetlen női jelölt. „Jobban örültem volna, ha azt mondja: te fogsz nyerni, mert ez egy fantasztikus könyv” – mondta mosolyogva az író, akinek végül épp ez alapján döntöttek a művéről.
 
 
Zárásképp nem maradt más hátra, mint a fotózkodás, na meg a zenével kísért fogadás az előtérben.
 
Szöveg és fotók: Laik Eszter
 
 
 
 
További képek a galériában!
Kommentek elrejtése, megjelenítése