Új díjazottak a fedélzeten

Helyszíni

Ismét hajóra szállt, azaz a TAT-on találkozott író, költő, olvasó és szerkesztő: az Irodalmi Jelen felolvasóesttel egybekötött díjátadóját a 88. Ünnepi Könyvhét nyitónapján rendezte a szerkesztőség.

 

A TAT Galéria amúgy tágas tere végül szűknek bizonyult az Irodalmi Jelen-estre összegyűlt közönségnek: még az utcára is kiszorultak néhányan, hogy meghallgassák a felolvasásokat, és a végén megtudják: kik kapják a 2016-os elismeréseket. Az esten Böszörményi Zoltán főszerkesztő és a díj alapítója köszöntötte az egybegyűlteket, valamint két „meglepetésvendéget” is: Peter Gehrisch német költőt, akinek frissen megjelent verseskötetét pénteken be is mutatják az Országos Idegennyelvű Könyvtárban, és Szőcs Gézát, akinek angol nyelven jelentek meg költeményei Sohár Pál fordításában. Ebből ízelítőként fel is olvasta a Kolozsvári horror című verset, míg a Gehrisch-kötetből Mandics György fordítótól hallgathattuk meg A német egyesülés napja című költeményt. Egyébként az angol nyelvre fordított magyar szerzők olyan sikert aratnak az Egyesült Államokban, mondta Böszörményi Zoltán, hogy következő kötetként tervbe vették Faludy György műveinek angol nyelvű kiadását.

 

Böszörményi Zoltán, a háttérben Kubiszyn Viktor és Demeter Szilárd

A két neves vendég után a programban meghirdetett alkotók léptek sorban a mikrofonhoz, s hogy kik ők, azt Böszörményi Zoltán szellemes és velős jellemzésekkel vezette fel. A vajdasági Bíró Tímea (sajnos nem tudott jelen lenni személyesen) lírája bár tragikus hangvételű, ő mindig mosolyog. Borcsa Imola, aki szereti tömörített jelzőfájlokkal sokkolni az olvasót, igazából költő, csak lusta entert nyomni. Hét évbe tellett, míg az olvasók kiheverték a Demeter Szilárd jegyezte Lüdércnyomás fergeteges humorát, s most itt az újabb mű, a Kéket kékért. Dezső Katalin vérlázító verses székfoglalóval lopta be magát az Irodalmi Jelen szívébe, csaknem tízezer olvasó döngette a lap online kapuit a verseit követelve. Kubiszyn Viktor mesterséges mennyországok és poklok labirintusáról írt, Drognaplója immár a harmadik kiadásnál tart.

Lőrincz P. Gabriella, aki a beregszászi kortárs irodalmi élet bástyája, legalább olyan jó irodalomszervező, mint költő. Nagy Zopán Látens címmel ír bizarr regényfolyamot, mely nyomokban verseket is tartalmaz, és néhány passzussal Hamvast juttatja eszünkbe. Ő a mai avantgárd Zeusza. Pál Dániel Levente a budapesti „nyolcker” néhány lírai szemelvényét átköltöztette a verseskötetébe is, amelyet egy piros Sportlada ihletett meg. Vörös István szerint, aki szereti a Kant utcát bejárni Thomas Mann kabátjában, mindannyian lírai téridőben élünk, és Dante gyermekei vagyunk. 

„A nap már rég elunta azt, hogy süt nekünk, / a félsikerből néha félkudarc lesz”  – hallhattuk nyitányként Vörös Istvántól a Friss félelem sorait, melyet még sok vers és prózarészlet követett a blokkban. Csak ízelítőként: Nagy Zopán a nagy sikerű Látens regényfolyamából olvasott fel egy részletet, Lőrinc P. Gabriella nehezen feledhető anyaverseiből olvasta fel az Anyám elindul címűt. „Ahogy a babák anyákat szülnek” – felelt szinte a versre Dezső Katalin Ingoványa. Pál Dániel Levente mindössze négysoros részlete egyenesen a „nyócker” mélyéből fakadt, ám ezt az író elő is adta: ha van egyperces és fergeteges színház, hát ez az volt. Kubiszyn Viktor épp ezután jelenítette meg „egy nyolcadik kerületi dzsankipecóban” élő főhőse egy napjának egy részletét – hajmeresztően hiteles mondatokban. Varga Melinda, aki költőként – a Könyvhétre jelent meg legújabb, Sem a férfiban, sem a tájban című kötete –, szerkesztőként, a fiatal díjazottak felfedezőjeként és a műsor összeállítójaként is szerepelt, többek között takaró című versét olvasta fel: „hullócsillagok buknak alá a tóba, / szegélyét vad, hirtelen haragú esők csipkézik”. Hallhattuk még Az ajtót Borcsa Imolától, majd A bolond dokit Demeter Szilárdtól. 

Borcsa Imola felolvasása

Elsőként Vörös István vehette át a költői díjat. Idén a laudációk is különleges produkcióvá váltak Varga Melinda kezében, hiszen versben köszöntötte némelyik alkotót, így Vörös Istvánt is, a Dante gyermekei vagyunkVörös Istvánnak versköszöntő az Irodalmi Jelen-díjához című költeményében. („…de zsoltár a költemény, és költemény a zsoltár, / nem kell feladni itt még minden reményt…”). Próza kategóriában Nagy Zopánnak nyújtotta át Böszörményi Zoltán az oklevelet és az ezzel járó pénzjutalmat, és a sikeres prózista munkái kapcsán kihangsúlyozta: ilyen mély, összetett, eleven szövegeket rég nem olvasott. Böszörményi Hamvas Bélához társította a Nagy Zopánra jellemző prózavilágot, mely egyfajta „szellemi tobzódás”. Oly színt hozott az Irodalmi Jelenbe, hangsúlyozta a főszerkesztő, ami eddig hiányzott: az avantgárd szellemes játékosságát.

A korántsem öreg „nagy öregek” után következtek a fiatalok: Dezső Katalin a debütáló versdíjat vehette át, és őt is verssel köszöntötte szerkesztője, Varga Melinda: A szabadság székfoglalójával. („A költő elvisz minket a háborús ég alá, / az elfelejtett ember vidékére, / ahol megtanulhatunk magunk helyett / mindenkit szeretni, / de korántsem lesz ettől könnyebb az út…”) Prózaíró társa, Borcsa Imola kapta az elismerés párját, őt az Ablak a tömörített jelzőfájlokhoz című írással köszöntötte Varga Melinda. („A szerző gyakran él a jelzős szószerkezetekkel – kész  jelzőlabirintusba téved az olvasó, ha valamelyik Borcsa-írást fellapozza. Tömörített jelzőfájlokkal van dolgunk, jó érzék kell hozzá, megfelelő program, hogy kibontsuk.”)

A díjak átvétele után jöhetett az ünneplés és a koccintás, és az immár a Semmelweis utcai járdával kibővült galéria előtti tér megtelt irodalmat olvasó, értő és hallgató közönséggel. Na meg írókkal és költőkkel.

 

                                                                                       Szöveg és fotók: Laik Eszter

Képek a galériában!

 

Kommentek elrejtése, megjelenítése