Tormay Cécile és a Napkelet

Helyszíni

A Magyar Írószövetségben a Tormay Cécile-ről rendezett konferencia délutáni szekciójában Alexa Károly elnökletével Erős Kinga, Zsávolya Zoltán, Kollarits Krisztina, Rózsafalvi Zsuzsanna, Filep Tamás Gusztáv és Ekler Andrea előadásait hallhattuk.

 

 

 

 

 

 

 

Tormay Cécile és a Napkelet

 

Erős Kinga Tormay Cécile útikönyveit, az 1935-ben megjelent Virágok városa és Szirének hazája című, Firenzéről, illetve Dél-Olaszországról szóló műveit vizsgálta. A magyar útirajzok három nagy korszaka a humanizmus és reformáció, a reformkor, valamint a Trianon utáni időszak. Ámbár Tormay könyvei a harmadik korszakban jelentek meg, korábbi, század eleji utazásainak élményeit örökítik meg. Anyagával az Uránia ismeretterjesztő előadásain is szerepelt, ahogy Hankiss Jánostól, Tormay monográfusától tudjuk. Nem sorolható a Cs. Szabó László által esszéíró nemzedéknek nevezett írók e korszakbeli útikönyveihez, mint Fejtő Ferenc Érzelmes utazás, Márai Istenek nyomában, Kodolányi Suomi vagy Szabó Zoltán Szerelmes földrajz című munkája. Tormay szövegeinek sem bölcseleti, sem esszéisztikus jellegük nincsen, karakteres poétikai nyelven cizellált leírásokat kapunk a régmúlt alakjainak harcaival, eseményeivel. Nem annyira a fabula, mint a tér áll a középpontban, és fontos az esztétikai megformáltság. A tudósító szerepét tölti be, egyrészt információkkal lát el az objektív világról, másrészt beszámol a szerző belső történéseiről. A rövid, impresszionisztikus írások olyanok, mint a némafilmek kísérőzenéi, az írónő ismertetése nyomán szinte látjuk magunk előtt elvonulni a képeket.

Zsávolya Zoltán egyes novellák és nagyepikai művek között vont párhuzamot. Tormay azon írók közé tartozott, akik gyakran átdolgozták korábbi írásaikat, ennek nyomait felfedezhetjük 1939-es életműkiadásában. A kezdetektől novellista író két középregénye az Emberek a kövek között és A régi ház, nagyregénye Az ősi küldött. A fehér halál, a Viaszfigurák című novelláskötet egyik darabja, témájában az Emberek a kövek között című regényhez kapcsolható, de annak mintegy négyéves időszaka itt pár napos történetté rövidül. A régi ház középső szakaszának témája, a 19. századi Pest városregénye a Megállt az óra című íráshoz illeszthető, mely címadó darabja az egyik novellagyűjteményének.

Kollarits Krisztina – akinek Tormay-mongráfiáját kedvezményesen lehetett megvásárolni a konferencia alkalmából – Török Sophie leveléből idézett, aki üdvözölte, hogy nőtársa válhatott egy jelentős lap főszerkesztőjévé, ami akkor még kivételesnek számított. A Nyugat alternatívájának szánt Napkelet című lap főleg arisztokratáknak, de a polgári réteg számára is készült. A sokoldalúan művelt, a Bethlen családdal jó kapcsolatban álló, a MANSZ (Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége) elnöki tisztét betöltő Tormay Cécile-t Klebelsberg Kunó bízta meg. A folyóirat tizenhét évig működött, Tormay Cécile pedig szerencsés választásnak bizonyult, kellő határozottsággal, anyai gondoskodással és női taktikával, például Németh Lászlóval kapcsolatban. A főszerkesztőnő úgy dicsérte az Emberi színjátékot, hogy ilyen kitűnő mű után neki már szinte nem érdemes írnia. Ugyanez a kijelentés egy férfitól valószínűleg nem hangzott volna el, és a férfiakat az odaadó csodálat mindig leveszi a lábáról. Nem véletlen, hogy Németh László egy folyóiratnál sem maradt olyan sokáig, mint a Tormay vezette Napkeletnél. Sok nőírót is felfedezett a Napkelet, bár nem mondhatjuk, hogy több nő publikált volna itt, mint a Nyugatban. A Napkelet írónőiről már egy külön tanulmány szólhat, ezúttal Szentmihályiné Szabó Máriát emelte ki az előadó.

