Vendég Varsóból

Helyszíni

A Magyar PEN Club vendége volt Aleksander Nawrocki, aki nem is igazán vendégségbe, inkább hazalátogatni jár Budapestre. A költőnek új kötete jelent meg magyar nyelven, az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában. Csisztay Gizella és Mandics György beszélgettek az alkotóval.

 

Aleksander Nawrockit sosem kell kérdezgetni fellépésein: olyan szívesen és lendületesen mesél magyar nyelven magáról, hogy bármeddig elhallgatnánk. Mostani látogatásának apropóját egy új verseskötet, a Farkasüvöltés ezüst keretben adta, amely az Irodalmi Jelen Könyvek kiadásában került az olvasók elé. A költő maga válogatta össze verseit, melyeket régi barátja és kollégája, Mandics György ültetett át magyar nyelvre. Ám mielőtt felolvastak volna a kecses kötetből, Csisztay Gizella szólt pár mondatot az alkotóról, aki ötven éve ülteti át a magyar líra legnagyobbjait lengyel nyelvre. Pontosabban ötvenkettő, mint ahogy Nawrocki gyorsan helyesbített, de ez mit sem változtat azon, hogy legnagyobb Petőfi-fordítónk, mondta Csisztay Gizella, és mellette Ady, Bella István, Csoóri, Nagy László, Nemes Nagy Ágnes – és még hosszan sorolhatnánk a névsort – műveinek fordítója. Munkásságáért néhány éve megkapta a Magyar Köztársaság Arany Keresztjét. 

Irodalomszervező tevékenysége is jelentős: Csisztay Gizella elmesélte, tizenöt éve, az egyik Nawrocki-szervezte fesztiválon ismerte meg Aleksandert. Az évente kétszer megtartott események közül a tavasziak az UNESCO nemzetközi programjai, amelyre a világ minden tájáról érkeznek költők, az ősziek pedig szláv tematikájú fesztiválok, ide a szláv világ alkotói a meghívottak. „Nawrocki egyébként Kelet-Európa szerelmese” – jellemezte a vendéget Csisztay Gizella –, fesztiváljairól sosem maradhatnak el a lettek, románok, oroszok, litvánok, bolgárok, magyarok, de még a Londonban élő lengyelek sem. „És mi, kelet-európai költők konspirálunk és segítünk is egymásnak” – folytatta a szintén kiváló polonista-műfordító Csisztay Gizella, és elmesélte, két éve hogyan mentettek meg egy lengyel költőt a munkahelyéről való elbocsátástól, akinek az érdekében a mostani verseskötetet kiadó Böszörményi Zoltán is írt levelet.

Aleksander Nawrocki itt át is vette a szót, de mielőtt magáról beszélt volna, lefestette a mai lengyel kultúratámogatás nem túl rózsás állapotát. Az irodalomra egyáltalán nem adnak pénzt, magyarázta, ő maga finanszírozza a tevékenységeit. A fesztiválokon egyébként három jeles díjat is kiosztanak, és a legjobb költő kötetét két nyelven adják ki. A magyar alkotók közül Bella István és Csisztay Gizella kapott már díjat. Nawrockinak egyébként huszonöt különbözőn nyelven jelentek már meg kötetei, és húszféle nemzetközi elismerést kapott. A lengyel irodalom jelentőségéről szólva elmondta: ha nem lennének olyan nagy lengyel alkotók, mint Mickiewicz vagy Norwid, talán nem is létezne Lengyelország, és németül vagy oroszul beszélnének. Nawrocki 1965-ben jött először Magyarországra, és Ady volt az első, akinek a fordításával megpróbálkozott. Petőfit még az iskolai olvasókönyvéből ismerte meg egy képről, amely Júliával ábrázolta a költőt. És épp Petőfi egyik versével, a Szeptember végénnel birkózott a legtöbbet, hosszú évekig, mire át tudta ültetni lengyelre. Hogy miként sikerült végül mégis a művészi fordítás, annak mulatságos története van: 1972 őszén Nawrocki budai albérletébe hazatérve egy furcsa tárgynak köszönhetően szembesült az elmúlással: a házinéni műfogsora vicsorgott rá a fürdőszobában egy pohárból. „Ekkor leültem, és tíz perc alatt elkészültem a fordítással” – mondta a költő mosolyogva. 

