Krúdiász
Böszörményi Zoltán
Krúdiász
Egy letűnt világ színekben pompázó emlékei
Mint ki szerelembe esve
a vak szerelembe lesne.
Az éj kiszikkadt bársonyán
tűztől fényes tollazatban áll:
mondtam, hogy az öröm elérhetetlen.
Czajlik üzletéből napi két liter bor
éppen elegendő, Rezeda úr,
ön másként vélekedik erről?
Milyen ízűek a pirkadatok, amikor
a tikkadt hajnalok bőrére fénypille száll,
s a porcelánkályha karcsú teste körül
langyos még a reggel lehelete,
ugye most kell képzelődni az utazásról,
távoli szigetek zöldellő, dús növényzetéről,
állomások szénfüstjével keveredő,
egzotikus tájakról, dohányültetvényekről,
a fejkendős néger nőkről, akik kétrét hajolva,
énekükkel áztatják a barázdák zsenge hajtásait,
és most kell nyitott szemmel álmodni
a kínai sárkányokról,
a japán gésákról, Kuba finom szivarjairól,
sivatagok homokdűnéiről, a perzsaszőnyegekkel
felmálházott tevékről,
vagy fölényes nosztalgiával gondolni Jászai Mari
sanzsán harisnyájára?
Belélegezni illatát
a legnagyobb gyönyör!
S míg fut tovább a nyugtalan gondolat,
szükséges felidézni
a forró éjszakák rejtelmeit, kockázatait:
Istenem, hová lettetek, virágkerekek,
esők és csaták! Szent rajongások, hitek, vallások.
Mily fenséges látvány
közelről szemügyre venni Adyt.
Mint ki szerelembe esve
a vak szerelembe lesne.
S míg a Kék Macska és a Flóra-terem hevületében
sört és francia pezsgőt isznak a dámák,
ölelkezés közben Maxra, a fiákeresre gondolnak.
A Hartman és Lefkovics kölcsönzőirodák tulajdonosai
lóversenyekre járnak a grófokkal,
jéghideg italokkal
kényeztetik torkukat,
a tömegben túllicitálják egymást.
Ignác a középmezőnyben végez.
És ki lesz a végzet asszonya?
Freystädtler Dóra,
aki Champagne dombján termett aranyban
füröszti meg színész és fiákeres udvarlóit,
mielőtt ágyba megy velük.
Mint ki szerelembe esve
a vak szerelembe lesne.
Lila csomagolópapír az abrosz, lila gyertyák
fénye lobogtatja az éjszakák tünékeny árnyait,
tűzpiros szegfűkosarat visz valaki a Pattantyús utcán.
Strucctollal fellobogózott a világ,
kifürkészhetetlen benne a sors.
Alvinczi Eduárd vörös postakocsija száguld
a halkuló emlékezet sugárútján.
Mint ki szerelembe esve
a vak szerelembe lesne.
Meddig vagyunk csinosak és fiatalok,
kívánatosak és megkívánók?
Sorsok, szerelmek, mítosznyi titok.
Legyen az Gyöngytyúk utca,
margitszigeti kastély vagy szálloda.
A szabadság képzete piros posztó,
illúzió,
s Budapesten a Templom utca 15.
az utolsó stáció.
Mint ki szerelembe esve
a vak szerelembe lesne.
Az éj kiszikkadt bársonyán
tűztől fényes tollazatban áll:
mondtam, hogy az öröm elérhetetlen.