Napközben a számlagyár, este a papleány birtokostul – Beszélgetés Bálint Tamással

Nappal számokkal dolgozik egy irodában, este tollat ragad, és újabban erotikus verseket is ír. Indulásáról, köteteiről, a titokzatos fekete folyóról kérdeztük a több díjjal elismert fiatal közgazdász-költőt.

 Kapcsolódó anyag: Bálint Tamás versei

Napközben a számlagyár, este a papleány

birtokostul

– Beszélgetés Bálint Tamással

„Tizedikes korában már úgy írt jambusokat, hogy le lehetett volna vele kottázni a gimi folyosóján haladó tűsarkúak kopogását, haikui is bizonyítják, hogy kis helyen is el tud mondani nagy dolgokat” – írja rólad egy székelyudvarhelyi portál. Ezek szerint te már nagyon korán összebarátkoztál a metrummal. Hogyan alakult ki ez a mostanra már igencsak szoros barátság?

Középiskolában, amikor tanultuk a versformákat, gondoltam, ezt én is meg tudom csinálni, otthon addig bütykölgettem meg ötleteltem, amíg sikerült egy jobbacska versecskét leírni. Aztán a magyartanárom bátorított, hogy érdemes ezt folytatni, de egyébként nem ezzel kezdtem el az irodalommal való barátkozást. Még harmadikos koromban a padtársnőmet szertettem volna elbűvölni egy verssel, ugyan ez nem jött össze, szerintem annyira nem jön be ez a fajta udvarlási mód  a lányoknál, de megtetszett a dolog, így azóta is írok, nem is szeretném abbahagyni.

Volt-e akkoriban kedvenc szerződ, mestered, aki segített a pályán való elindulásban?

Ahogy felkerültem Kolozsvárra, ketten segítettek különösen sokat, Orbán János Dénes és Balázs Imre József. A kedvenc szerzők időről-időre változtak, nagyon sokat olvastam Poe-t, Borges-t, Villon-t, Baudelaire-t, aztán egyetem alatt kezdtem bepótolni azt, amivel talán kezdeni kellett volna: az Ady, József Attila, Vörösmarty stb. költészetével való ismerkedést.

Nem titok, hogy Kolozsváron a Bretter György Irodalmi Körön formálódnak igazán a pályakezdő szerzők. Emlékszel még az első bretteres fellépésedre; milyen visszajelzéseket kaptál annak kapcsán?

Nekem nem volt a Bretter Körön bemutatkozásom, de rengetegen részt vettem, emlékszem is az elsőre, akkor jelentem meg az Irodalmi Jelen debüt rovatában, ennek kapcsán volt emlékezetes a dolog, aznap este kaptam egy példányt az újságból.

Miért maradt ki, hiszen a fiatal szerzők ott mutatkoznak először nyilvánosság előtt?

Nincs semmi különösebb oka, valamiért kimaradt, akkor még Burus János Botond vezette. Vagy nem tudtunk időpontot egyeztetni, amikor nekem felelt volna meg, vagy más egyéb dolgok jöttek közbe.

Tehát akkor az Irodalmi Jelen Debüt rovatában közöltél először?

Verset igen, de írtam novellákat különböző pályázatokra, és azokból a kis honorokból, amit kaptam értük, egész szépen ki tudtam egészíteni a középiskolás zsebpénzem. 2003-ban a Korunk egy novellapályázatán nyertem, ez volt az első komolyabb, úgymond irodalmi jellegű közlésem.

Mégis a versekre tértél át, talán meglepsz minket a közeljövőben novellákkal is?

Egészen a közelmúltig azt mondtam, hogy igen. Szeretnék írni, de sosem úgy jön össze, mint ahogy azt elképzelem. Versben le tudom írni, amit kitalálok, de prózában a végeredmény nem lesz az, amit eredetileg elképzeltem. Szerintem még néhány évnek el kell telnie, hogy gördülékenyen menjen a próza műfaja is. Időről időre próbálkozom, csak nem üti meg azt a szintet, amit én szeretnék.

Az első verseskötetedből kiindulva elmondható: vonzódsz a középkori irodalomhoz, de az ókort is kedveled; közel áll hozzád Villon, de mindehhez jön még egy kis kacérkodás a posztmodernnel, sőt, némi transzközép adalék. Csak az olvasmányélményekre alapozol, vagy személyesen is megéled ezeket a „világokat”?

