Terror a rózsakertben

Kritika, KritX

A 2013-as Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg Balázs Attila József Attila-díjas író új könyve, a Pokol mélyén rózsakert, amely egy nemzetközi visszhangot kiváltó, botrányos ügy miértjeit feszegeti.

Közismert, hogy 2009-ben Bolíviában elit kommandó keveredett tűzpárbajba egy szálloda néhány vendégével, akiket terroristáknak nyilvánítottak. Három magyar volt köztük: Eduardo Rózsa Flores, Magyarosi Árpád és Tóásó Előd. Előbbi kettő életét vesztette, utóbbi, Tóásó Előd pedig előzetes letartóztatásban van, immár jogtalanul, hiszen az ország törvényei szerint három évnél tovább senkit sem tarthatnak fogva ítélet nélkül. Akadozó tárgyalása nemzetközi cirkusszá terebélyesedett, a szálak tudhatóan a kormányig érnek, s a politikai elemzők szerint ez a botrány Bolívia indián elnökének, az egyre ismertebb Evo Moralesnek bukásához vezethet. Mivel e furcsa helyzet a nemzetközi nyomás ellenére máig megoldatlan, a könyv is nyitott marad, aminek ellensúlyozásául a szerző igyekszik feltérképezni a kommandó áldozatául esett magyarok motivációit.

Az ügyről született rengeteg konspirációs teória, ha tetszik, összeesküvés-elmélet közül kettőt emel ki Balázs Attila. Elöljáróban érdemes leszögezni, hogy Bolívia a végletek földje, ahol a bevándorló fehérek és az őslakos indiánok közötti óriási ellentét olykor rasszizmusban ölt testet mindkét oldalon. A fehérek, akik az elmúlt évtizedekben jórészt a második világégés háborús bűnöseiből és a Jugoszlávia szétesésekor új hazát kereső balkániakból verbuválódtak, kiutazásuk előtt igyekeztek minél tekintélyesebb vagyont összeharácsolni, hogy azt a bolíviai gazdaságba fektessék és „megfialtassák”. Számításaik bejöttek, ám kapitalisták lévén az utóbbi időkben egyre terhesebbé vált számukra az elnök uralma, aki a gazdag területek által megtermelt javakat a maga kommunista módján megpróbálta, megpróbálja újraosztani a szegény régiók között. Mivel a jobboldali (fasiszta?) fehér népesség azonos tartományokban koncentrálódik, lehetősége van arra, hogy autonóm törekvésekkel lépjen fel a kormánnyal szemben. Ezen tartományok közé tartozik Santa Cruz is, ahol a magyarokat megölték.

Jelenlétükre az egyik magyarázat a könyv szerint az, hogy a fehérek behívták a kalandos életű és kibogozhatatlan személyiségű Eduardo Rózsa Florest, akit talán a délszláv háborúban ismertek meg. Ide Flores haditudósítóként került, nem sokkal később azonban az első külföldi önkéntesként vett részt a harcokban a horvátok oldalán, s az ezredesi rangig vitte. Flores feladata Bolíviában állítólag az volt, hogy katonai, félkatonai alakulatokat szervezzen arra az esetre, ha Moralesék gátat szabnának az autonóm törekvéseknek. Ehhez az internetet hívta segítségül. Több magyart „bepalizott”, akik egy dél-amerikai kiruccanás reményében készséggel álltak rendelkezésére, Flores azonban megérkezésükkor elvette útlevelüket és belátása szerint pénzelte őket, vagyis teljes függést alakított ki maga és a csapata közt. A szerző kimondva-kimondatlanul él a gyanúperrel, hogy Magyarosi és Tóásó számára azért is lehetett vonzó az autonóm törekvések támogatása, mivel erdélyiek, székelyek lévén a saját szűkebb pátriájuk kapcsán is megfogalmazódott bennük hasonló gondolat. Ezt bizonyíthatja az is, hogy kapcsolatba hozhatók egy bizonyos Székely Légió nevezetű szervezettel, amelynek célkitűzései között a székely autonómia is szerepel.

A másik verzió szerint Florest nem a fehérek bérelték fel, hanem Moralesék, akik ezzel az alaposan megtervezett színjátékkal akarták rábizonyítani a gazdag tartományok elitjére, hogy széles területeket akarnak kiszakítani Bolíviából. A szerző érezhetően ezt a változatot tartja valószínűbbnek, s talán ezt támasztja alá az, hogy egyesek északra menekültek a botrány kirobbanása után.

Az olvasó jobban megismerheti az összefüggéseket a könyvből, amelynek szerzője annak érdekében, hogy ne ártson a folyamatban lévő ügy magyar illetőségű vádlottjainak, megpróbált minél inkább dokumentarista lenni. Eközben felhívja a figyelmet arra, hogy műve írói „színezéket” is tartalmaz. E „színezék” azonban nem arra hivatott, hogy a tényeket elferdítse, vagy új adatokkal szolgáljon, sokkal inkább olyan személyeket szólaltat meg a történetben, akik híres, ugyanakkor elhunyt szaktekintélyekként sajátos meglátásokkal gazdagítják az adott nézőpontot (Freud, Jung, Sartre). Ők a regényben található drámai részekben a szerző szócsöveként működnek, amit azért fontos hangsúlyozni, mert más blokkok a legkülönfélébb, általában interneten hozzáférhető dokumentumokból (interjúk, cikkek, irodalmi szövegek stb.) álltak össze. Egyfajta ollózás is jellemzi tehát a regényt, és erre olykor maga a szerző is utal. Külön figyelmet érdemelnek a lírai betétek, amelyek Edurardo Rózsa Flores és Magyarosi Árpád verseiként azonosíthatók.

