Játékterem a Weöres-galaxisban

Helyszíni

Weöreshez Petőfin és Karinthyn át vezet az út – mármint, ha keresztülsétálunk a PIM termein. Ha még nem láttuk ezeket a tárlatokat (a Petőfi természetesen állandó kiállítás), érdemes végignézni, mielőtt elmerülünk a Weöres-galaxisban, már csak azért is, mert jól kitapintható a kiállítási koncepciók változása az egyes életművek szerint. A Karinthy-kiállítás kiváló atmoszférateremtő, múltidéző, színházi hangulatú „díszletei” után csöppenünk be Weöres csilingelő-beszélő-villódzó, izgő-mozgó birodalmába, ahol minden a Mester költészetéről szól: tenyerünkből kihajtó szavakról, verset mondó gyümölcsökről, ujjunkkal elkopogott verssorokról. Mindenhonnan Weöres kavarog, rajzolódik, potyog, bugyborog elő.

A „Megmozdult szótár” címéhez hűen nem életműkiállítás, hanem életre kelti, szó szerint megmozdítja a szövegeket, mind az installációkon, mind bennünk, akik innentől nem csupán olvasók és szemlélők vagyunk, hanem aktív közreműködői a vers születésének. A tárlat Weöres játszószobájába invitál bennünket, ahol kiborították nekünk a szőnyegre a költő színes szókészletét, és mi azt rakunk ki belőle, ami jólesik, addig játszhatunk vele, amíg kedvünk tartja. Amit kirakunk, az a mi versünk, és a házigazdák gondosan elteszik (legyünk pontosak: elmentik) a többi sorhoz, és már része is lettünk a Nagy Játéknak. Már az üdvözlőfalon is kivetített csillagok, lepkék szállnak, kukacok araszolnak szerteszét A megmozdult szótár sorai között:

„csillag és rózsa násza

csilrólagzsa

asztal felszekrényedő

asztrény

borjúból birka berugsz belőle

borjuh

egymásból mintázódnak

egymáson kirajzolódnak

egymásba vetkőznek

hulláimok”

A fal túloldalán hangzó versek gomolyognak elő egymással párhuzamosan, de ha a hangszórókhoz hajolunk, átadhatjuk magunkat egy-egy költeménynek a szóözönben.

 

Gyulai Líviusz egy illusztrációja a Psychéhez

Az életút fontosabb állomásait is elolvashatjuk, ha a kiállítótérbe lépünk, aztán jöhet az alámerülés a varázslatban. A PIM az interaktív játékok között helyezte el saját Weöres-hagyatékának kiemelkedő darabjait, így a levelezéseken, interjúkon, vallomásokon keresztül a hátterébe is betekintést kaphatunk annak az életműnek, amelyet szó szerint a tenyerünkre vehetünk a MOME Kreatív Technológia Laborja ötleteinek köszönhetően. A hagyományosabb kiállítópaneleken is újszerű tematikai csoportosítást vonultat fel múzeum: kronológiától függetlenül Weöres viszonyát – többek között – a mestereihez, a feleségéhez, a zenéhez, a halhatatlansághoz, a gyerekköltészethez.

Az interjúrészletek, levelezések párbeszédet teremtenek a költő és kortársai között, felvonultatva bő négy évtized sok szempontból lappangó (tiltott vagy éppen tűrt) irodalmi életének momentumait. Ennek egyik legfontosabb állomása volt Weöres életében a pécsi Sorsunk című folyóirat, melyet Várkonyi Nándor szerkesztett – a kiállításon elolvashatjuk Weöres levelét Takáts Gyulának, amelyben hírt ad Várkonyi szándékáról, és szintén olvasható az a levélrészlet, melyet Várkonyinak küldött az ötletet üdvözlendő („…azt ajánlom, a  »kultúra-mentés« szándéka se érződjék túlságosan, patétikusan, kifejezetten, programszerűen…”)

 

A Nádor Tamásnak adott interjúban a költő mestereiről vall, emellett itt van természetesen az 1941-es Vers Babits Mihályról, és az Adyt megidéző Hála-áldozat 1939-ből. A versektől nem messze az ifjú költő hever Illés Árpád Weöres alszik című festményén, a később felvonuló Weöres-portrék már egyre veszítenek „patétikusságukból”: Martyn Ferenc, Veress Pál, Szervánszky Jenő grafikáiban megcsillan a weöresi huncutság, Kaján Tibor és Sajdik Ferenc már felszabadultan kajánkodnak képeiken. A képzőművészeti anyag részét képezik a Weöres-művekhez készült illusztrációk is, köztük Illés Árpád mesteri tojástempera-műve, „A kőbéka lassan ment”, vagy szintén az ő sorozata a Holdbéli csónakoshoz. Felvonul Gyulai Líviusz Psyché-grafikasorozata, és természetesen némely önálló Weöres-rajz is, a jellegzetes egyvonalas-filozofikus, humoros kis alkotásokból.

