Vörös és fehér – Filip Tamás és Török Panka képeslapversei

Líra, Költészet

F.T. T.P

Filip Tamás
Vörös és fehér
         (képeslap M-nek egyszerre mindenhonnan)
 
 
Még tart a nyár – kezében vagyok,
szorítja torkom, mellkasom, 
a sajgás hullámaiban úszok,
kapkodva a levegő után, melyben
a te szavaid öltenek testet
valahol messze innen.
A dolgokra itt valaki sárga
cédulákat ragasztott, mintha csak
jelezni akarná: közötök volt hozzá.
Szurdok, szőlőhegy, présház.
Tányér, pohár, ágy.
Ami Takács Zsuzsa versében
parázslik, attól az én arcom is
láng borítja el, pedig a feledésben
reménykedem; mióta is? Erre, tessék,
a lelkem még ronggyá-szedettebb,
miattad örök harcban ég.
Pizsamám lassan elalszik helyettem.
Én még várok, amíg már nem
csaphatom be magam, és aludni térek,
mert holnap is nap lesz, hosszú
nélküled-nap, s a mezőkön nyargaló
forró szél fehérre izzítja a kötélen
száradó vörös ingem és sálam.
Ők lesznek rajtam, amikor innen
távozom. Egy kérdést viszek
magammal, mely belőled maradt:
Köldököd mélyén mi van?
Nem válasz, de jó lesz utolsó sornak:
Egy illat soha szét nem pattanó buboréka.
 
 
Török Panka
portörlés
         al mio sole
 
az ablak két szárnya tárva
közöttük én mint jelenés
a szembeszomszédok napja fénye
a porrongyot rázom
közben veled beszélgetek
elfeledkezve elfeledve
és nem tudok szabadulni
a gondolattól hogy a portörlés
olyan mint kiheverni téged
súrollak rázlak halomba gyűjtelek
térden csúszva kérlek tűnj
már el belőlem és te mész
bár mindketten tudjuk
hamarosan felgyűlsz majd újra
                              (Bp., július)
 
 
 
Kommentek elrejtése, megjelenítése