A szabadság hangjai

Kiállítás nyílt a Szabad Európa Rádió történetéről abból az alkalomból, hogy hatvan éve kezdte el sugározni magyar nyelvű műsorát a legendás müncheni adó. Az OSA Archívum és a Budapesti Cseh Centrum közös szervezésű tárlata a korábban Centrális Galéria néven ismert teremben kapott helyet.

A szabadság hangjai

A CEU, vagyis a Közép-Európai Egyetem archívumának – amely a közelmúlt történelmére és az emberi jogokra vonatkozó dokumentumok gyűjteménye –, kezdettől fogva fontos feladata a Szabad Európa Rádió (idehaza kevésbé ismert nevén a Szabadság Rádió) történetének és anyagainak kutatása, hozzáférhetővé tétele. Amikor 1995-ben a Rádió központi székhelyén, Münchenben megszüntették a kutatóintézet levéltárát, annak anyaga a budapesti OSA Archívumba került, és az 1949–1994-es időszakot felölelő dokumentáció az állomány kiemelt gyűjteménye lett.

E gyűjteményben megtalálhatók, például, több volt szocialista ország – Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, Románia, a Szovjetunió – rádióadásainak szöveghű átiratai, tematikus-, illetve abc-rendbe sorolt cikkgyűjtemények, életrajzi dossziék, illetve a Szabad Európa Rádió saját, belső kiadványai, politikai elemzései; kelet-európai disszidensekkel, valamint Nyugatra engedett turistákkal készült anonim interjúk; és nem utolsó sorban rendelkezésükre áll mintegy 90 órányi videóinterjú, melyeket 1988 és 1996 között a Fekete Doboz rögzített. Ezeken a felvételeken megszólal, többek között, Cord Meyer volt CIA igazgató, Eugene Pell, a Rádió egykori elnöke, a Magyar Osztály szerkesztői közül pedig Borbándi Gyula, Cseke László (Ekecs Géza), Kasza László, Lángh Júlia.

A nemrég megnyílt angol nyelvű kiállítás, sajnos, inkább csak képes-szöveges ízelítő mindebből: a falakra felfüggesztett informatív plakátok – bár igyekeznek országokra lebontva teljes körképet nyújtani a volt szocialista államokban sugárzott SzER-adások hátteréről – a témát kicsit iskolásan feldolgozó „faliújság-projektre” emlékeztetnek. A kiállítás inkább szolgálhat gyors tájékozódásul a belvárosban sétáló, az utcáról a volt Centrális Galéria üvegajtaja mögé néző és belépő külföldiek számára, mintsem „elmélyülős” programként. Holott a hatalmas gyűjteményből igazán fel lehetne vonultatni kiállításra érdemes nézni- és hallgatnivalókat. A háttérben ugyan meg-megszólalnak a hajdani adás hangjai, de jobbára csak hangulatteremtő jelleggel. Nem kapott nagyobb hangsúlyt Magyarország sem, holott a SzER történetének egyik legfontosabb momentuma az 1956-os forradalomban betöltött ellentmondásos szerepe, és az e körül kialakult viták. (Ahogyan ez röviden meg is jelenik a Magyarországot bemutató plakáton. Másrészt meg mégiscsak egy budapesti kiállításról van szó…)

A kiállítás társszervezője a Budapesti Cseh Centrum, de nem csak ezért áll Csehország, illetve az egykori Csehszlovákia a tárlat középpontjában. A Szabad Európa „őse” a kelet-európai blokkban először Csehszlovákiában kezdte sugározni az adását, majd évtizedekkel később, 1995-ben a Rádió székhelye Prágába költözött. Egy New York-i központú nemzetközi szervezet (National Committee for a Free Europe) támogató akciójának köszönhetően indult meg az adás Csehszlovákia felé, elsőnek a nyugat-berlini után, majd terjeszkedett a szocialista blokk többi országában. Valamennyi nyelvterületről toboroztak Nyugaton élő újságírókat, és a Keletről érkezett emigránsok jól szervezett hálózatának, valamint a vasfüggönyön inneni sajtó folyamatos monitorizálásának köszönhetően egy „up-to-date” szerkesztőség állhatott fel. Amely, ahogyan az a kiállítás anyagából kiderül, később olyan fontos funkciókat is betöltött, mint például a csernobili katasztrófáról való reális tájékoztatás a szocialista országok felé. A tragédia híreitől leginkább Bulgária volt elzárva, az ott uralkodó teljes tanácstalanságban és fejetlenségben egyedüli támpont volt a SzER.

Tovább erősödik a hiányérzet a látogatóban, ha arra gondol, milyen fontos és szép vállalkozás lenne egyszer bemutatni a magyar munkatársak tevékenységét, különösen az irodalmi kapcsolatokat, például Borbándi Gyuláét, aki Gyulai Ernő néven lett a Szabad Európa munkatársa, és a Magyar Osztály helyettes igazgatója volt; vagy Lángh Júliáét, aki a Rádió párizsi tudósítójaként dolgozott, majd 1984-től a rádió megszüntetéséig müncheni szerkesztője volt. De az egész nyugati magyar emigráció is rengeteg szállal kapcsolódik a Szabad Európa tevékenységéhez, ahogy azt épp a Borbándi Gyula szerkesztette lexikon bizonyítja számos adattal. Jelen kiállítás az itthon kevésbé ismert László Lászlónak szentel egy plakátot, aki 1929-ben született Budapesten, majd a kommunista rezsim elől Ausztriába menekülve csatlakozott a Magyar Menekültek Szövetségéhez. A Szabad Európa 1951-ben kínált fel a számára szerkesztői állást. Negyven éven át volt a rádió munkatársa, és a plakát tanúsága szerint fontos szerepet játszott a magyar szerkesztőségben. Jelenleg Münchenben él.

A tárlat pozitívuma azonban a máshonnan kevéssé megismerhető fotók, tények és érdekességek alapos megismertetése. Ilyenek, például, Nicolae Ceauşescu szerepe a Rádió müncheni székhelye elleni, 1981-es bombamerényletben; vagy a „ballon-módszer”, vagyis az antikommunista Szolidaritás röplapjainak terjesztése, amikor is meteorológiai léggömbökbe rejtették a tiltott anyagot; vagy akár a Radio Liberty és a Szabad Európa közös gyökereinek bemutatása. Hátha egyszer egy plasztikusabb, élőbb, tárgyiasabb – és nem utolsó sorban: magyar súlypontú – gyűjteményt is összeállítanak a rendelkezésre álló gazdag anyagból.

Laik Eszter