Ugrás a tartalomra

Utazás belső tengereken

Négy költőnő, egy zenész – a Belső tenger című sorozat estje a Nyitott Műhelyben ismét rejtelmes tájakra repítette a hallgatóságot, akár megtalálhatók azok térképen, akár a lélek mélyében keresendők. Izsó Zita, Nagy Hajnal Csilla, Simon Bettina és Terék Anna felolvasását Meggyesházi Éda kísérte énekével és cimbalommal.

 

Több alkalommal utazhatott már a közönség fiatal költőnők színe-java által megszólaltatott tengerek hullámain, s még ha Belső tenger is a felolvasássorozat címe, sok valóságos tenger is felbukkant a szövegekben. Fenyvesi Orsolya ezúttal nem tudott részt venni, de egy versével őt is képviselték a költők. Izsó Zita, Nagy Hajnal Csilla, Simon Bettina és Terék Anna a Nyitott Műhelyben rendezett zenés felolvasás első részében saját műveikből olvastak fel, az est második részében pedig más alkotóktól – magyar és idegen szerzőktől egyaránt – választottak víz-tenger-óceán tematikájú verseket: így elhangzottak írások többek között Charles Bukowskitól, Ferencz Mónikától, Kali Ágnestől, Ladik Katalintól, László Lizától, Alejandra Pizarniktól, Szeles Judittól és Marko Tomažtól. 

Már hagyomány, hogy a versolvasást a Musica Moralia kíséri, amely Meggyesházi Éda cimbalommal és – az ajánló szerint – „földöntúli énekhangon” előadott különleges, egyszemélyes zenei projektje. A jelző csakugyan találó, Éda éteri hangja olykor a kínai dalok magas tartományokban rezgő-hullámzó, selymes dallamvezetését, olykor a szférák zenéjét, olykor a ködös Albion sejtelmes balladáit idézi. Meggyesházi Éda experimentális hangulatú poszt-folkot játszik, amelyet saját megfogalmazása szerint „csendes zajnak” nevez, és a dalok valójában nem is egyszerűen kíséretei a verseknek, hanem szerves egységet alkotnak velük – az esten eggyé vált zene és költészet. 

  Dalok, éteri hangon (Meggyesházi Éda)

„Szeretkezés közben sírok, ha a tenger felé nézek” (Terék Anna: Sziget)

 

„Hiba lenne azon gondolkodni, melyik végén kezdett foszlani a szeretet” (Izsó Zita: A szakadás helye)


„Megkérdeztem tőle, mi a vers. (…) A vers az, aminek nincsen tere” (Simon Bettina: Vers)

 

„Te térképet festettél a létra köré, füstből és hümmögésekből” (Nagy Hajnal Csilla: Füst és hümmögés)

 

„Nem tudtam elképzelni, hogy apám nélkül fogunk élni” (Terék Anna: Üvegek)

 

„A sötétség és a világosság majd újra egybefolyik, mint anya hajfestékének komponensei” (Izsó Zita: Az utolsó kávé)

 

„Fogatlanok a napszakok, nem érdekel a test” (Simon Bettina: Menetrend)

 

„Pultos volt egy kórház büféjében, itt ismerkedtünk meg, amikor a nagyapám meghalt” (Nagy Hajnal Csilla: Védőszentek)

 

„Elköltözött a tenger, maradtam bútorozatlan” (Fenyvesi Orsolya: A tenger kilépett belőlem, felolvasta: Terék Anna)

 

„Szedjék össze és hordják egy kupacba az összes elveszett reményt” (Izsó Zita: Kibírni harmadnapig)

 

„Minden köldök képzeletben meghosszabbítható” (Simon Bettina: Toronyház)

 

Prágában él a világ legszebb férfija. Ő nem tud erről" (Nagy Hajnal Csilla)

Terék Anna 1984-ben született Topolyán. Költő, drámaíró. Kötetei: Mosolyszakadás (2007), Duna utca (2011), Vajdasági lakodalom (2016), Halott nők (2017). 2011-ben Duna utca című kötetéért Sinkó-díjat, idén tavasszal pedig harmadik verseskötetéért Sziveri János díjat kapott.

Izsó Zita (1986) Gérecz Attila-díjas költő, műfordító, drámaíró. A FISZ- Kalligram Horizontok világirodalmi sorozat, és az Üveghegy gyerekirodalmi oldal (www.uveghegy.com) szerkesztője. Könyvei: Tengerlakó (2011), Színről színre (2014), Pesti nő (interjúk, 2017). Következő kötete 2018 őszén jelenik meg a Scolar Kiadó gondozásában.

Simon Bettina 1990-ben született Miskolcon, Pécsett nőtt fel. Költő. Művészettörténetből diplomázott az ELTE-n. Első, Strand című kötete 2018-ban jelent meg a József Attila Kör és a Magvető Kiadó gondozásában. Jelenleg Budapesten él.

Nagy Hajnal Csilla 1992-ben született Losoncon, jelenleg Budapesten tanul, verseket és prózát ír. Művei megjelentek többek között a Kalligramban, az Irodalmi Szemlében és a Palócföldben. Első verseskötete 2016-ban jelent meg a Kalligram Kiadó gondozásában, Miért félünk az őrültektől címmel. A könyvvel 2017-ben elnyerte a Makói Medáliák díjat.

 

Laik Eszter

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.