Középkori kortársunk

KRITIKA

Győrei Zsolt A Velemi Névtelen versei és levelesládája című kötetének egyszer pajzán, máskor a független magyar királyságot sirató költeményei a középkor poétikai formakincséből merítenek. Kellemes színfoltok a kortárs irodalomban – meglepő aktualitásokkal.

Kapcsolódó anyag: videointerjú és versek

Középkori kortársunk

Győrei Zsolt műfordító, drámaíró, színész, a Színház és Filmművészeti Egyetem oktatója. A hazai abszurd-groteszk üde színfoltjaként korántsem ismeretlen a kortárs kultúra iránt érdeklődők körében. Szerteágazó életművében találkozhatunk versfordításokkal (Christian Morgenstern Bitódalok), drámakötettel (A passzív apaszív; Rostáltatás a magtárban – mindkettő Schlachtovszky Csabával közösen), monográfiával (Heltai Jenő drámai életműve) és immár saját verseskötettel is.

Győrei Zsolt legújabb, a Syllabux Kiadó gondozásában megjelent, A Velemi Névtelen versei és levelesládája című könyvét gondolatisága, imponáló formakincse, bonyolult szimbolikája és napjainkban furcsán ható témaválasztása miatt elsőre kissé nehéz hová tenni. 

A kötet első felében kap helyet a kitalált középkori szerző, a Velemi Névtelen életműve, míg a második felét az életrajzi adalékként szolgáló leveles „iskátulya” teszi ki. A mű jól eltalált mértékű korhűséggel és ennek megfelelő nyelvezettel megalkotott alanya a nyugat-európai irodalomból ismerős villoni vágáns. A költő rekviemet mond a független magyar királyság és a középkor sírba tételekor („Egymást fujtja, úgy retirál / Nagyúr, kisúr, cseléd, / S Lajos király, magyar király / Kiissza a Cselét. // (Vagy Zápolya György döfte le? / Mesélnek ezt meg azt…) / Hazám! te gőgös, dölyftele, / Ki hoz neked vigaszt?”), de igazi tehetsége a pajzánság és az elmúlás verseiben domborodik ki.

A Velemi Névtelen a nők nagy kedvelője. Pórleány, gráci grófné vagy cáki lányka, Simon gombkötő felesége („Sopron, a zsinagóga melletti második ház, balról nézvést […] azt hogy is hívják?”) – egyre megy: férfiúi vágyát egyaránt felkeltik, de mivel az efféle gerjedelem nem épp élethosszig tart, személyük (az egy sok arca) a test kielégültével el is veszíti jelentőségét. Úgy tűnhet, hogy a Névtelen vérbeli élvhajhász, képtelen mélyebb érzelmek megélésére, ám erről szó sincs. 

Friss Krisztina illusztrációja a kötetből

A kötet a stílus megkövetelte igen szűk tematikai határok ellenére sem silányul afféle megkésett Priapeiává, mivel a testi örömöket éltető strófákat kellően ellenpontozza a Velemi valódi szerelemi lírája. Az elmúlás filozófiájához szintén ebből az irányból érdemes közelítenünk. A Költő – bár „még holtában is leányokat kívánna látni” – idővel felismeri: a személyes elmúlás érzete nem elsősorban a vágy megszűnéséből, a test pusztulásából, az élet dolgaitól való megcsömörlésből fakad, hanem abból, hogy fokozatosan az emlékek, a valamikori, soha el nem múlt érzelmek, szerelmek válnak meghatározóvá: „A bőr alatt lakik, mint jég alatt a pisztráng, / Palánta hó alatt s a hold alatt a csend. / Hiánya undorít, akár a csecsre kent / Beléndek zöld leve, hogy ellökött a pesztrám. / Mint csúszós csopakit, kortyolom néha tisztán, / Mint fácánmadarat, zabálom őt a tálról. / S midőn az úton int új, izgató csata, / Fülemben nyög neve, liheg, buján viháncol: / Czakó Kata, enyém-se-volt Czakó Kata.” (Czakó Kata nevére)

Olvasói szempontból A Velemi Névtelen versei és levelesládája olyan, mint a fúziós konyha egy jól sikerült fogása. Magabiztosan és meglepően kínálja a széteső reneszánsz (meglehetősen kortárs) világát, az akadémikus verstudomány utolsó két évezredének formakincsét, az erotika filozófiáját, a velemi évezredes királyi borvidék hangulatát, megfűszerezve Győrei Zsolt jellegzetes humorával és személyiségével. A kötet költészete, talán éppen ettől, mind a kortárs, mind az archaizáló idősíkba illeszkedik. A lírai alany – a hazai virágzó reneszánsz idején még a gráci egyetem diákja, az élet, a verselés, a testi örömök és legfőképp a nők szerelmese, Sylvester János és Nádasdy persona non gratá-ja, papok, vallási dogmák, a háborúskodás elutasítója – szabadgondolkodó. Egy éppen szétszakadó országban, ahol három hatalmasság nevezi magát egyedüli úrnak, ahol a békés, alkotó élet elképzelhetetlen, és ahol már csak azért sem érdemes elutasítani a bor és a test pillanatnyi örömeit, mert a szerelem jövőbeli beteljesülésénél sokkal valószerűbb kimenetel a hirtelen, erőszakos halál. A lírai alany költészete ezekből az élményekből táplálkozik. Ugyanakkor tény, hogy a korhűség, a nyelvezet, a mondanivaló anakronizmusai és az egyértelműen groteszk, morbid, abszurd jegyeket mutató kikacsintások egy pillanatra sem engedik, hogy elfeledkezzünk róla, a „jól eltalált mértékű korhűség” álarca mögött egy nagyon is eleven, teljes értékű, kortárs költő játszik velünk.

Győrei Zsoltnak ez az igencsak szórakoztató írói kettőssége – szinte mellékesen –  több olvasati lehetőséget teremt. Egyfelől a versek dinamikája, azok már-már impresszionista ábrázolásmódja megengedi, hogy pusztán a szerző jellegzetes humorára és a pajzánságokra összpontosítva boros beszélgetések kaján társa legyen, miközben a pincék napfelkeltét és napnyugtát nélkülöző örökkévalóságában a szerelem természetén merengünk. Másrészt a kötet a tematikailag hasonló kiadványok fölé emelkedik azzal, hogy az erotikát nem csupán díszletként, hangulatteremtőként értelmezi, hanem világszemléleti alapként használja; örökösen megújuló, valódi filozófiai hajtóerővé, létalappá transzformálja azt. A mű parádésan gazdag formakincse, cizellált verselése a kortárs líra megfelelő lelkületű és kellő műveltségű olvasóinak valóságos csemegéjévé teszi a kötetet.

Győrei Zsolt: A Velemi Névtelen versei és levelesládája. Syllabux, 2012. Nyomtatva: 2500 forint. Digitálisan: 600 forint.

Kapcsolódó: videointerjú és versek.

Tóth Mihály