Egyébként az irodalom az élete, vallotta meg – nem tudna boldogulni mérnökként vagy orvosként. A testtel csak baj van, ahogy egy görög filozófus mondta. Hogy mennyire a művészet élteti, arra a Szophoklészről szóló példázatot mesélte el, akit börtönbe zártak, és úgy volt, hogy másnap ki kell innia a méregpoharat, ám a mester meghallotta, hogy milyen szépen furulyáznak az őrök, és azt kérte, őt is tanítsák meg. Az egyik őr nem értette: mi értelme van, ha másnap meghal. Mire Szophoklész azt felelte: csak holnap halok meg, de ma szeretnék megtanulni furulyázni. S hogy Aleksander Nawrocki milyen magas szinten játszik a lírán mint hangszeren, arra több szép példát is hallhattunk a Farkasüvöltés ezüst keretben című új kötetéből.

Mandics György, mielőtt felolvasott volna a versekből, megosztotta a közönséggel, hogyan is lett Nawrocki fordítója. Amikor a lengyel költőnek először jelent meg magyarul verseskönyve, egy másik lengyel alkotóval közösen léptek fel Budapesten, és mindkettejük kötetéből elhangzott több vers. Ám a másik szerző nagyobb tapsot kapott, mint Aleksander. Nawrocki ekkor odament Mandics Györgyhöz, aki a másik költő fordítója volt, és azt mondta: ő jobb költő lengyelül, szeretné, ha a fordításai még sokkal jobbak lennének a kollégáénál. Ekkor vállalta el Mandics György a megbízatást. Elöljáróban elmondta: a rímes verselés a mai lengyel költészetre egyáltalán nem jellemző, Nawrocki a késő romantikus hagyományhoz nyúl vissza. Mandics hangsúlyozta: nem a versek pontos tartalmát fordítja, hanem megmutatja, milyen költő lenne Nawrocki, ha magyarul írna. Ezt maga a lengyel alkotó úgy fogalmazta meg: a versek lelkét kell fordítani, nem azok szavait.

S hogy mennyire benne él költeményeiben, bizonyította, hogy némely műnél a magyar szöveg alapján Nawrocki fejből mondta az odavágó strófákat, amire Mandics György a magyar fordítással válaszolt. A kötetnek számos emlékezetes verse elhangzott, így például a nyitó darabként bekerült Haza („Az én hazám olyan, mint egy meggondolatlan gyermek, / Aki bottal kergeti a kígyót, s nem nézi, van-e mérge –”); vagy a címadó Barbara („Beteg herceget a meggyfához vezetsz el, / S a farkasüvöltést is ezüst keretbe zárod.”) Korábban is hallhattuk már a költőtől a kiváló parabolaverset, a Nyakörvet, amely tömören és csattanósan mond el a szabadságról mindent, ami a 21. században elmondható, de hasonlóképp mély önvallomás a „Keményen dolgoztam, / szegénységben éltem” kezdetű, Jantarban című költemény.

Nawrocki sosem titkolja, hogy gyengéi az asszonyok, s már korán megfogadta, hogy a legszebb lesz közülük az övé – ez így is lett, mondta mosolyogva. Több versének is női „főszereplője” és címe van – az egyik legmegrázóbb az Olga, amelyet egy valaha nagyon szép lány halálára írt, és a temetésén olvasott fel. De hogy vidámabb hangulatban zárjuk az estét, Mandics György felolvasta a Glossza a fiatal költőkhöz sorait, egy igazi szellemes, nawrockis fricskát a léha, ifjonc költőjelöltekről. Aleksander búcsúzóul még felmutatta az általa szerkesztett és kiadott Hidak című antológiasorozat két legutóbbi kötetét, melybe mindig 12 lengyel és 12 más nyelven író költő alkotásai kerülnek.

 

                                                                                                                  Szöveg és fotók: Laik Eszter

 

Kommentek elrejtése, megjelenítése