A legutolsó magyartanár feljegyzései
Szerk, szo, 11/27/2010 - 15:43
Lehúzva felejtett sliccem a magyar közoktatás állapotát is tükrözi. Van mögötte valami, de kihasználatlanul marad. Pedig a tanár mögötti ember érdekesebb, magamra vonatkozóan így értettem, az olvasó meg félre. – Sultanus Beatus vitaindítónak szánt tárcája
A legutolsó magyartanár feljegyzései
Mivel kötöd le a diákokat, kérdezi a kolléga, aki még (horribile dictu!) tanáregyéniségnek tart, és nem csak annak tulajdonítja az óráim iránti érdeklődést, hogy a diáklányok néha kávézni hívnak. Kötéllel, válaszolom, mert amellett, hogy vagánynak szeretnék tűnni, minél hamarabb lezárnám a vitát. Ne viccelj, nyaggat továbbra is. Na, jó, néha véletlenül lehúzva hagyom a sliccemet. Eloldalog, pedig ez, kivételesen nem poén és nem bosszantás.
Lehúzva felejtett sliccem a magyar közoktatás állapotát is tükrözi. Van mögötte valami, de kihasználatlanul marad. Pedig a tanár mögötti ember érdekesebb, magamra vonatkozóan így értettem, az olvasó meg félre. Mert a szöveghez a tanáron át vezet az út, ám ő csak akkor töltheti be közvetítő szerepét, ha egyéniség. Lehet, például, tudása miatt nagyra becsült kultuszfigura. (Nem lehet.) A fegyelem császára. (Koronát nem kap, csak csöndet.) Vagy akár játszhatja az idiótát, akire odafigyelnek. (Ez az egyetlen járható út.)
Szóval négy éve színészkedem – jól játszom a hülyét. Egy lány, akit a szakképzőből száműztek a szakközépbe, pincérlány helyett most újságírónak tanul. Érettségi után sem akar tegezni, mert azt mondja: tisztel, vagy ilyesmi. Komolyan vette bennem az idiótát, aki megetette vele az irodalmat. (Jászay Mari-díjas tanbá’.) Meg a másik tizenkét lánynak, akiknek egy része divattervező. Akár egy magyartanár. Mert dizájnernek kell lennem, pr-menedzsernek, aki eladja a Barátok közt epizódjaival Shakespeare műveit, a Twiligth-tal a romantikát, Ferenczi Györggyel vagy a Pamut együttes feldolgozásával Petőfi verseit. Az ember tragédiájába és a határozókba pedig csakis a Belga klipjeivel vághatok bele.
Ez napi átlag ötször negyvenöt perc stand up comedyt és rendezői munkát jelent, ahol nem szabad sokat pofáznom és irányítanom, mert megunnak, és akkor nem nevetnek a szájukba rágott poénokon, melyeket ősrégi, a kamaszkornál sokkal komolyabb betegségekben szenvedő írók, költők már átnyújtottak az emberiségnek (hadd rágódjanak rajt’). Szóval rá kell vezetnem őket sajátnak tűnő csattanóikra, vagy arra bírnom egyiküket-másikukat, hogy jobbat találjanak ki helyettem. Néha sikerül is, és büszkék magukra. Ezért úgy kell dolgoznom, mintha ott se lennék – se a sliccem, se a tanári asztal mögött.
