Jelige: Álomkép – Álomkép otthonomról, Hosszú idő, Tiltott szerelem

Álomkép otthonomról

Fekszem a pusztán, nap égeti arcomat,
testemet lágy szellő simítja.
A kietlen tájon feltűnik a ménes,
hangjuk lelkemhez ér fel.
Érzem Itthon vagyok!

Itthon vagyok, kicsiny hazámban,
ez a világ hol álmomban jártam.
A ménesből egy pej kanca hátára kap,
Vágtat velem végig a pusztán,
Érzem, számunkra már nincs határ.

A szürke marhák csendben pihegnek
a tűző nap fényében, pej kancám vágtája
szellőt lehel forró testükre.
Egy rám tekint hatalmas, éber szemével,
látom, ha nem lenne pásztor, jönne vélem.

A lágy búzamező végében a hegység
szürke csúcsa villan meg előttem.
Hangos lódobogás hallatszik,
szívem egyre hevesebben zakatol,
erőnket megfeszítve vágtázunk zarándok utunkon.

Beborul az ég, elsötétül minden,
Vissza kéne fordulnom, de mégsem!
Hajt a vágy, hogy lássam végre egészben
Kicsiny, de büszke hazám hol élek.
S hirtelen elfog egy érzés…

…egy érzés mi az őseinkről szól tám,
Egy kép, min meglátom ősatyám.
Lóháton íjjal a kezében,
nyeregben fordulván írtja az ellenséget…
Ez a Magyarság! Lóhátra termett!

Hosszú idő

Mikor beszélgetünk, a madarak egyre hangosabban csipognak…
zúg a szél és közben a nap mosolyog ránk.
Vajon mikor jön el az idő,
vajon mikor jön el, hogy mikor beszélünk,
nem csak nézzük egymást, hanem látjuk is?
Vajon mikor jön el az idő,
vajon mikor jön el, hogy egyszer a szemembe mélyen nézel
és mondod: „Szeretlek kedvesem”?

Ha el jő az az idő, mikor ezt mondod,
mondd mellé azt is: „Nem feledlek soha”!
S ha eljő az az idő mikor szemembe mélyen nézel,
mást nem mondhatok majd csak, hogy maradj velem!

S mikor ezt kimondom, te magadhoz ölelsz
Magadhoz ölelsz, és többé nem engedsz el!

Tiltott szerelem

A korkülönbség sok és szerelmünk titkos.
Néha azt kívánom bárcsak idősebb lennék, akkor örökre a tied lehetnék.
Hogy tudtalak ennyire megszeretni?- folyton csak ezt kérdem,
de te csak állsz némán, mozdulatlanul.
Nem válaszolsz, csak megölelsz.
Melletted biztonságban érzem magam és azt kívánom:
ez bárcsak így maradna örökre!
De a remények hiába valók!
Rájövünk, hogy nem vagyunk egymáshoz valók.
Elszakadunk egymástól, mint levél a fájától, nem látjuk többet egymást, nem remélünk, csak újat keresünk…
Ez a mi sorsunk.
Soha nem lehetünk egymásé, de ölelésed örökké bennem él…