NÉGY ÉVSZAK - ANTONIO VIVALDI: SZONETTEK, Szilágyi Domokos, Kányádi Sándor, Juhász Ferenc versei, Cakó Ferenc animációs etűdjei Vivaldi zenéjére

  Megérkezett az új tavasz, vidáman
  köszönti őt az ujjongó madárdal
  (Vivaldi)

  A sárga dombra / pufók csecsemővel
  karján, kaptat / pufók madonna
  (Szilágyi Domokos)

  Ködben a torony
  megnyirkul a harangszó
  mire ideér
  (Kányádi Sándor)

  Csendből-bogozott erdő
  szikrázik a tél anyagában.
  (Juhász Ferenc)

 

 

A NÉGY ÉVSZAK

 

 

 

 

 

 

ANTONIO VIVALDI

A  NÉGY ÉVSZAK

                                                                    A tavasz

   Megérkezett az új tavasz, vidáman
   köszönti őt az ujjongó madárdal,
   s a csermelyek a szellő sóhajában
   frissülve futnak, édes suttogással.

   Villám és mennykő súlyos gráciával
   jelenti be sötét-libériásan,
   s hogy elcsitul az égzengés - madárdal
   hallik megint, benne zengő varázs van.

   Virágos réten sugdosón lehelget
   a fű, a lomb és mély álomba bódul
   a kecskepásztor, hű kutyája mellett.

   S furulyaszó csendül az álmokon túl:
   a tündöklő tavaszban táncra kelnek
   a pásztorok s a nimfák csapatostul.

 

A nyár

A nap hevétől elgyengülve bágyad
a nyáj, az ember, lángol a fenyő is,
elomlik hangja a kakukk-madárnak,
a gerledal merő szín és merő íz.

Szellő piheg, de már tarolva támad
reá észak szele, mindent söpör, visz,
a pasztorál a védtelen magánynak
partján zokog, vihart rettegve ő is.

Mozdul a pásztor félve, izgatottan,
dörög az ég, rajta villám cikáz át,
legyek köröznek megbolydult rajokban.

Fenséges félelem, amit a nyár ád:
vadul villámlik, az ég szinte robban,
lefejezi a délceg búza szárát.

 

                                                                    Az ősz

   Vigad a pór, táncolva, énekelve,
   a bő termést örvendezőn fogadja,
   ma még Bacchus borától víg a kedve -
   holnap álomba hamvad majd vigalma.

   Minden vigadjon, dalra, táncra kelve!
   Legyint a langyos légtenger fuvalma,
   a gazdag évszak mintha integetne:
   édes álomból szép gyönyörbe csalna.

   A vadászok hajnalban útra kelnek,
   kürttel, puskásan, alvó falvakon túl
   vadat hajszolva jó nyomot követnek.

   A megriadt vadállat puskaportul
   prüszköl, rohanna, ám futása sebzett,
   bukdácsol még, aztán a fűre fordul.

 

 

A tél

Fekete felhőkből jönnek keményen
a szörny-szelek s szigorúan morognak,
a percek lépte koppanó az éjben,
a végtelen fagy fogakat vacogtat.

Vonulását az egykedvű napoknak
tűz mellől nézzük, kint esőverésben
járkál az élet, dermesztő fagyok vad
világában bolyong reszketve, tétlen.

Sokan csúszkálnak, olykor földre esnek,
majd - felszökvén - suhannak síma jégen,
míg betörik páncélja a vizeknek.

Nagy vaskapuk mögül kitör merészen
Bóra, Sirokkó, ura vad szeleknek,
ilyen a tél - s mennyi öröm a télben!

 

Cakó Ferenc – Antonio Vivaldi: Négy évszak. Első tétel: A tavasz
 

 

 

SZILÁGYI DOMOKOS

NÉGY SZONETT

(In memoriam Antonii Vivaldi)

                                            

                                                   (tavasz)

     Megjöttél, kicsike? De meg ám.
     Könnyes mosollyal, cirógatással.
     Lassan kékre sül az ég,
     a föld meg csak barnul, mint szokott.

     Az ég kék, mint a szeme valakinek,
     vizek világgá vándorolnak, mint a szerelem,
     mellbimbó-barna alkonyatban
     elbőgi magát egy bárány, egy csecsemő.

     Barázdában barna magvak.
     Boronálják isten barmocskái.
     Búzát, békességet.

     Fecskék szopránja - nyitni-nyitni.
     Féllábas, kontrázó gólyák.
     Nyakuk íve, mint a gordonkáé.

 

(nyár)

A sárga dombra
pufók csecsemővel
karján, kaptat
pufók madonna.

Keresztet vet
búzaföld,
orgonálnak
tengerek.

Tegnap lehullt egy véka arany,
ma hullik egy véka arany,
holnap lehull egy véka arany.

Fogjuk a mérlegserpenyőt,
sorbaállunk
szurokért.

 

                                                (ősz)

     A bőgő is borral brummog,
     szelíd, ami heves volt,
     szelíd, ami havas lesz,
     szín születik, hal a fény.

     A nap már esőben,
     az eső esetlen.
     Álmaimból virággá lépik
     az őszirózsa.

     Lám, elkészült minden,
     s meg is halt minden egy kicsit,
     köröm közül falunk kevés nyugalmat

     a rövid időre,
     amíg
     a must s a csók kiforr.

 

(tél)

Kitalálta a halált,
széppé tette, hogy ne lássam,
s hogy ne sírjak, könnyeimet
gyönggyé fagyasztotta.