Úgy kell működnöm („mukodnom” - Pákó), hogy a kölök, mikor már nem lesz kölök, a YouTube nyomán a könyvre is rákeressen („ráguglizzon”), és azt mondja: megnézem már, milyen ez a Száz év magány, mert makogott valamit az a kultúridióta, amikor a feladatot adta: mire is gondolnánk a kivégzőosztag előtt, ha lestoppolhatnánk az időt. Tényleg, mire is gondolok, gondolom, mikor éppen ezt gondolom. Leginkább arra, hogy túl sok terméket (értsd: kultúrkincs) kell eladnom egy nap alatt. Egy kis Homéroszt vegyenek, ropogós hexameterekkel, gyilkos szerelemmel és sírig tartó barátsággal! Egy kis Zrínyit vegyenek, kiváló harci szellem, önfeláldozás, szultáni halál! Ki a fenét érdekel – szól közbe a gyerek, és teljesen igaza van! De amikor rákérdezek, hogy ismeri-e az Eredetet (Inception), amelyben Leonardo DiCaprio játszik, merészen bólogat. Na látod, ott sem történik más, mint incepció: az Isten kérésére Alektó fúria elülteti a gondolatot a török szultán fejében, hogy támadja meg a magyarokat. Jövő hétre egyoldalas összehasonlító elemzés. Bevállalom. Bevállalja. És már el is adtam Zrínyit (két Zrínyit egyszerre!) egy kis hollywood-i jutalékért (sem). Adyval már könnyebb dolgom lesz, menedzseli magát – hála a Léda-sztorinak!
Másrészt meg arra gondolok – még a Száz év magány utáni száz óra távlatából –, hogy gyakran igenis kivégzőosztag előtt állok, legyen az egy TV-shop reklámnak nevezett tanóra (ócsó a magyar kultúra, az állam finanszírozza Önnek, használja ki), ahol a Toldi estéjét kell rátukmálnom az olvasóra (nézd, a saját sírját ássa, hehe), ahelyett, hogy a Híd-avatás kísértethistóriájából forgatnának horrort. Mondom ezt úgy, hogy papíron Arany Jánosból doktorálok, és közel sem tisztelem oly mélyen a hídról a folyóba ugró öngyilkosokat, mint az idős Toldit, és azt, amikor Magyarország határát három tenger mosta. De ha így folytatjuk, belefulladunk az óceánnyi tengerbe (igen, képzavar!), a Toldi-előzményekbe, a mértnemolvastadelnemisolyanhosszú ellenérvelésbe, bele az Anjou-korba, a lovagi magatartásba, a humorba, ami nem Győzike-féle csattanó. Mert amíg az öreg Toldinak az őt körberöhögő várnéppel kellett viaskodnia, nekem, huszonévesen is maradi tanárnak, digitális csatornák és széles képernyőjű plazmatévék tömkelegével, iPhone-ok hadával, a 3G-korszakkal, a közösségi portálok nyújtotta soha-sem-volt magánnyal, az MP3-lejátszókkal és a videómegosztókkal. És akkor nem viaskodom, szövetségesemmé teszem mindahányat! Írd fel a facebookra kedvenc Arany-idézetedet, vagy készíts egy slideshow-t a Híd-avatáshoz, esetleg videóklipet a Letészem a lantot című vershez.
Szóval, ha bárki megkérdezi, akár suttogva is, vagy elneveti magát valahol a közelben, a tanári szoba csendjében is könnyelműen válaszolok a kérdésre, hogy mivel kötöm le a diákokat. Leginkább azzal, hogy feláldozom saját, nem létező egyéniségemet, és identitásom hulláján keresztül talán átszivárog valami a nyomtatott kultúrából a digitalizált világ képernyők és fülhallgatók mögötti zajába.
Sultanus Beatus
A tárca ötlete Dreff János/Tóth Dezső Az utolsó magyartanár feljegyzései (Kalligram, 2010) című regénye alapján született.
A leadben található képet Sultanus Beatus ötlete alapján Takács Tibor készítette.
Kapcsolódó anyag:
Fűzfa Balázs recenziója Dreff János/Tóth Dezső Az utolsó magyartanár feljegyzései című regényéről
Mi az, hogy "a tanár mögötti
Mi az, hogy "a tanár mögötti ember" ? Akkor most kin is van az a lehúzott sliccű gatya? A tanáron avagy a mögötte lévő emberen?
Rinya.
Rinya.
Pontosan. Méghozzá olyan
Pontosan. Méghozzá olyan rinya, aminek a sliccén - ha más nem is -, de a lóláb az öléggé kilóg! :)
Olvasak?
A magyartanárok semmit sem olvasnak. Ezt sem, Dreffet sem. Még idejük sincs felháborodni. A megszokás nyújtotta kényelem is kimerítő lehet nekik.