Nem éreztem annyira izgalmasnak saját életemet, hogy leírjam a velem történteket. Viszont nagyon szeretem Villon-t, Baudelaire-t, Rimbaud-ot, természetesen szimpatikus volt az a világlátás is, és próbáltam valamelyest a verseken keresztül megélni az általuk leírtakat. Persze, most már próbálok ettől kicsit eltávolodni, és saját tapasztalatokra építkezve írni.

Transzközép utánérzésű költőnek tartod-e magad? A barátságon kívül milyen viszonyban vagy ezzel a csapattal?

Nagyon szeretem a verseiket, nagyon tisztelem őket, költészetükért, emberségükért, barátságukért, de úgy érzem, hogy egy kicsit kilógok a sorból, mind a versek témáját, mind a kötöttségét tekintve. Ha összehasonlítjuk a verseimet és az övékét, érződik, hogy valamelyest kakukktojás vagyok. Nem tudom, miért alakult ki ez, talán azért, mert mindig próbáltam külön úton járni. Volt egy másik elképzelésem is, és az picit visszatartott: hogy nem írhatok le olyat, amit nagymamám is el fog olvasni, emelt fővel mehessek majd haza. Ilyen szempontból próbáltam nem szókimondó lenni, amire egyébként szerintem más annyira nem figyel, de ezt egy idő után már bilincsnek tekintettem. Most már úgy érzem, ami oda talál, azt úgy is kell leírni.

Az első köteteden mennyi ideig dolgoztál, hogyan válogattad ki a verseket?

Negyedév közepén voltam, amikor kijött, körülbelül az egyetemi évek termése van benne. Nem így indult ugyan, voltak benne középiskolás versek is, és mindig tervben volt, hogy összeáll és megjelenik, de ahogy születtek újabbak, kiszorították a régieket. Majd az egyetem végén éreztem úgy, hogy készen áll.

Miért A pap leánya birtokostul versed lett a cím? Bár egy „közgazdász-költő” esetében talán indokolható…

Nem ezt szerettem volna, de az én ötletem szürkébbnek bizonyult. Orbán János Dénes javasolta, hogy találjunk ki egy izgalmasabb címet. Neki amúgy is nagyon tetszett a vers, és nem találtunk hasonlót az irodalmi prérin, így ebben maradtunk.

Mennyire önéletrajzi ihletésű a vers, illetve a kötet, valóban kell neked a papleány és a birtok is vele együtt?

Persze, de minimálisan. Próbálták ugyan rám húzni a kötet megjelenését követő első könyvbemutatókon, felolvasóesteken, hogy mennyire anyagias vagyok. Az vagyok, de azért nem annyira, amennyire eltúlozták… (nevet)

Volt papleány múzsád?

Nem, utána megismertem egy-két papleányt, de nem lett belőlük múzsa.

Elég sok elismerést kaptál az első kötetedért (Méhes György-debütdíj, Makói Medáliák, Látó nívódíj, különböző irodalmi ösztöndíjak). Mennyire befolyásol, motivál ez a néhány díj?

Piszok jól esik díjat kapni, mindenféle díjat. Mindenik egy plusz megerősítés volt, hogy érdemes ezt folytatni. Jobb szívvel csinálja az ember, ha van kinek, és el is ismerik. Ilyenkor rákapcsolok, és igyekszem bebizonyítani a szakmának is, hogy nem hiába kaptam az elismerést. Amúgy nem vagyok egy termékeny alkat, tehát plusz motivációt is jelent.

A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten tartott könyvbemutatódon is rákérdeztek, miként fér össze a civil szakmád, a közgazdászi, és a nagy hivatás, a költőé. A második könyvedet olvasva látjuk, nem annyira felemelő egy számlagyárban dolgozni. Hogy lehet mégis a kettőt összeegyeztetni?

