Paradigmaváltás a paradigmaváltás után?

Kritika, KritX

„A professzionális irodalomkritikának igenis dolga lenne, hogy a szélesebb olvasóközönséggel megismertesse és megszerettesse a kortárs irodalmat, valamint a kutató, elsősorban szakmai közönségnek szóló irodalomtudós és a szélesebb olvasóközönséget célzó, irodalomnépszerűsítő tevékenységet végző kritikus praxisának egyáltalán nem kellene élesen különválnia.” A kortárs irodalomértelmezés perspektíváiból szemlélődik, és vonja meg tanulságait Kántás Balázs.

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete 2016. szeptember 21-én tartott A kortárs irodalomértelmezés perspektívái címmel műhelykonferenciát, melyen főként fiatal magyar irodalomtudósok vettek részt. A konferencia anyaga egy kis késéssel, a 2017-es év végén igényes kivitelű tanulmánykötet formájában is megjelent az MMA MMKI Fundamenta profunda című könyvsorozata negyedik darabjaként, és úgy gondolom, a benne helyet kapott tizennégy, jobbára rövidebb lélegzetű, ám lényegre törő tanulmány mindenképpen figyelemre méltó terméke a kortárs magyar irodalomkritikai diskurzusnak. A kötet írásai éles bírálattal illetik a Magyarországon a 90-es évek végén lábukat megvetett, és azóta talán kissé szélsőségesen akadémizálódott posztstrukturalista irodalomtudományi irányzatokat (hermeneutika, recepcióesztétika, dekonstrukció, diskurzusanalízis – a sort még hosszan folytathatnánk), koncepciózusan és bátran szállnak vitába a túlzottan elméletcentrikus, a műveket olykor szélsőségesen a teória szolgálatába állító irodalomértelmezői paradigmával. Talán nem túlzás azt mondani, hogy programja szerint e tanulmánykötet mintha megkísérelné újraindítani, de legalábbis felidézni és továbbgondolni a ’90-es évek egyik nagy és izgalmas irodalomtudományi-szellemi összecsapását, az úgynevezett Kritika-vitát.

Egyedül a kötet nyitó tanulmányának szerzője, Nyilasy Balázs az idősebb irodalomtudós-nemzedék képviselője, akinek a posztstrukturalista irodalomértelmező iskolákkal szemben Posztstrukturalizmus, teoretizmus, irodalomértés című rövid tanulmányában megfogalmazott bírálata emlékeztet Bezeczky Gábor Irodalomtörténet a senkiföldjén című 2008-as könyvére. Ebben a szerző igen erős kritikával illeti Kulcsár Szabó Ernő megítélése szerinti irodalomtörténészi főművét, A magyar irodalom története 1945–1991 című könyvet, mely valóban az irodalomtudományi paradigmaváltás egyik legnagyobb hatású művének bizonyult. Gondolatai reflektálnak továbbá a Szepes Erika A mocskos mesterség – Gondolatok a paradigmaváltásról című tanulmánykötetében megfogalmazott posztstrukturalizmus-bírálatra is. Nyilasy kiemeli, hogy a rendszerváltás után a szövegcentrikus irodalomértelmezés a felsőoktatási irodalomtudományi tanszékek keretei között legfeljebb zárványszerűen maradhatott meg néhány helyen, és igen világos önellentmondás, hogy miközben a posztmodern irodalomtudomány értékpluralizmust hirdet, és a dogmák, a dogmatizmus lerombolására törekszik, olykor mintha egyedül önmaga elveit határozná meg kizárólagos értékként, a lerombolni kívánt dogmatizmus és ideológia helyére pedig a látszólagos dogmamentesség dogmáját, az ideológiátlanság ideológiáját emelné. Az eredmény pedig sajnos nemegyszer szemellenzős irodalomszemlélet és szakmai párbeszéd-képtelenség, amin lassan harminc év távlatában talán nem ártana felülemelkedni.

Falusi Mártonnak, a kötet szerkesztőjének Mit jelent az irodalom „filozofikussága”? című esszéje Nyilasy Balázs programadó tanulmányához igen hasonló, józan és belátható következtetésekre jut az irodalom, azon belül is a lírai műnem mibenlétéről, habár kiemeli, hogy filozófia és irodalom egymásra van utalva, a kettő nem létezhet egymás nélkül, az értelmezésben azonban érdemes megtalálni a kettő egyensúlyát.

Tóth Gábor Az irodalom posztmodern filozófiai értelmezése a szubsztancianélküliség és a szubjektum esetlegessége tükrében című írása ugyancsak a posztmodern irodalomelélet(ek) túlzásbavitelének öncélúságát feszegeti, jóllehet elegánsan elismeri azok produktív alkalmazhatóságát is, ha az értelmező tartja magát a megfelelő arányokhoz.

