Müller Péter

Tárca

 

Csak egy Müller-mondat kering az éjben: "Olyan könyvet szeretnék írni, amely élni segít. A valódi segítség pedig nem az, ha útilámpást adok a kezedbe, hanem ha megmutatom, miként gyújtsd meg a lángot a saját szívedben".

 

 

Müller Péter

December elsején született korunk egyik legkülönlegesebb, de nyilvánvalóan kortermék írója, Müller Péter. Bármikor leveszem, bármikor hallgatom, papos, szenteskedő, áhítatos. Az élőszóban szimpatikus bölcs öregember, de szavai mögöttes értelmét visszafordítani „mai magyarra” a legszörnyűbb feladat. Folyamatosan arról beszél a szikár és kemény XXI. század elején, amiből legnagyobb a hiány: az egymás iránti belátásról, a szeretettel teli elfogadásról, az önismeretről, vagy annak hiányáról. Az olvasó lezár egy kíméletlen napot, ébredéstől az ágyig és azon is túl "sebeket oszt, sebeket kap" (mondja Virág elvtárs), és fürdés után elmereng, milyen szép világban élnénk, ha gyengédséggel, szeretettel, a másik iránti tisztelettel oldanánk meg a konfliktusokat. Nagy ötlet ez. Sikertalálmány. Az ember ül a kislámpa alatt a fehér papír és a fekete betűk fölött, és elönti, ami elönti.
Müller Pétert látva, olvasva, hallgatva úgy érzi, másik Föld ez, másképpen gömbölyű. A természet és lélekközpontú keleti filozófia a gyakorlati (anyagi) gondolkodású európai számára csak így képes átjönni, így hajlandó. Tömeges vásárlóerőt gerjeszteni pedig sehogy másként: bele a kocsonyalébe minden buddhizmushoz közeli húst az önmegismerés fontosságáról, az alapról, hogy magunkon keresztül megismerhessünk másokat. Megismerhessük a másikat.
Müller Péter révén érdemes eltűnődni az egyszerű tételen, meg kell-e értenünk bárkit is személyes viszonyrendszerünkben, akit eleve nem érdemes, hogy azután (nem mellesleg) boldoggá, kiegyensúlyozottá, kerekké tegyük érdemtelenül, vagy érdemesebb előbb lazán pofán verni, mielőtt más teszi meg, nálunk sokkal kíméletlenebbül.
Müller Péter mindazonáltal zseni, mert ezt az ájtatos, valójában embertől idegenül emberi szöveget képes kelendő áruvá konvertálni, amelyben azonnal megtalálja helyét az önsajnálattól horpadt fejű pszichopata, a szülés utáni depresszióban szenvedő kismama, a dilettáns írónő, és a tolvaj KISZ-titkár, aki bűnbánatot tart éppen. Talál Müller könyveiben tételt rendezetlen, hazug életére. És él tovább. Ahogy a világ engedi. Mert a mindennapok világa kevésbé rendezett. Filozófiailag. De hát nem ugyanezt a lovat nyergelték kétezer éven át a katolikus papok? És remekül élt(n)ek belőle. Megjegyzem, a tíz évnél régebben megjelent Benső mosoly után hetekig kóvályogtam, mint a légnyomásos túzok. Már akkor benne a látható siker. Én pedig éppen tíz évvel ezelőtt tűnődtem arról, miről és hogyan lehetne olyat írni, ami láttatja az embert, csak éppen ennek a kontrasztjára, negatívjára gondoltam. Aztán úgy maradtunk. Sehogy. Csak egy Müller-mondat kering az éjben: "Olyan könyvet szeretnék írni, amely élni segít. A valódi segítség pedig nem az, ha útilámpást adok a kezedbe, hanem ha megmutatom, miként gyújtsd meg a lángot a saját szívedben".
(Müller Péter, Budapest, 1936. december 1., író, dramaturg.)

 

Kommentek elrejtése, megjelenítése