Balázs Attila hatalmas anyagot mozgat, hogy művét minél hitelesebben írhassa meg, ebből a szempontból erősen munkál benne az oknyomozó-riporter. Ő maga „kutakodó műnek” nevezi alkotását, de előkerül a detektívregény, a krimi megnevezés is. Érthető az is, hogy a szerző miért tekinti krónikának alkotását, hiszen a végkifejletet és bizonyos rejtett tartalmakat nem ismervén kénytelen időrendben elbeszélni az eseményeket, ez azonban felesleges ismétlésekhez vezet. Hasonlóképp megnyomorodik a szerkezet attól is, hogy az író minden tudásáról számot akar adni, s ezáltal olyan kitérők kerülnek a műbe, amelyek nem lendítenek a cselekményen. Üresjáratok. Legalábbis valószínűtlen, hogy a Bolívia kora újkori történetéből oldalakon át szemezgetett morzsalékok bármilyen izgalmat váltanának ki az olvasóból. Ha ezeket a fejezetek kihagyjuk, nem vesztünk többet, mint néhány előzmény nélkül maradt csattanót, ugyanakkor feszes művet nyerünk, amely mindvégig várakozásban tartja olvasóját.

Különösen érdekes, ahogy Balázs Attila bevonja a másodlagos nyilvánosságot egy-egy helyzet pontosabb megítélésébe vagy épp annak bizonyításául, hogy a hétköznapi ember önös érdekeit szem előtt tartva mennyire elferdülten gondolkozik az eseményekről. Annak lehetünk tehát tanúi, hogy az internetes kommentelők bejegyzései irodalomként köszönnek vissza a könyv lapjain. Ezeket a többi megidézett dokumentumhoz hasonlóan máig visszakereshetjük a világhálón. Ebből is látszik, hogy a regény nagyon alapos, és bizonyos értelemben egyfajta bibliográfiának is tekinthető, amely sorra veszi és feldolgozza azokat az „alkotásokat”, amelyek kapcsolatba hozhatók a megvádoltakkal (pl. Rózsa Floresről készült filmek, Tóásó Börtön-naplója stb.). A kissé már pozitivistának tekinthető adathalászat közepette szépirodalmi és irodalomelméleti utalások (regényidő, reális idő) is feltűnnek.

A „csöcsörésző szerelmesek” kifejezésre felfigyelő Borgesnek vallja meg a szerző, hogy sok mindent otthonról (Krúdy, Örkény, Parti Nagy stb.) és „délről” (Marquez, Borges, Llosa stb.) szedett össze, meg van, amit Jean-Paul Sartre-tól lesett el. Könyvének mottója azonban nem írófejedelemtől származik, csupán egy igen érzékletes Rózsa Flores-vers, amelynek magyar címe: Fenyegetések. A kétsoros költeményben a kardot lenyelő párduc Flores metaforája. Később Balázs Attila mindenki számára érthetően kibontja a mottót. Erről a kardot kerülgető párducról álmodik Flores, mielőtt berobbantják az ajtaját a kommandósok. Krúdy Álmoskönyvére támaszkodva így fejti meg az álmot a szerző: párducot látni azt jelenti, vitézzé lenni, a kard mindig becsület. A katonaköltő Floresre utal az alcím is (Avagy az ezredes úr golyóstolla). A Pokol mélyén rózsakert címet a szerző Dantéig vezeti vissza, s azt a helyet jelöli a pokolban – legyen az túl- vagy evilági – ahol az ördög eres szeme elől meg lehet húzódni.

A regény azonban ennél sokkal több kérdésre próbál válaszolni, így az olvasót folyamatosan izgalomban tartja a soron következő összeesküvés-elmélettel. Milyen kapcsolat fűzi a regénybeli megaspekuláns Soros Györgyöt Evo Moraleshez, aki nyilvánosan fogyasztja a kokacserjét, s azt vallja, hogy a homoszexualitás olyan betegség, amelyet a mesterséges tápszeren nevelt csirkék fogyasztása okoz? Mi köze Floresnek az őszödi beszéd kiszivárogtatásához és a Sakálként elhíresült terroristához? Melyek az európai terrorizmus gyökerei? Milyen szerepet játszik a terrorizmusban a vallási fanatizmus, hogyan kapcsolódnak a regényben érintett személyek az iszlámhoz, az Opus Deihez, az anarchizmushoz? Kik azok a Kelet Lovagjai, és milyen titkos társaságot alkotnak? És végül: honnan ismeri a szerző Florest?

Mind-mind olyan rejtélyek, amelyek miatt érdemes kézbe venni ezt az izgalmas regénykísérletet, és áthámozni magunkat a sok-sok adaton és megszólalón. Mert akkor a terrorizmuson túl feltárul előttünk is a rózsakert – talán még nem a pokol mélyén.

 

Balázs Attila: Pokol mélyén rózsakert. Palatinus, 2013.

 

Molnár Dávid

Kommentek elrejtése, megjelenítése