Ugrás a tartalomra

Kísérleti kortársaink

Irodalomtankönyveinket gyakran éri az a kritika, hogy túl kevés bennük a kortárs szerző és mű. Ez főként a kerettanterv következménye, amely általános és középiskolában kétszer is végigvezeti a diákokat a magyar és a világirodalom történetén. Amire 8. és 12. osztályban eljutnak a bizonyítványosztásig, talán sikerül bepasszírozni az óraszámba egy kis Pilinszkyt, Weöres Sándort, Nagy Lászlót vagy Ottlik Gézát. Éppen ezért az irodalomtankönyvek megpróbálják becsempészni halott nagyjaink mellé az élőket is. Így minden évfolyamra jut egy kevés élő író néhány eleven szöveggel és hozzájuk kapcsolódó feladatokkal.

Nincs ez másként a 2014-ben megjelent kísérleti tankönyvekben sem. 2013 végén ugyanis a tankönyvellátásról szóló törvény olyan sokszínű tankönyvek bevezetését tette lehetővé, amelyek az Oktatáskutató és fejlesztő Intézet megfogalmazása szerint „számos pedagógiai módszert vonultatnak fel és a legkorszerűbb pedagógiai metodikák felhasználásával készülnek”. Az összesen 50 kísérleti kiadványt 126 iskola 966 önkéntes pedagógusa fogja tesztelni ősztől. Mi a 9. és 10. évfolyamnak szóló irodalomtankönyveket tekintettük át abból a szempontból, hogy élő kortárs szerzőink mely műveit emelték be a közoktatásba.

A feladatokat a tankönyvekből válogattuk, de természetesen a szöveggyűjteményekben megtalálható az adott szöveg vagy annak egyes részlete. Értesüléseink szerint a szerzőknek 5000 forint honoráriumot ígértek a közlésért, amelyet a megjelenésig nem kaptak meg az érintettek. A függőben lévő díjazás ellenére kísérleti szövegnek lenni megtiszteltetés – így gondolhatták a szerkesztők, akik akaratukon kívül is fontos kánonformáló erőt képviselnek. Hiszen szeptembertől a kísérleti diákoknak az alábbi feladatokon keresztül a következő kortárs írók jelenthetik a hús-vér alkotót. Lássuk a névsort! (A két tankönyv és a hozzájuk tartozó szöveggyűjtemény az alábbi linken keresztül letölthető.)

Bene Zoltántól az Irodalmi Jelenen is olvashat

 

Benedek Szabolcs könyvéről itt írtunk

 

Bodor Ádámmal készült legutóbbi interjúnkat itt olvashatja

 

Darvasi László Irodalmi Jelenben közölt írását itt találja

 

Erdős Virág egyik kötetéről is írtunk jegyzetet

 

Halász Margit Éneklő folyó című kötete az Irodalmi Jelennél jelent meg

 

 

Háy János-írást is olvashat nálunk

 

Ezt a videót érdemes megnéznie KAF-ról

 

Lackfi János így mondja el saját verseit

 

Petőcz András verse nálunk

 

Podmaniczky Szilárd utolsó kék tojását itt olvashatja

 

Rakovszky Zsuzsa számos kiváló regényt írt, többek között ezt is

 

 

 

Spiegl Máténak nem jutott fotó, csak egy bizonyítvány

 

Spiró György egyik írása volt már az írásbeli érettségin is

 

Interjúnk Szabó T. Annával

 

Szakonyi Károly állítólag kocsikísérőből lett író

 

Szőcs Géza lapunk munkatársa, írásai itt olvashatók

 

Szörényi László az egyetlen irodalomtörténész a szépírókból álló csapatban

 

Legutóbbi interjúnk Térey Jánossal

 

Umberto Eco könyveiről nem írtunk, mert az ő könyveiről rajtunk kívül mindenki ír

 

 

Varró Dániel feltűnése óta állandó szereplője az irodalomtankönyveknek

 

 

Závada Pálnak szerencsét hozhat a 13. oldal

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.