 

A szavaló gyümülcsök felett Weöres grafikái

Barangolásunk kezdetén az interaktív világtérképen nyomába eredhetünk a költőnek, aki gyakorlatilag bejárta a földet – az egyes időszakok kiválasztásával és a térkép bizonyos pontjaira megnyomva megjelennek az adott helyszínnel kapcsolatos levélváltások, fontos művek címei. Ahol még hiányoznak dokumentumok, a PIM munkatársai a látogatók segítségét kérik, ha valakinek birtokában van valamilyen információ az adott utazással, az ahhoz köthető levelezéssel kapcsolatban (például Weöres nagyenyedi útjáról). A térképes keresgélés után kerti sétára hívnak a versek: óriás gyümölcsöket vehetünk kézbe, amelyek „hálából” megszólalnak és verset mondanak. Egy almából például Fekete Ernő beszél, de egy szép nagy tölgylevélből maga a Mester mondja el jellegzetes éneklő hangján a Galagonyát.  

 

Szóló szőlő

A „Vers születése” tematikus blokkban elolvashatjuk Weöres e címmel született doktori disszertációjának egy részletét, és ott van a nevezetes fotó az 1935-ös Baumgarten-díj átadásáról is. De a gyakorlatban is megízlelhetjük a versírást: a Keresztöltés elnevezésű érintőképernyős játékasztalon megjelennek az azonos című Weöres-vers szavai, 4x4-es rácsszerű elrendezésben, melynek lényege, hogy bizonyos szisztémát követve tetszőleges elrendezésben köthetjük össze őket, így szinte végtelen permutációja születik a „hímzésmintának”, melyet a program, ha elkészültünk a saját versváltozatunkkal, elment a többi közzé.

 

Ha az Igenre kattintunk, a mi szómintázatunkat is elmentik a versek közé

A verstanba és a ritmikába is belekóstolhatnak a kíváncsiak a Verstapintó nevű játék segítségével. Itt műanyag hengerek közül választhatjuk ki a nekünk tetszőt, s ha a „terepasztal” egy bizonyos pontjára állítjuk, előtűnik az a vers, melynek ritmusát a henger domború felülete megjeleníti, megkülönböztetve a hosszú és rövid, magas és mély hangrendű szótagokat. Ha van verstani vénánk, körbetapinthatjuk a hengereken az adott verset. (A profik pusztán tapintásból megmondják, mely költeményt tartják a kezükben. A verseket egyébként egy speciális programmal alakították térbeli objektumokká, és 3D nyomtatóval állították elő.)

 

A hengeren körkörösen haladhatunk a kezünkkel szótagról szótagra

Kiváló oktatási eszköz is lehetne a Verskoppintó, amelynek neve ugyan sugallhat némi bátorítást lírai ötletek elcsenésére és újrafelhasználására, ám ez esetben a koppintást szó szerint kell érteni: az asztal bizonyos pontján lekopoghatjuk a megjelenő költemények időmértékét, rövid és hosszú szótagokat megkülönböztetve. A végén az eszköz azonnal kiírja, hány százalékban kopogtuk le jól a verset.

A zene külön blokkot kapott a tárlat szöveges-képes ízelítői között, ahol beleolvashatunk Kodály Weöresről szóló rádiónyilatkozatának szövegébe, vagy épp a költő vallomásába, milyen megtisztelő számára, hogy Kodály engedélyét kérte az Öregek kóruselőadásához. A kiállítás megerősíti a játékra invitált látogatóban: nincs botfülű versolvasó; a költészet zene, mely életünk első mondókájával a vérünkbe ivódik. Weöres a gyereket szólította meg olvasójában, de nem a tudatlan, gügyögésre kárhoztatott „csöppséget”, hanem a sok ezer éveset: „A lélek ősrétegei” tárulnak fel a gyerekblokk dokumentumai között – saját kézzel lejegyzett Kutyatár és Libapék, régi gyerekkötetek.

Ismerős sorok Weöres-módra

A Weöres-kiadások gazdag anyaga szintén felvonul a tárlaton, kényelmes fotelekbe süppedve lapozhatunk bele a kötetekbe, vagy nézhetjük-hallgathatjuk a Czigány György-készítette életútinterjút. Hogy a költőlét sosem volt mentes a gyakorlati problémáktól, azt jól érzékelteti a Tiltakozás egy kalózkiadás ellen című dokumentum, melyben a párizsi és hollandiai fiatal magyar írók társasága a Magyar Műhely egy engedély nélkül kiadott versgyűjteménye ellen tiltakozik a költő, aki ugyanezt a kiadást már elindította idehaza az akkori Magvetőnél.

