Mérsékelt öröm

Helyszíni

A győri Műhely „Öröm”-számát mutatták be a Nyitot Műhelyben, s bár nem vetette szét a derű a falakat, azért számos izgalmas tanulmány szerzője szólalt meg: Pilinszky költészetétől a gőzfürdő öröméig széles palettán közelítve meg a témát.

 

Aki netán a kedélyét feljavítandó látogatott el a győri Műhely folyóirat Öröm című tematikus számának bemutatójára a Nyitott Műhelybe, némiképp csalódnia kellett: a hangulat kevés örömet vagy derűt sugárzott, s úgy általában mellőzte a humor és az életigenlés bármilyen formáját. Az egyébként rendkívül nívós és elmélyült tanulmányok némelyike – amelyeknek a szerzői megszólaltak – inkább a kortárs magyar irodalomtudomány befelé fordulásáról, kissé köldöknéző és depresszív beállítódásáról adott ízelítőt, ahol nincs helye (vagy csak igen kevés) a humornak, az iróniának.

Persze, óhatatlanul szomorúra hangolta az estét a szakma hatalmas vesztesége, Tarján Tamás halála, aki maga is az Öröm-lapszám egyik szerzője volt, de már nem vehetett részt a bemutatón – nyitotta meg az estet az emlékezéssel Villányi László, a győri Műhely főszerkesztője. Rá emlékezett a műsor moderátora is, Mártonffy Marcell néhány rövid idézettel Tarján írásából, például ezzel: „Az örömnek nincs nagyságrendje, csak iránya. (…) A várt öröm, az ismétlődő öröm is felkészületlenül ér, mert soha nem lehetünk benne teljesen biztosak.” Írása végén Tarján Tamás a keresztrejtvények rejtelmeit boncolgatja, amelyeket egy életen át készített igazi „szerelemmel” – az öröm nagyon ritka szó ezekben, írja Tarján, mert a két ’ö’ nehéz kapcsolódási pont, az örömről tehát részéről annyi mondható el: „két ö, egy r és egy m betű szerepel benne”. Fájó hitvallás volt ez Tamás élete végén. 

Tábor Ádám, Villányi László és Komálovics Zoltán

A meghívott szerzők közül elsőként Cseke Ákos tanulmányát mutatta be Mártonffy Marcell és maga a szerző. Az irodalmár Pierre Hadot francia filozófus Michel Foucault- kritikájára, a két gondolkodó ellentétes szemléletére építette fel írását. Foucault A lélek iskolája című könyve kapcsán Hadot „dendizmussal” és hedonizmussal vádolta kollégáját, mondván, filozófiája kimerül az én önmagával való törődésével, az önmagában fellelhető öröm keresésével. Hadot szerint az ember lényege nem az, hogy örömet keres magában. Foucault ezzel szemben azt képviseli – magyarázta Cseke Ákos –, hogy a gondolkodás célja épp az olyan evidenciák feloldása, mint hogy az ember ne akarjon magában örömet lelni. Hiszen az, hogy az ember birtokba veszi önmagát, egyet jelent azzal, hogy képessé válik örömet lelni nemcsak magában, de a családjában, a barátságában, Istenben és bármely kapcsolatban.

Eisemann György a zenei örömről szóló esszéjének üzenetét összegezte, ez is az este izgalmasabb momentumainak egyike volt. Tanulmányának alapvetése, hogy míg korábban a zene egyértelműen közösségi aktus volt a résztvevők aktív közreműködésével, addig ma individuális élmény, amelyben passzív befogadóként veszünk részt. A modern zeneélvező Ödüsszeuszhoz hasonlatos, aki az árbocfához kötöztette magát a szirének éneke „ellen”: az ókori hős elkülönítette a műélvezetet és annak egzisztenciális következményeit. Aki meg tudta törni ezt a fajta passzív, szó szerint hallgató élvezetet, nem más volt, mint Kocsis Zoltán, aki előadóművészetével és nem utolsósorban az Új Zenei Stúdió létrehozásával rádöbbentette a közönséget, hogy hol is van, és miben vesz részt egy koncert közben. Ilyen volt például, amikor előadta John Cage híres 4’33’’ darabját. Eisemann Kocsis több tanulmányából idéz írásában (valamint kritikáiból is, melyben némelyik művésztársát bírálja épp az említett befogadói passzivitás fenntartása okán), és az esten külön kiemelte a Fischer Annie-t méltató Kocsis-gondolatokat. 

