Ugrás a tartalomra

Vörös István – Eurüdiké-szonettek

vi 
Vörös István
Eurüdiké-szonettek
 
15
 
 
Erjed a semmi… Földíze van.
Brummog a hűtő, gépek ugatnak,
már csak a csöndtől rezzen az ablak,
ördög a földre visszarohan.
 
Látod a hangját, érzed a táncát,
nézed a léptét, hogy mit üzen.
Túl van a lélek már az ízen.
Légen akad fönn, kőfalon átlát.
 
Fényben fő meg a szellemi test,
abból nő ki a szellemi lélek.
Néha a semmi is szemetes.
 
Billen a város, nyers nyugalom jön,
és az időben nagy meredélyek.
Jaj, mi zuhan le, és mi marad fönn?
 
16
 
 
Jaj, mi zuhan le,
jaj, mi zuhan?
Hol van a kezdet?
Hol az iram?
 
Állatok élnek,
bárhova nézz
semmi kísértet,
él a vidék.
 
Jaj, mi az élet,
honnan a zaj,
ha nem a lélek
 
jajszava szól?
Semmi kísértet,
minden az Úr.
                                  
17
 
Fenn gyökérszövevény –
a viharban, jaj, mi esett?
Most a semmi egén
egy lyuk keletkezett.
 
Kidőltek az ágak, a lombok,
a rejtett lentről kiszakadt.
A fönt lefele omlott,
és dőlt, és dőlt a pillanat.
 
A járatából egy vakond
a magasba repült,
az égbe fúrja útjait
 
mától, lett ő is menekült,
aki a menny keménységén lazít,
már tisztelik nagyon.
 
 
18
 
Tudod, Uram, a RÉGI
pofáz álhíreket.
Azt mondja, ő az égi,
kijár neki a tisztelet.
 
Ráköp az új világra,
a csillagokra ront.
És úgy halmoz vagyont,
hogy árnyadat kívánja.
 
El is viszik neki.
A testet élvezi,
de lélek ő, szegényke.
 
Árnyék nélkül maradsz.
Nem süthet már a nap,
nem léphet így az égre.
 
                                                          
19
 
A változás megállhat,
de az is változás.
Az állandóság állat
állán ragadt tojás.
 
Miért zabál a létbe,
mi nem lenni se tud?
Beköltözik felébe,
bezárja a kaput.
 
A szenvedés csak ösztön,
a szeretet tanult.
A fa a langyos őszön
 
új virágba borult.
A kétségeket őrzöm.
Vagy megőrzi a múlt.
 
                                              
20
 
De mondd, hitetlenek ura, te nő,
te hívők árnyéka, nagyasszony,
miféle kérdést adhatok elő,
hogy hátrányom fölénye ne nyomasszon?
 
Talán a kardfogú macskát álmomban?
Sárgás bunda. A szeme villogott.
Pedig nem tudhatta, hogy nem vagy ott,
mert visszatértél a halálba nyomban.
 
Veszettnek néztem, nem is titkolom.
Ahogy a feltámadás is elveszett, mert
nem érezted, micsoda alkalom,
 
ha túlvilágról vezetik az embert
vissza a, vissza az innenvilágba.
Nem indulunk más létezés nyomába.
 
                                                                      
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.