Holt költők társasága
Szerk, h, 06/14/2010 - 10:42 
Természetesen nem csak költőké. A ’költő’ legyen, mert az, metafora: az alkotóé.
Ebben a folyamatosan bővülő rovatban – valójában archívumban – olyan szövegeket teszek közzé, melyek befogadói tudatunkban, kulturális emlékezetünkben háttérbe szorultak, legalábbis az én tapasztalataim szerint. Nem csupán úgymond elfeledett alkotókat emelek ki a homályból, hanem gyakorta egyes opusokat is; egy-egy életművön belül is elbillenhetnek az arányok.
Mányoki Endre, sze, 01/11/2012 - 17:40 Mesterségem nincs híjával
csalásnak és árulásnak,
ördög-ebnek hívhatnának.
Mit nem lát meg ördögi szem,
azt is kiszagolom, s viszem.
Hans Sachs
Mányoki Endre, p, 12/30/2011 - 03:38 
Feszes, későgótikus ég alatt
néma és barna állat,
Európa - mondtad s megcsókoltalak.
És eltörtem az állad.
(Orbán Ottó: Heves Vagy Ágnes)
Mányoki Endre, cs, 12/22/2011 - 21:42
Mányoki Endre, k, 12/13/2011 - 11:27 
Jó? Felforgató, sodró, fájóan intim, csodaszép. Hullámzik és sodor a vers, a zene – mintha nem is lenne külön szó erre; együtt vannak. - Tóth Kinga az ENDRŐDI SZABÓ ENDRE-estről
Mányoki Endre, h, 12/05/2011 - 14:37 
Hang- és képtekercsek!
Idős időtlenség-szalagok!
Uram, épp te ne tudnád, mekkora kín,
ha rosszul tekered föl a kapcád?
Mányoki Endre, k, 11/29/2011 - 00:46 
Én vagyok a gyűrü és a lények lánca,
A teremtés foka, az erény és vétek,
Én vagyok, ami van, s az is, ami nincsen,
Dzseláleddin, tudod, én vagyok a lélek.
(Komjáthy Jenő: Dzseláleddin Rúmi)
Mányoki Endre, v, 11/20/2011 - 18:09 
lényedbe az elmúlással szeretnék végleg belopózni
ha meghalok föld álá viszem az arcod
szétázó fogsorom jéghideg vizekre
bolyhos férgek csillámló hadára testálja ízed
szétcsorgó szememből kimarja rideg agyaggá
oldja a föld Iúgja lenti mosolyod
Mányoki Endre, cs, 11/17/2011 - 01:14 
Én vak vagyok és tudatlan, de látom,
hogy sokféle az út. Minden dolog
végtelen sok dolog. Te zene vagy,
egek, paloták, folyók, angyalok,
mélységes rózsa, meghitt s végtelen te,
kit az Úr megmutat majd holt szememnek.
Mányoki Endre, sze, 10/26/2011 - 11:44 A legönellentmondóbb próbálkozás a humánum gazdagságáról való lemondással, a már-már hagyományos teljesség-igény elsorvasztásával kísérelni meg a környezetnek árnyalatosabbá tételét, gazdagítását, különösen nálunk, ahol a szellemi élet egy igen fejletlen szellemiségű, kevéssé polgárosult társadalom felett vívódik.
Lengyel Balázs: Babits után
|
Friss hozzászólások
3 óra 24 perc
3 óra 56 perc
4 óra 20 perc
4 óra 27 perc
5 óra 50 perc
5 óra 57 perc
6 óra 25 perc
6 óra 30 perc
6 óra 35 perc
6 óra 46 perc