(Balról jobbra) Eisemann György, Tillmann J. A. és Cseke Ákos

Komálovics Zoltán Pilinszky költészetét járta körül Az öröm mint ismétlésesemény című esszéjében, s mutatta be röviden írását. Az öröm toposzát keresve Pilinszky költészetében nem tudjuk a fogalmat elválasztani a fájdalomtól és a félelemtől. Pilinszky két örömdefinícióját szemügyre véve – „szemérmes, szép anarchia”; „az örömtől, aminek neve nincsen” – jól látszik, hogy mindkét kijelentésben az öröm mindennek a kezdetét jelenti, a rendezettség állapota előtti kiinduló stádiumot. Ennélfogva minden örömmegnyilvánulás egy ismétlésélmény – összegezte Komálovics Zoltán gondolatmenetét, melyet párhuzamba állított Kierkegaard Halálos betegség című tanulmányának koncepciójával, ahol az öröm a „kétségbeesés legyőzése”.

Szinte erre való reflexióként értelmezhettük Tábor Ádám megszólalását, aki édesapja, Tábor Béla idézete mentén elemezte az Ady-életművet: „Az öröm a kezdet fellobbanása”. A Műhelyben közzétett tanulmánya egy korábbi Ady-esszéjére épült, mondta el a szerző, és Ady örömkoncepcióját az Éden =öröm, vagyis Isten = öröm „képletből” vezette le. (A hallgatóság öröme viszont erősen lohadni kezdett, amikor a költő-irodalmár a fejtegetésekbe belebonyolódva gyakorlatilag felmondta esszéi teljes tartalmát, amiből hallani és érteni is vajmi keveset lehetett.) A véget nem érőnek látszó Tábor Ádám-estté alakult műsor hál’ istennek végül „váltott”, és a bemutató legüdébb pontjához érkeztünk el. 

Tábor Ádám

Tillmann József Téli örömök, nyári örömök – A gőzfürdőről című tanulmányában végre személyes és egyedi nézőpontból közelített a lapszám témájához. A filozófust az öröm mint testi tapasztalat foglalkoztatta, és a víz mint őselem, ennélfogva az ősi öröm jelenléte az életünkben. Ezt télen a gőzfürdő nyújtja – Tillmann lelkes látogatója a Lukács-fürdőnek, vallotta meg, korábban Rudas-vendég volt –, nyáron pedig a tenger. S ezzel is rímelve „a kezdet fellobbanása” gondolatkörre, az őstenger, a magzatvíz mind az ősállapotot szimbolizálják. Tillmann elmesélte: a gőzfürdőben énekelni is szokott – soha őszintébb örömmegnyilvánulást! –, mert a búraszerű hangvisszaverődés különleges akusztikát teremt. Egyszer Lovász Irén népdalénekes barátjával találkozva a fürdőben közösen is kipróbálták ezt az élményt.

Befejezésül Tóta Péter Benedek beszélt a lapszámban publikált dolgozatáról, melynek címe:Örömnyomok Pilinszky János és Ted Hughes írásaiban. „E két ember művészete az öröm felsejlése és nyomasztó beteljesületlensége jegyében telt” – fogalmazta meg Tóta Péter, aki azt vizsgálta, jelenthet-e és mekkora örömöt, ahogy Pilinszky és Hughes egymásra találtak személyesen és szövegeikben is, hogy önmaguk mását fedezhették fel a másikban. Mártonffy Marcell ezt még azzal egészítette ki: Ted Hughes számára az igazi lelki felszabadulást az hozta meg Sylvia Plath halála után, amikor 1998-ban publikálta a Születésnapi leveleket, s ebben kapcsolatuk minden öröme és tragédiája a napvilágra került. A műsorvezető még azzal ajánlotta a lapszámot: a tanulmányok mellett természetesen kiváló versek és prózák is születtek a megadott témakörre. 

Komálovics Zoltán és Tóta Péter Benedek

A műsor végén mégiscsak beszökött a vidám hangulat a Műhelybe (a folyóiratba és a helyszínre is): Finta Laci főztjének csodás illata lengte be az otthonos zegzugokat. Csak odakint várt az örömtelen novemberi zimankó és a szakadó eső – egy majdani „Bánat”-lapszám bemutatója után talán napsütéses és madárcsicsergéses lesz az utca.

 

Szöveg és fotók: Laik Eszter

 

Kommentek elrejtése, megjelenítése