Nagyon jól megférnek. Amikor egyetemet kellett választanom, úgy gondoltam, írni megtanulni úgysem lehet, olvasni viszont kell egy csomó mindent. Nem akartam bölcsészkarra menni, hiszen tudok fejlődni ismerősök meg önmagam által is. Ugyan a közgazdaság mellett bejártam néhány bölcsészkari órára, szemináriumra is, de nem lettem volna ott diák. Mindigis azt képzeltem, hogy legyen egy állásom, ami mellett megengedhetem azt, hogy nyugodtan írjak. Tudjuk, hogy szabadúszóként nagyon kevesen élnek meg irodalomból. Nem akartam olyan helyzetbe kerülni, hogy ha nem írok meg néhány verset, akkor jövő héten nem lesz, amiből kenyeret vegyek. Akkor írhassak, amikor tényleg kedvem van hozzá, és úgy érzem: van mondanivalóm. Ne az motiváljon, hogy valamit muszáj letenni az asztalra. Egyébként nagyon jól kiegészíti egymást a költészet és közgazdaság.  Egész nap számítógép és számok mellett ülök, utána nagyon jól esik ellazulni. Tulajdonképpen kikapcsol az írás. Napközben a számlagyárban dolgozom, – bár nincs rá hatásom, sokan felelősnek tartanak a villany- és telefonszámlájukért –, így szabadidőmben próbálok valami széppel kedveskedni nekik és magamnak is. Kompenzálok…

Második köteted, a Visszaút a fekete folyón című, akárcsak az első, a víz, utazás motívumait dolgozza fel. Miért?

Ebben a könyvben is van utazás is, meg víz is, valóban. Nincs különösebb oka. Az életem úgy alakult, hogy állandóan úton vagyok: Székelyudvarhelyen születtem, majd Kolozsváron tanultam, aztán Marosvásárhelyen dolgoztam, volt egy kicsi Budapest is, és most újra Kolozsváron élek. Úgy is fogalmazhatunk, egész életem egy nagy utazás, persze, ebben az is benne van, miként alakítják, fejlesztik az embert a vele megtörtént események.

Miért visszaút és nem csak út a fekete folyón?

Nagyon sokszor mondták már, és én is kezdtem úgy érezni, hogy néha túl pesszimista vagyok, mindenből csak a sötét oldalt emelem ki. Gondoltam, hogy akkor ne „út a fekete folyón” legyen, hanem a visszaút rajta.

Úgy látom, nem távolodsz el túlságosan az első könyv stílusától, motívumaitól…

Túlzottan is hasonlít a kettő, persze van különbség is az elsőhöz viszonyítva, érződik, hogy azért csak eltelt négy év. Van ebben is szerepvers, de túlsúlyba kerültek a mai, frissebb verseim, amelyben már „saját tapasztalat” is van.  Egyrészt fontos, hogy elkerültem egy más városba, nem egyetemista vagyok, hanem dolgozom. Eléggé átalakult az életem, és akkor úgy éreztem az irodai létet, hogy nem bilincs ugyan, de csak nagyobb kötöttség nyolctól ötig munkába járni, mint egyetemistaként nem bejárni matekórára. Ezt próbáltam belevinni, ez is egyfajta rabság, még ha néha jóleső is, főleg fizetésnapon…

Azért mégis van, amiben kissé különbözik az első könyvedtől a mostani köteted: van benne erotika. A kárhozat útja című verseddel megleptél, de azt hiszem, nem csak engem, rendesen megtapsolták a költeményt a könyvbemutatódon is. Ez a téma nem igazán volt rád eddig jellemző, ha volt is a verseidben erotika, nagyon finom utalásokkal. Továbbhaladsz ebbe az irányba?

Hát ez nem egy ilyen előre eldöntött dolog, nem gondolkoztam ezen, de nem zárom ki a lehetőséget, sőt…

A második könyved is az Erdélyi Híradó gondozásában látott napvilágot. Miért őket választottad?

Nagyon kedves emberek, nagyon szeretek velük dolgozni, Orbán Jánossal is, Gáll Attilával is. Tudom, hogy nagyon odafigyelnek a szerzőre is, a könyvre is. Ebben a könyvben sem sikerült egy vesszőhibát sem felfedeznem, nagyon szépek lettek a kötetek, és korrektek voltak mindvégig velem. Meg sem fordult a fejemben, hogy más kiadót keressek.

A közeljövőben mit olvashatunk tőled, talán készülsz egy rövidpróza kötettel vagy újabb versek jönnek?

A nagyon közeli jövőt illetően még nem tudok semmi biztosat mondani, de középtávon remélem, hogy sikerül egy jó kis könyvvel előrukkolni, bár még annyira friss az új ötlet, hogy nem szeretnék róla beszélni.

Varga Melinda

Kapcsolódó anyag:

Bálint Tamás versei