Kék hófelhők, roppanó ónüvegek alatt – Hegyi Botos Attila versciklusa

Líra, Költészet
                    
Hegyi Botos Attila                            
Kék hófelhők, roppanó ónüvegek alatt
Hegyi Botos Attila versciklusa
 
 
TEMPLOMKERT
 
1.

Van, ami sosem
   
        (Fons Vitae)
 
Egyetlen gyökér,
egyetlen erdőség.
Évről évre vastagabb
júniusi sugarak.
S van, ami nem,
mégsem változik.
A felkelő s elhaló szél,
az esők zenéje,
az örökifjú, fűzöld lomb
tavaszon, délverőn,
kék hófelhők, roppanó
ónüvegek alatt.
Az ünnepi oszlopcsarnok,
az az örök aratósárga.
A bambuszfurulyát fújó fiúisten
s az aranyként csörgő avar.
 
 
2.
 
Mit mondhatna
 
         (Elaeagnus Dei)
 
 
Mit mondhatna még
a homályba zárt teremtésről?
A csillogó termőtestekbe
vont fonalakról,
a völgyben megült ködről?
Sírkőre roskadt angyal
a krizanthémum ága.
A kertben, ahol végződött,
lehunyt fények alatt,
mézszín tövisek közt,
ezen az őszön is
hófehér pártákba lobban
Ezeregy Éj.
Kikeletillatú,
babér- s holdlevelű.
Egy időtlen menyasszony,
az ezüstfa virága.

Kerti tó

 
 (Facie ad faciem)
 
Ma megszületett bennem
az ég. A csillagok s a reggel.
Egy érzéki légfuvallat.
Hajló szarvas,
lótusz s pluméria virága.
Mozdulatlan feszület,
lebegő kristálytükör,
melyet életre egyedül
te nem keltettél.
Születésed, nevetésed.
Szomjad szomjúsága.
 
 
 
 
Kommentek elrejtése, megjelenítése