A fák büszkén viselik
angóra lombjaikat,
szelíd-karmú cinkelábak
alatt jég-xilofon csetten. -

Csontja ezüst jégből,
bőre tejút-hideg gyolcsból
(szagtalan-szigorú-szép liliom):

jön, jön a hópihe-szirmú,
szememet lefogja.
Megjöttél, kicsike? De meg ám.

 

Cakó Ferenc – Antonio Vivaldi: Négy évszak. Második tétel: A nyár

 

 

 

KÁNYÁDI SÁNDOR

NÉGY ÉVSZAK

 

 

Ősz

vásott holdsarló
keleten rizset nálunk
búzát arattál

     *

sír a hegedűd
mint a nyers fa a tűzön
eláztál tücsök

     *

ködben a torony
megnyirkul a harangszó
mire ideér

 
                                                       

                                                        Tél

              fehér a világ
              mint a lelkiismeret
              rossz a hasonlat

                   *

              halott kovácsok
              üllőitek hallom az
              öles hó alól

                   *

              ezt a telet csak
              ezt éljük túl – tavaly is
              ezt hajtogattuk

 

 

Tavasz

füttyent a rigó
virágba borul egyből
minden sombokor

     *

virágba borul
a sombokor fütyülni
kezd minden rigó

     *

hallgatózik a
csönd is – zsolozsmáznak a
májusi méhek

 
 

                                                          Nyár

               mondd meg kakukk de
               mégse – már kezdenének
               elfelejteni

                    *

               takard takard el
               súgta a lány takard el
               a teleholdat

                    *

               árnyas diófa
               mit meg nem adnék fele
               királyságodért

 

Cakó Ferenc – Antonio Vivaldi: Négy évszak. Harmadik tétel: Az ősz

 

 

 

JUHÁSZ FERENC

ÉVSZAKOK

 

 

Elmúlt az ősz. Az elbomlás is elmúlt.
Rothadt növényeken gázoltam tehozzád.
Árva szemem halottak elhagyott szemhéjába bújt,
mint gyöngy-kérgű csigaházba magányos, meztelen rák.
Hulla-viola árnyékot csurgattak a bálnaszájú rácsok,
korhadt csecsemők és szutykos őszirózsák nyögtek ajkukból kicsüngve.
Kék gerlét vezettek hozzám, kis lábán viselt csöngettyűs aranyláncot:
atom-hasító mosolyodban áztam, s beleőszültem bolyongó szemedbe.

 

 

 

 

S elmúlt a tél is. Nem úgy, mint a többi!
A vedlett ég ropog a harangok fogsorában.
Gépfegyver-fogvacogásban indultam neked kenyeret könyörögni.
Csendből-bogozott erdő szikrázik a tél anyagában.
Jácint-kék árnyékot gondoltak a tündérország-rácsok,
csöndernyős bánat alól a vadak az ablakhoz tolongtak tipegve.
Ágyad szélén, mint öreg ház jázminbokrot, hallgattam gondtalan csacsogásod
és szarvas, nyúl, fácán, rigó figyelt a lecsülkölt hóban lángfehér énekedre.

 

 

 

Ó, ez a tavasz! Zöld, húsos tajték tódul,
s ráforr a falakra repedezett zománccal,
gombos kocsányán virág-hullák foszlánya bódul,
s benyúl a szemekért az űr gomolygó tapogató-halállal.
Epezöld árnyékot öklendeznek a foltos-bőrű rácsok,
hova emberhúsevő halak, nagyfogú csillagok gyűlnek sisteregve,
mert odacsalják burjánzó vágyak, beteg imák, átkok és boldog makogások.
Itt borulok én, tetszhalott sírra bodzabokor, szagos-sírkövű melleidre.

 

 

 

 

Majd jön a nyár. Népet arany-éremmé ver!
S a holdban fölágaskodik kék vigyorral az egyszarvú csődör
és jajgat a világ a szenvedés rátekeredő idegzetével.
S ibolyántúli habban a rovar álmodozva dőzsöl.
Savas árnyékot sziszegnek a foszló hüllőtestű rácsok,
s rásül üszkösen sok lepke a gyíkkézből kidagadt szívedre.
S hártyásodó lombok alatt hallgatom akkor is virágnőstény-zokogásod,
míg ott hörgök én, piros cseppkőbarlangkertben, fekete párduc, a szívedbe temetve?

 

Cakó Ferenc – Antonio Vivaldi: Négy évszak. Negyedik tétel: A tél

 

 

Az összeállításban közölt versek forráshelyei:

Antonio Vivaldi: A négy évszak, in: Szerelem és nemes szív, Olasz költők versei Baranyi Ferenc fordításában, Hungarovox Kiadó, 2003
Szilágyi Domokos: Kényszerlaszállás, Összegyűjtött versek, Kriterion Kiadó, 1978
Kányádi Sándor: Felemás őszi versek, Jelenkor Kiadó, 2002
Juhász Ferenc: Harc a fehér báránnyal, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1965

 

 

A festmények alkotói és a Négy évszak című képsorozatok elkészülésének dátuma a közlés sorrendjében:
 

Bartolomeo Manfredi (1610)
Jean Francois Millet (1874, részletek)
Abel Grimmel (1607)
Carriera Rosalba (1725)
Giuseppe Arcimboldo (1573)
Nicolas Poussin (1660)

Forrás: http://www.wga.hu/

 

Kommentek elrejtése, megjelenítése