Ugrás a tartalomra

A hazám a túlparton van – Zsille Gábor versei

Zsille Gábor 
Fotó: Kissimon István
 
A hazám a túlparton van 
Zsille  Gábor versei
 
 
Zágrábból Pestre
 
A hazámról nem írhatok sokat,
szüntelen gyomorremegés, ez minden,
gyanakvó arcok, fullasztó ösvény,
és persze száz lelemény, kóbor ötlet,
a túlélés különféle módszerei.
 
A hazám a túlparton van, a vonat
kínos lassúsággal halad a rozsdás,
évtizedek óta didergő hídon,
fák a folyó mindkét partján, fák,
a határt elmaszatolja egy hullám.
 
Nem vagyunk sokan. Ha elalszom,
felviláglik egy ország, ahol az utak
habozás nélkül visznek a célhoz,
éjjel a városok felett kialszik a fény,
a madarak pihennek, csend van.
 
 
Készülődés
 
Ha minden szerencsésen alakul,
harminc év múlva majd kései verseket írok.
Lesz bennük fátyolos napfény, erőtlenség
és csend, üldögélés egy gangon szeptemberben,
lesz bennük pecsétes ing, lyukas gyapjúmellény,
felpüffedt boka és reszkető kéz, kivirágzik
a test romlása, és halottaim kavargó táncából
olykor kinyúl egy kéz, szólít egy hang.
Igen, majd megérkeznek a kései versek.
Magány lebeg a soraikban és bezárulás.
Még nem tudom, hogyan kell írni őket,
nem tudom, milyen a készülődés,
a botorkáló séta egy parkban,
érzékszerveim múlása,
a fogyatkozás lassú
ünnepe, a bennem
rekedő szó.
 
 
Lélekvándor
 
A lélekvándorlásban nem hiszek,
ám előző életemben egészen biztosan
egy észt tóparton laktam,
vagy egy észak-lengyel zugban
valahol Bytów városka mellett,
 
de nem, úgy érzem, mégis Észtországban,
sápadt szigetek álomvilágában,
tavak és patakok rengetegében,
a réteken egész nap hullámzik
a derékig érő, felmagzott fű,
 
és a nyírerdők mélyén falvak bújnak,
fatemplomok és kolhozromok,
a tornácos faházak konyhájában
köményes gőzben pácolódnak
a sajtok – igen, már éltem ott,
 
ezt onnan tudom, hogy augusztus végén
a Mályi-tó partján állva is folyton
Tallinn környéki tájakat látok,
egy Mohni nevű lakatlan szigetet,
Viljandi fáit és templomtornyát,
 
pedig még egyszer sem jártam ott,
mármint hogy ebben az életemben,
csak verseket olvastam róla tegnap,
nyilván egy korábbi létből emlékszem rá –
a lélekvándorlásban persze nem hiszek.
 
 
Kalitka
 
         Egy Simon Adri-sorra
 
A földek tág szemű madarai
határtalan türelemmel nézik,
hogyan pusztítod magad, és milyen
gyötrelmes az utad az Egészig,
 
te csonka létű kedves, te láncra
fűzött rab. A tág szemű madarak
némán nézik, mi marad testedből
ebben a vergődésben, ha marad
 
egyáltalán – felőrlődsz a harcban.
Életedre forrt túl szűk kalitkád
mégsem fojt meg: szétfeszíti Isten.
Megmenti, akit érez, akit lát.
 
 
 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.