Nagy Dániel Képző és pusztuló kánonok mint az értelmezés és a kritika határai című rövid értekezése arra világít rá, hogy a posztmodern kultúrában a kánon fogalma mennyire képlékeny és gyorsan változó, ám felhívja rá a figyelmet, hogy mindez a művészetértelmezésben szerencsére igen nagy szabadságot, demokratikusságot eredményez, ha az értelmező nem esik át a ló túlsó oldalára, és válik szemlélete valamely ponton dogmatikussá.  

Mórocz Gábor A magyar esszéírói hagyomány értékei, folytathatóságának problémája című írásában a magyar modernség esszéisztikus-közérthető irodalomértelmezői hagyományát állítja szembe a posztmodern, teoretikus irodalomszemlélet szűk szakmai közönségnek szóló paradigmájával, illetve a folytathatóság kérdését boncolja.

Soltész Márton rövid, ám mégis programszerűen megszólaló esszéje, A herméneuta létfeltételei – Kritikus sorok a kritikáért című írása ugyancsak a közérthető, széles olvasóközöségnek szóló irodalomkritika és a teoretikus irodalomértelmezés látszólagos összeegyeztethetetlenségéről értekezik, nem kis felháborodásának adva hangot. Végül amellett tör lándzsát, hogy a professzionális irodalomkritikának igenis dolga lenne, hogy a szélesebb olvasóközönséggel megismertesse és megszerettesse a kortárs irodalmat, valamint a kutató, elsősorban szakmai közönségnek szóló irodalomtudós és a szélesebb olvasóközönséget célzó, irodalomnépszerűsítő tevékenységet végző kritikus praxisának egyáltalán nem kellene élesen különválnia.

Az elméleti problémákat taglaló tanulmányok után öt kortárs tematikájú, konkrét műveket, illetve életműveket elemző írás következik, amely ugyancsak a józan, szövegközeli irodalomértelmezés mellett foglal állást. Tary Orsolya Cholnoky Viktor prózájának az utolsó tíz évben keletkezett recepciójával foglalkozik, Csordás László a rendszerváltás utáni magyar regények és elsősorban a kárpátaljai magyar próza alakulását vizsgálja, míg Lajtos Nóra Sánta Ferenc novelláinak filmadaptációit elemzi. Pap Kinga a nyelvi agresszió alakzatait kutatja a kortárs magyar irodalomban, Urbán Péter pedig Szilágyi István Hollóidő című regényének eddig született értelmezéseit teszi újabb polémia tárgyává.

A tanulmánykötet végén a kortárs magyar lírához közelítő tanulmányok olvashatók. Páli Attila Weöres Sándor életművében kutatja a szociokulturális terek jelenlétét, Sebők Melinda a magyar lírai modernség transzcendens távlatait elemezve elsősorban Pilinszky János és Rónay György életművét vizsgálja, a könyv utolsó tanulmányában pedig Szilveszter László Szilárd ír a szakralitás tapasztalatáról a kortárs magyar költészetben, Bella István, Ágh István és Oravecz Imre életművét kiemelve.

A kortárs irodalomértelmezés perspektívái olyan produktív tanulmányok gyűjteménye, melyek más-más nézőpontból, de szerves egészet alkotva, kellő alapossággal világítanak rá korunk magyar irodalomtudományi életének és gondolkodásának problémáira, visszásságaira, olykor pedig az irodalomkritikus-irodalomtörténész szakma szembetűnő provincialitására és párbeszéd-képtelenségére. A kötet nem egy szerzője bátran, ugyanakkor kellő műveltség birtokában és tisztelettudóan mer arról írni, amit esetenként könnyebb lenne a szőnyeg alá söpörni, vagy egyszerűen kész tényként elfogadni, ezért adott esetben nem csupán egy szűk szakértelmiségi kör saját magának szóló, öncélú műveltségfitogtatása vagy szubjektív véleménykönyve, hanem akár egy élénk és gyümölcsöző irodalomtudományi-irodalomértelmezői vita kiindulópontja lehet(ne). Talán közel harminc évvel a rendszerváltozás után eljuthatunk oda, hogy a ’80–90-es években jelentkező posztstrukturalista irodalomtudományi irányzatok immár nem foglalnak el szinte kizárólagosságra törekvő pozíciót napjaink irodalomértésében. Talán kimondhatjuk, hogy a magyar irodalom szövegközeli, kevésbé elméletcentrikus olvasásáról – amelyet egyébként olyan ismert és elismert irodalomtudósok művelnek igen magas szinten, mint a már említett Szepes Erik, Bezeczky Gábor, Nyilasy Balázs vagy Vörös István, Gintli Tibor, Kappanyos András, Tverdota György, Bertha Zoltán, Szilágyi Zsófia, vagy éppenséggel Szigeti Csaba – legitim, elfogadott, a posztstrukturalista olvasásmódokkal egyenrangú irodalomértelmezői magatartásként beszélhetünk.    

 

Kántás Balázs

 

A kortárs irodalomértelmezés perspektívái. Szerk. Falusi Márton.Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet, 2017.

Kapcsolódó cikk: 
Kommentek elrejtése, megjelenítése