Talán ünneprontó a kezdő mondatom, de legalább őszinte (s a mai világban ez is valami): minél öregebb korba lép az ember, annál kevesebb örömmel, ám egyre több aggodalommal és szomorúsággal tekint a karácsony irányába. Na persze, csak akkor, ha afféle hétköznapi hívő, kinek lelkében együtt él a mindennapok mélysége és magassága; s akiben az évek múltán egyre több a csalatkozás reményben, szeretetben.

Shakespeare művei világ talán legismertebb olvasmányai a Biblia után. Szinte nincs is olyan ember, aki nem találkozott a nevével, darabjaival. Mint azt a Petőfi Sándortól való idézet is mutatja, amelyet Pikli Natália Shakespeare-ről szóló tanulmánykötete mottójául választott: „Shakespeare egymaga felér a teremtéssel”. De nemcsak angolul van könyvtárnyi irodalma az angol dráma legnagyobbjának, hanem magyarul is nemzedékenként megjelenik egy-egy alapmű. Alexandre Bernát az első világháború borzalmai elől menekült Shakespeare-hez, korábbi tanulmányait rendezve kötetbe 1916-ban.

Egy túlélő mindig bűnösnek fogja érezni magát, amiért túlélte azokat, akiket szeretett – Scheer Róbert: Nagyanyám könnyebb álmot ígért című történelmi naplóregénye ezt a lelki mélypontot is alaposan megismerteti, csakúgy, mint a holokauszt egyéb történéseit. A nagyívű regény szerzője nagymamájának történetét osztja meg velünk. Mesélőnk – helyesebben szemtanúnk – a huszonegy éves Meisels Erzsébet, aki bár nem született írónak, az átélt traumatikus események mégis azzá avatták.

Olvasom Wirth Imre legújabb, Falkland című verseskötetét.

Ezzel a költői mondattal válaszolt Cs. Szabó Lászlónak a felesége az író azon kérdésére, nem fogalmaz-e túl intellektuálisan. Ezt a különleges, rabul ejtő „muzsikát” érzi az olvasó is, amikor belemerül a Rómáról szóló sokrétű kötetbe, amelynek műfaját nehéz lenne egy szóval meghatározni, ahogy magát Rómát is, a hatalmas ókori birodalomból lett fővárost, ahol az emberek évszázadok kultúrájával, művészetével, irodalmával, káprázatos műemlékeivel élnek együtt. Cs.

Régen olvastam már cseh szerzőtől bármit is – persze Hrabal, Hašek és Čapek könyvei sokat mozognak a polcokon akár újraolvasás, akár csak egy-egy idézet kedvéért, ám a kortársakat szégyenletesen kevéssé ismerem. A szomszédos országok kulturális produktumai felé nyilván mindig egyfajta megelőlegezett bizalommal és kíváncsisággal fordulunk. Hogyan példázzák, vagy épp milyen alkotói küzdelemmel hagyják maguk mögött közös alapélményeinket: az állott sörszagú kelet-európaiságot, a szocreál nihilt, a posztkommunista keserűséget?

Farkas Gábor a XX. század legzordabb időszakának embertelen viszonyait követi nyomon a magyarországi katolikus egyházat ért atrocitásokon keresztül.

Kutatásai a diktatúrák időszakát boncolgatják, ezen belül is a katolikus egyházra nehezedő politikai nyomásgyakorlás és ellehetetlenítés áll munkájának középpontjában.

Mindig izgalmas, ha az ókori görög mitológia két múzsája, Klió és Kalliopé egymásra talál. A történelem lép frigyre ezáltal a szépirodalommal.

Gál Vilmos történész, a Magyar Nemzeti Múzeum kutatója Antantmisszió címmel írt kiváló könyvet újkori történelmünk egyik legszomorúbb korszakáról, az első világháború végén bekövetkezett rablóvilágról.

