egy angyal ül; hidegtől kék a szája.  egy angyal ül; karácsony hajnalán. 

A ködbe burkolt,  Karácsony előtti délutánon,

Egy kisgyerek a park füvében térdelve sír, sírása imádság, Istent kéri, hogy figyeljen, hogy most, most az egyszer csak rá figyeljen.

Lassan már csak ez köt szülőhazámhoz gondolom olykor keserűen mint a szesz ha borotválkozás után  a számba szivárog egy cseppnyi. 

Elfárad az ember mindig Szophoklész mögött. Ha nyertem is, ő írta a szépséget, én az igazságot, mindig az igazság a második.

most, a közelgő éjféli rácson túl már mosolyog a karácsony.

Atyám  büszke tölgy mézédes gyümölcs Atyám a szikla a kairosz a csend és a földindulás hallgatom állok térdre rogyok állok és ülök szent föld ez szent tó szent szikla szent jelenlét

Az ünnep most születik. Ebben a kihordásra kész csöndben, a várakozásban és a türelemben. Abban a szinte légnemű mozdulatban, ahogy megigazítom a hajam, pedig még annyi minden fogja érni, mielőtt te belehajolsz.

csodaszép az új hó, vasalt damasztabrosz kertemben. a fagy, mint a hajra permetezett lakk,  megőrzi a piciny lábnyomokat.

Decemberben  sincs hidegebb,  csak több a fehér és a kék a levegőben. Születés is, halál is színarany.

   Minden megtörtént: térképek, legendák ösvényein kúszik az Idő felém, ez itt a Kezdet Földje, halál és születés hajléka, köröskörül a teremtés szétszórt titkai. Mennyi kő, és káprázó meztelenség, por-lakoma, sziliciumhajnalok!

Ha utolsó szalmaszál ez, nem engedem el, míg élek, kelő nappal egyre fogyok, halált hozó fűre lépek.

A gondolat papírmadár

A ház, ahol várni foglak, egy sötét erdőben világít, harkályok kopácsolnak a fatörzseken,  medve is jár arra, döcögve, éhesen. 

Minden alkotásban a Fennvaló jelképei, imádható-e, ami megszerkesztett, vagy az talán hamis?

Az én Istenem egy örök- mozgó, parányi kis motor, mely az elektronokat hajtja az idő végéig, és tovább.

Vége lesz majd mind a tudásnak. Elvész várt palástod.

amit az anyám nem tudott megadni  háromszor kérem kedvesemtől vissza 

Elképzelem a tenyeredet.  Az életvonalon patak folyik a csuklódig,  a partján egy daru halászik,  lábai közt apró halak siklanak el.  A daru és a halak is én vagyok. 

Gyalog megy hazáig, román vidéken át.