 

(Mell)szobor a Mesterről

A „Küldj verseket” című panelen a kortársakkal való levelezésbe tekinthetünk be, a Weöres felesége emlékének állított blokkban olvasható az egyik legszebb szerelmes vers, a Canzonefeleségemnek. Aki magába a Weöres-univerzumba utazna, megteheti a Galaxisban, ahol számos szempont alapján választhatunk a művekből, melyek többek közt metrika, tematika, a beszélő és megszólított egymáshoz viszonyított helyzete szerint keringenek-forognak az életmű csillagrendszerében. Az egymás mellé rendelt szempontok alapján kiemelt „csillagot”, el is olvashatjuk. Aki inkább a mikrovilágot jelenítené meg vizuálisan, megteheti a Versrajzolóval: itt a tetszőlegesen választott verset ujjunkkal „véshetjük” a képernyőre. Olyan mintázatot alkothatunk, amilyet szeretnénk, még a betűket is átrendezhetjük a sorokban, és közben egy fülhallgatóból halljuk is a rajz nyomán megszülető művet.

Itt épp a Rongyszőnyeg egy darabját rajzoljuk

Hogy létezik más megközelítése is egy-egy vers ábrázolásának, azt Lantos Ferenc kiállított elemzése mutatja, ahol papíron rajzolta meg a Ha homlokodban drágakő lakik „mátrixát”, melyet felfoghatunk akár a modern eszközök által előállított infografikai ábrázolások ősének.

 

Ez is verselemzés

A Versfoltozónál e hagyományos papírvilág keveredik a virtualitással: egy jókora nyitott könyv lapjaira vetül a vers, melynek egyes szavai hiányoznak, mi pedig a könyv körül keringő szókészletből tenyerünkre vehetjük az általunk megfelelőnek vélt szót, melyet óvatosan helyére illeszthetünk.

 

Tenyerünkön hordtuk a szavakat

„Nagynak lenni dicső! Nagy költőnek, mint Goethe, Dante, Homeros! / És csöppet se dicső, de nékem kedvesebb: a nagyság álmából kibújni, / valamennyi dicsőség fogadja ásításomat. / Természetes emberi méret / vonz engem, nem a nagy ragyogás, a szörnyű talapzat” – szólnak a Nagyság kezdősorai. A teljes költemény a kiállítás „Öröklét” című blokkjában olvasható, mely a költő fanyar, derűs válasza a halhatatlanságot firtató kérdésekre. Ugyanitt szerepel a címadó vers is, az Öröklét („A Föld, hol az élet terem, / a mindent elnyelő sírverem / a síkság, hegy, tenger, folyó / öröknek látszik és múló”), és hogy belekóstolhassunk a weöresi mulandóság ízébe, búcsúzóul verset fújhatunk egy óriás bóbita szirmaiból. A bóbita mögé állva és ráfújva egy fehér falfelületre száll-gomolyog fel a betűfelhő, mely a szuflánk erejéhez mérten rövidebb vagy hosszabb versszakokká áll össze – ha akarjuk, elfújhatjuk, és új szavakat lehelhetünk a láthatárra, vagy tovább fújhatjuk a megkezdett vers folytatását. Mi búcsúzóul A versről sorait fújtuk fel falra.

„Olvass verseket oly nyelveken is, amelyeket nem értesz. Ne sokat, mindig csak néhány sort, de többször egymásután. Jelentésükkel ne törődj, de lehetőleg ismerd az eredeti kiejtésmódjukat, hangzásukat. Így megismered a nyelvek zenéjét, s az alkotó-lelkek belső zenéjét. S eljuthatsz oda, hogy anyanyelved szövegeit is olvasni tudod a tartalomtól függetlenül is; a vers belső, igazi szépségét, testtelen táncát csak így élheted át.”

 

 

Szöveg és fotók: Laik Eszter

A vezetésért és a kiegészítő információkért a múzeum munkatársait illeti köszönet.

 

 

A tárlat a PIM-ben 2014. június 1-ig tekinthető meg.

 

A kiállítás kurátora:

Hegyi Katalin

 

Látványtervező:

Mihalkov György

 

Az installációk alkotói:

Fogadófal: Sárosi Róbert, Orosz Judit, Debreczeni Zoltán

Utazások: Karasz Dániel, Samu Bence, Hegyi Katalin

Verstapintó: Sárosi Róbert

Verskoppintó: Sárosi Róbert, Imre Gábor

Versfal: Nagy Ágoston

Keresztöltés: Ruttkay Zsófia

Gondolatfújás: Samu Bence

Versrajz: Nagy Ágoston

Versfoltozás: Samu Bence

Gyümölcsversek: Nagy Ágoston, Keresztúry Kata, Bálint Sára

Galaxis: Cziner Máté, Szűcs Krisztina, Ruttkay Zsófia

 

Irodalmi szakértő: Bartal Mária

Projektmenedzser: Ruttkay Zsófia

 

Kommentek elrejtése, megjelenítése