Mit keresnek Pozsonyban a hattyúk?

Helyszíni

Czinki Ferenc legújabb kötetéből olvasott fel egy igazán hozzá méltó helyen: a történelmi budapesti városfal maradványait őrző sejtelmes kapubeugró mögött. Akármikor nem is lehet bemenni, de mi a pozsonyi metrónak köszönhetően bejutottunk. Nem az igazinak, mert olyan nincs, hanem…

 

Vannak olyan írók a kortárs magyar irodalmi életben, akik egyszemélyben intézményesültek – és itt most nehogy valamelyik minisztériumra, a földhivatalra, ne adj' Isten! a NAV-ra tessenek gondolni. Ha azt mondom, Czinki Ferenc, arra már biztosan sokaknak felcsillan a szeme, a czinkiferiség ugyanis annyi mindent rejt magában, hogy egy címszavakra korlátozódó felsorolás nem is érzékelteti. Ott van a Kafkabeat Kocsmaszínház, az Új Magyarhangok sorozat, a Paraba, a DJ-k, a Városi levelek, a blog, a JAK – ez kezd olyan lenni, mintha slammelnék, és ha nagyon belejönnék, biztos, hogy felléphetnék valamelyik helyen a felsoroltak közül, mert Feri mindenkit meghív, aki számít és jó. Székesfehérvárat nem említettem külön, holott mindennek ez a gyökere, Czinki Feri belőle nőtt ki, mint fatörzsből korántsem gyenge ág, és biztos vagyok benne, hogy teste is majd e földbe süpped el – úgy nyolcvan év múlva, amikor a Kafkabeatet átveszik a dédunokái.

Persze, Fehérvártól elrugaszkodván már bőven kiterjedt a tevékenysége nemcsak Budapestre, de az egész országra, és most már határon túl is: a frissen megjelent A pozsonyi metró című kötete például, ahogy címe is mutatja, a pozsonyi ösztöndíjas időszak élményeit dolgozza fel. Apropó, szintén nem említettem a czinkiferiség ismérvei között az alapokat, nevezetesen, hogy író, kritikus, szerkesztő, de írói minőségében úgy igazán 2014-ben robbant be a köztudatba az Egy kocsma város című kötetével, amely Fehérvárra kalauzol el, valójában azonban metafizikai helyekre, amelyek bárhol lehetnének. Hogy a fülszöveg találó mondatait vegyem kölcsön: „A kocsma menedék. Az egyetlen hely, ahol még elbújhatunk a világ elől. A kocsma az emberi civilizáció utolsó mentsvára. Már amelyik. Főként azok, hol nem üvölt Demjén Rózsi vagy a tévéhíradó bemondója, és wi-fi-ről még csak nem is hallottak. Itt aztán az emberek isznak és beszélgetnek. Múltról, jelenről, jövőről. Beszélgetnek és isznak. Ahogy azt a civilizáció fénykoraiban tették az emberek. Mondjuk Szókratész vagy Rabelais vagy Krúdy Gyula korában…” 

Először épp egy budapesti kocsmában, a Roham Bárban láttam-hallottam Ferit, és most, évekkel később nem volt kérdés, hogy bekukkantok a JAK-szervezte felolvasásra A pozsonyi metró apropóján. Talán nem meglepő ezek után, ha a Budapest Pont nevű helyet egy kocsmának vártam, ezzel szemben ugyancsak kellemes felfedezésben volt részem. A Vámház körútból nyíló Királyi Pál utcában, tíz lépésre a Kálvin tértől egy kapubenyílóból induló pincelépcsőn ültek a közönség tagjai, persze nem pince ez, hanem a történelmi városfal maradványait őrző kis zug. Olyan, mintha Aquincumba tévednénk be, csak a kövek nem a földön, hanem függőlegesen, a falon fogadnak. A korabeli metszetek a hajdani Pestet ábrázolják, és pontosan végigkövethető rajtuk a városfal nyomvonala, de egy hatalmas kő-alaprajzon még könnyebb kisilabizálni az egykori térképet. A kapubenyílóval szemközti rácsot repkénnyel futtatták be, amin az esti fények festették fel a múlt hangulatát.

Egyszóval, a legjobb választás A pozsonyi metró történeteihez. Amikor megérkeztem, és lehuppantam a hűvös kőlépcsőre letett színes párnák egyikére, Czinki épp azt magyarázta, hogy Pilinszky örökül hagyott bölcsességét követi, miszerint az ember igyekezzék a felolvasását a lehető legjobban összeállítani, ezért ő most a könyv elejéből, közepéből és végéből ad ízelítőt. Az első fejezet arról szól, miért nincs Pozsonyban metró. Mint később az író beavatott, ezeknek a történeteknek egy része fikció, más része pontosan úgy felel meg a valóságnak, ahogy le van írva, azaz ahogy a szüntelenül hivatkozott „adatközlő hősöm” megosztja a mesélővel. A mesélővel, aki természetesen nem ugyanaz, mint az író, de azért kísértetiesen hasonlít rá. A mesék maguk nem akciódús sztorik, inkább kelet-közép-európai szatírák, lírai humorral átitatott elmélkedések, életképek a hetvenes évekből és a jelenből, kocsma- és várostúrák, rácsodálkozások, a belső utazás lenyomatai. 

A második felolvasott történet például egy fotós kolléga látogatását beszéli el, akivel a mesélő felkerekedik, hogy találjanak maguknak Pozsonyban egy jó korsó sör elfogyasztására alkalmas helyet. A másfél hónapos ösztöndíjat egyébként 2014-ben kapta, mesélte Czinki, és megérkezése után mindjárt felhívta Cserna-Szabó Andrást, aki nem sokkal őelőtte járt ott, milyen helyeket ajánl. Cserna erre átküldött egy tízoldalas írást, mondván, ebben az összes arra érdemes helyszínt megtalálja Feri – aki ott-tartózkodása alatt további négy oldallal bővítette a „bédekkert”. De minden utána érkező magyar ösztöndíjas így tett: Babiczky Tibor, majd Tóth Kinga is. Kingánál csak annyi probléma adódott, tudtuk meg, hogy nem iszik alkoholt és nem eszik húst, így aztán nem tudni, miket tapasztott még hozzá az irodalmi útikönyvhöz. 

A felolvasás végére a zárónovella maradt, amelyből kiderül, hogy a borítón látható papírhattyú miért véres – külön gratulálunk a tervezőnek a tekintetet megragadó vizuális megoldásért. (A kötet a fiatal magyar szerzőket felvonultató scolar live sorozatban jelent meg.) „Egyébként már több hónapja figyeli a hattyúkat. Akkor vette őket észre a töltés túloldalán, a keskeny vashíd mellett. Akkor még nem gondolt semmi másra. Nézte őket némi áhítattal, lenyűgözte a fehérségük. Az alakjuk. Meghökkentő létezésük a telepi rengetegben. Szólt a lánynak is, beszéltek róla. Egyáltalán, mit keresnek ott? Az emberek lemennek a kanálishoz, kutyát sétáltatnak, gyereket tologatnak, erre ezek elhápognak mellettük, mintha övék lenne az egész lakótelep. Honnan jöhetnek, és hol alszanak?” A többit nem árulom el, ahogy azt sem, miért nincs Pozsonyban metró – mire a könyvet végigolvassa valaki, közelebb kerül a válaszokhoz. 

 

Szöveg és fotók: Laik Eszter

További képek a galériában!

 

Kapcsolódó anyag:

A kocsmák emlékezete 

Kommentek elrejtése, megjelenítése