Beh imádom a
Beh imádom a sztereotípiákat!
(Kimerítő lehet az általuk nyújtott kényelem. A helyzet bebetonozásában is sokat segítenek. Felelősség áthárítása, jók szemben a gonoszokkal, problémamegoldás helyett hopp, megvan a bűnbak stb)
Kik hagyják el a tanári
Kik hagyják el a tanári pályát? Az "utolsó, a legutolsó személyek".
Ők azok, akik jutalom, elismerés, megbecsülés terén a legutolsó helyen állnak, akik inkább gáncsoskodásokat kapnak.
Ők azok, akik a nyelvtanban is kiakasztóak, akiknek nem egyjelentésű szó a bárka, a műút, az eső, a híd, az irodalmi jelen, az alföld, a balkon, a liget…
Ők azok, akiket nem szívesen látnak maguk között bizonyos kolleganők/kollegák.
Olyan kolleganők között, akiknek jobb estben Harry Potter a kedvenc és egyedüli olvasmányuk (ez komoly!), s olyanok között, akiknek még az sem, nehezen elképzelhető, hogy sokáig kibírják.
Ők azok, akik nem képesek inkább nyalizással, besúgással elérni eredményeket.
Ők azok, akikben folyton ott motoszkál az elégedetlenség (OKOK!), s ők azok, akik gyakorta még arra is vetemednek, hogy a közoktatás üledékét megpiszkálják, megforgassák, megszellőztessék.
A behódoló, mindenre bólogatójancsik között nehezen lehet őket elképzelni, ezért általában a LEGJOBBAK HAGYJÁK EL a tanári pályát.
(Szerencsétlen esetben zöldségesnek megy inkább a magyartanár.)
Tanulók:
Ők minden jóba belevihetőek rengeteg energiával, aminek kellene lennie, de honnan… ám ha mégis van, akkor előjöhetnek a csodák.
És egyébként meg, mit várunk el a fiataloktól? Olyanok, mint az őket körülvevő világ, melyben felcseperednek: rohanóvá, egoistává, kiegyensúlyozatlanná válnak…; egyre több az agresszív, nehezen kezelhető fiatal, s ehhez járul a tény, hogy egyre erőteljesebben szaporodnak az indulatos vérmérsékletű tanulók is (sic).
A szakról:
Valamikor élen állt a magyar nyelv és irodalom mint legfontosabb tantárgy. Láttam olyan dokumentumot, ahol a tantárgyak felsorolásában első helyen van az angol.
Miért kell arra felkészíteni a fiatalokat, hogy majd idegenben boldoguljanak, hogy majd ott fognak boldogulni, itthon tuti nem, menj is el innen, tanuld az angolt, fiacskám!
Rettenetes ez a közszemlélet! A kollektív tudatlalatti!
Elfelejtjük, hogy az idegen nyelv csak eszköz, nem személyiségfejlesztő tényező. És az álértékekkel programozott fiatalok el is mennek boldogítani másokat, máshová…
A baj csak az, hogy ők éppen a legdolgosabb, legszorgalmasabb fiatalok.
Érdekekről, értékhierarchiáról ne is beszéljek.
És ott van az oktatásügy kérdése!
A legfajsúlyosabb kérdés.
Meg a jövő?
Temetni jöttem, nem dicsérni
Temetni jöttem Zoltánt, nem dicsérni. A gáz éppen az, hogy mindenki csak bólogat. Beleszarik, és közben örül. Milyen jókat ír ez a fickó! Nem jókat, csak jól! Már az sem felháborító, ami felháborító. A tárcaíró nyelve, töke is kilóghat, mindenki csak mosolyog rá, mert csak azt látja, ami kilóg, nem a problémát.
Hogyan lehetne rendbe rakni a magyartnítást? Ha megfiatalodik, belülről. Addig verni az asztalt, amíg szét nem törik. Hogyan? Sztrájk érettségi idején. Megnyerni a folyóiratokat az ügynek, és ez folyjon egy hónapig a csapból is. Addig nem adminisztrálni az államnak, amíg le ne veszi a terheket a tanárokról. Mik ők, titkárnők?