A regény főhőse, István, meg sem próbálja megérinteni az életet. Elfogadja, amit az feléje nyújt. Más irányba indul, amikor elveszít mindent. Nem kér, nem követel, nem magyarázkodik, csak megy, amerre útja nyílik. Hargitai Ildikó recenziója David Szalay Flesh című regényéről.

Lelkesítő, hogy az elhallgatott múltbéli eseményeket boncolgató könyvek folyamatosan érkeznek, és ha nem csak a szomorú tényeket vonultatja fel művében a szerző, hanem hozzáadja a maga egyedi, delejes stílusát is, akkor előfordulhat az olvasóval, hogy metrózás közben annyira belefeledkezik, hogy továbbmegy pár megállóval a kelleténél – jelen sorok írója például így járt.

Mindannyian találkoztunk már segítő állatokkal a meseirodalom végtelenjében: táltos paripák, aranyszőrű bárányok, aranyhalak, gyertyás szarvasok, csizmás kandúrok, csodatévő kismalacok és a legváltozatosabb szárnyas, lábas, uszonyos jószágok akadhatnak utunkba vándorlásaink és próbatételeink közben. No de ki hallott már igazságos dögkeselyűről, jószívű krokodilról, vagy segítőkész százlábúról?

Böszörményi Zoltán A rés című kisregénye egy rendkívül izgalmas utazás, agytorna, gondolati esszencia egyben.

Jezsó Ákos trilógiája családi ihletésű regényfolyam. Bár ő már Budapesten született, felmenői a mai Szlovákia területén éltek, onnan kerültek a történelem viharainak köszönhetően Magyarországra. Már a gyökerek miatt is fontosnak érezte, hogy családja történetét, mint tipikus magyar sorsot a nyilvánosság elé tárja. Hiszen alig akad olyan magyar család, amelyet így vagy úgy ne érintett volna meg Trianon tragédiája, s amelynek ne élnének a határon túl közelebbi vagy távolabbi rokonai.

Izgalmas tanulmánykötetet lapozgathat az olvasó, ha kezébe veszi Alföldy Jenő könyvét. A szerző előre bocsátja a fülszövegben, hogy nem kritikagyűjteményről van szó, inkább a gondolatait szeretné megosztani a kiválasztott költőkről, kommentárok formájában. Ebből talán az is következik, hogy olyan poétákkal találkozunk, akik nem keveset adtak hozzá a magyar irodalom értékeihez. Huszonhat 20–21. századi magyar költőről olvashatunk, akik születési sorrendben következnek a lapokon, rövid életrajzi utalások és életművük méltatása keretében, mintegy költői portrékként.

Az európai civilizáció részben a harag megéneklésével (Iliász), részben egy nyughatatlan karakter (Odüsszeia) utazásával kezdődik. Odüsszeusz végcélja, Ithaka pedig mintha egyre távolodott volna.

Idén ünnepeljük Jókai Mór születésének bicentenáriumát. Az évforduló kapcsán számos film, színházi előadás, kiállítás, könyv emlékezik meg a legnagyobb magyar mesemondóról.

Tatár Rózsa író, újságíró, drámaíró legújabb regénye olvastatja magát.

Hermann Hessét a huszadik század gazdag német irodalmának legnagyobbjai közé sorolja az utókor ítészeinek hada. A Narziss és Goldmund, valamint a Nobel-díjat nyert Az üveggyöngyjáték tökéletességre törekvő remekművek. Pályája korábbi szakaszában írt két kurtább regénye a széles olvasóközönség kedvencévé vált az elmúlt évszázadban.

Nemzedékek nőttek fel Varga Katalin helyesírást gyakoroltató mesegyűjteményein, a Gőgös Gúnár Gedeonon és a Mosó Masa mosodáján. Ezek a könyvek ma is népszerűek, haszonnal forgathatóak, de szemléletük mára kissé didaktikusnak hat. Ezért semmiképpen sem ártott a vérfrissítés. E célból született meg Lovász Andrea szerkesztésében a Hottentotta, alcíme szerint: Szórakoztató mesegyűjtemény a helyesírás gyakorlásához.