Rózsafalvi Zsuzsanna előadása Schöpflin Aladár kritikaírói, irodalomtörténeti munkáján keresztül és a körülötte kibontakozó viták bemutatásával kapcsolódott Tormay Cécile-hez. Schöpflin az elsők között figyelt fel Tormay munkásságára, és méltatta az Emberek a kövek között című regényét a Vasárnapi Újságban. Az irodalmi élet meghatározó kritikusa a konzervatív haladás híve volt, a Petőfi–Arany–Mikszáth vonalat tartotta meghatározónak, fő művének pedig Ady kanonizálását tekintette. A magyar irodalom története a XX. században című munkája szintén méltatja Tormayt, ugyanakkor a Nyugat paradigmaváltását kívánja dokumentálni, ezért mindkét oldalról támadták. Rónay György szerint a Tormay főszerkesztésével működő lap a Nyugat előszobájának számított, és több közös szerzője is volt a két folyóiratnak, akik egyidejűleg mindkét helyen publikáltak, így Halász Gábor, Németh László, Szerb Antal.

Filep Tamás Gusztáv Erdély és az írónő kapcsolatát járta körül. A Napkelet jelentetett meg elsőként erdélyi írókat, emelte ki a művelődéstörténész, később pedig két személyes kapcsolat határozta meg Tormay Cécile erdélyi kötődését, Reményik Sándorral és Berde Máriával, így legtöbb írása a Reményik szerkesztette Pásztortűzben jelent meg. A műveiről szóló recenziók több mint fele viszont csak az írónő halála után látott napvilágot, aminek részben az elzártság lehetett oka, nem jutottak hozzá az anyaországi könyvekhez. Tudjuk, hogy Tormay Cécile regényt szeretett volna írni Erdélyről, de ez halála miatt már nem valósulhatott meg.

Végül Ekler Andrea Németh László Napkeletnél töltött időszakáról olvasott fel egy tanulmányt. A Protestáns Szemlében és a Nyugatban is publikáló író 1927–1931 között volt a Napkelet munkatársa. A közös munka Németh László önállósulási törekvésével ért véget, mely a saját folyóirat, a Tanú létrehozásához vezetett. Az író levelezéséből merített dokumentáció, a Földesi Gyulához, Gulyás Pálhoz, Pintér Jenőhöz, Hartmann Jánoshoz írottak alapján kaphattunk képet a tanulmányíró és szépíró Németh László vívódásairól, amiért mindkét területen alkotni kívánt, és ezt nehezen tudta egyidejűleg megvalósítani. A nem üzenetszerű levelekből kitűnik a kivételes műveltségű, világirodalmi érdeklődésű alkotó sokoldalúsága, és hogy megbecsülték a Napkeletnél, amelynek öt évig volt munkatársa.

A konferencia zárásaként Alexa Károly levezető elnök köszönetet mondott az előadóknak és résztvevőknek, külön kiemelte Kollarits Krisztina személyét, aki a konferencia ötletadója és fő szervezője volt. Kollarits Krisztina zárszóként arra hívta fel a figyelmet, hogy a kétszer Nobel-díjra jelölt Tormay Cécile-nek újra helyet kell kapnia az irodalmi kánonban, ennek egyik lépése lehetett ez az esemény.

 

Szöveg és fotók: Csanda Mária

 

 

Kommentek elrejtése, megjelenítése