De amíg a magyartanárnak is kényelmes hülyének lenni (mi több: megéri), addig ne várjunk sokat!
Vigyázó szemetek Rómára vessétek!
Hát igen. Megélek hasonlókat
Hát igen. Megélek hasonlókat az egyetemen is. De nekem biztos könnyebb. Más korosztály, más szelekció.
Kedves S.B, s mások is:Sok sikert!
Elhiszem, hogy hasonlókat
Elhiszem, hogy hasonlókat lehet megélni az egyetemeken is, hiszen a középiskolában többször megbukott tanulókat is felvesznek a főiskolák, az egyetemek.
Érdemes lenne megnézni, hogyan kerülnek pl. tanári pályára a fiatalok.
Minek is tanulni, anélkül is ad diplomát az állam. De ez már nem az Ön sara.
Kedves Zoli, valóban
Kedves Zoli, valóban megrendítő, amikor két ifjú pályatársam -- mint Te és Dreff János -- egyben a két utolsó magyartanár is... Ám amikor azt látom, hogy a magyar pedagógustársadalom nemhogy nincsen felkészülve a hamarosan kérlelhetetlenül bekövetkező változásokra, de még csak el sem hiszi, hogy holnap már nem mehet be az iskolába a tavalyelőtti felkészültségével, akkor Nektek adok igazat. Ez a társadalom csak a maga hibáiból képes -- vagy azokból sem -- tanulni. Amíg rá nem borítják az asztalt az iskolában még néhány tanárra a diákok, mert egyszerűen nem értik azt a nyelvet, amelyen a tanerő beszél, addig itt nem lesz megújulás. Marad a történeti elvű, pozitivista, száraz és poros(z) irodalomtanítás. Evezzetek hát boldogabb pályákra, Ifjú Barátaim! (Persze azért majd néha nézzetek vissza ránk, hátha mégis...!)
Keserédes. Egyrészt, mert
Keserédes. Egyrészt, mert olvasom, hogy mégis lehet. Még jobban örülnék, ha ezt olyantól is olvasnám, aki elmúlt 40. Hogy lehet ezt később is, hosszabb távon is. (Mert a kezdő tanár még beszéli a a diák nyelvét, még jól áll neki, ha beszéli, még ugyanazon a kultúrán (mesék, zenék, játékok)cseperedett, még jó pasi/nő, még fiatal, ami a kortárs értékrendben jól pozícionálja, lehet menő, lehet nyerő, amit mond.)
Másrészt azért ott az a lehúzott slicc is: hogy eközben mi mindent felad magából. Hogy a gyerek csak onnan közelíthető meg, ami számára valóságos (élmény). Ami sokszor a szenny. Hogy úgy tudom eladni az irodalmat, ha elhitetem, h nem az, hogy (olyan, mint a) bulvár. Fura ez.
Tényleg mély tiszteletem.
Zoli, nekem most adtad el a
Zoli, nekem most adtad el a Dreff-regényt, jövő héten kiveszem a könyvtárból (=ld. egyetemistáknál is múkodik). Nagyon jó feljegyzés, öröm volt olvasni. Még sok ilyet.
Annak kell lennünk...
...színésznek, bohócnak, védőhálónak, lélekbúvárnak, barátnak, fegyőrnek, biztonsági övnek, de még ráadásul tanárnak is.
Volt egy tanárom középiskolában, 70 feletti, ő mondta, hogy a tanár legyen színész. Úgy ugrált a katedrán, hogy attól féltünk, szívrohamot kap. Vagy kiesik a tanári asztal melletti ablakon. De nem tette :)
Egyetértek Sultanus-szal. Talán egyező korunk miatt. Talán mert hasonlóan tanítottam. Talán mert igaza van.
Erőt s kitartást kívánok! Mert sajnos sokan nem nézik jó szemmel, ha valaki tesz. Ha valakit szeretnek.
Szépeket: Jimmav