Leleplezni Budapestet

KRITX

„Miért rajzolják ki a fenyőfák a Nyéki-hegy oldalán a mai napig a történelmi Magyarország határait? Hogyan lehetséges, hogy a Városmajorban még mindig áll a Horthy-különítményes Prónay Pál szobra?” – A Budapest a diktatúrák árnyékában című könyv többek között ezekre keresi a választ.

Leleplezni Budapestet

Budapest másik arca: a szókapcsolat gyakran használt közhely, mégis újabb és újabb jelentésekkel lehet feltölteni. Erre kiváló példa a Jaffa Kiadónál idén megjelent Budapest a diktatúrák árnyékában –Titkos helyszínek, szimbolikus terek és emlékhelyek a fővárosban című kiadvány. A „speciális” útikönyvet jegyző szerzőpáros, Ungváry Krisztián és Tabajdi Gábor a magyarországi diktatúrákat kutató történészek közé tartoznak, és az Országos Széchényi Könyvtár 1956-os Intézetének munkatársai. Ungváry doktori disszertációját Budapest ostromából írta, mely később könyvformában is megjelent. Tabajdi fő kutatási területe a pártállami rendszer  és az állambiztonsági szervek működése. Ő a vezetője a fiatal történészeket összefogó „Fehér Hollók” munkacsoportnak, amely a történelmi egyházakat sújtó pártállami intézkedéseket kutatja.

A könyv nyolc részre tagolódik a bevezető fejezetet is beleszámítva. Az utóbbi módszertani áttekintést nyújt, és a feldolgozott téma határait jelöli ki a következőképpen: „Csak olyan helyszíneket vettünk fel, amelyek (1) a XX. század totális diktatúráival függnek össze, (2) nem szerepelnek útikönyvekben, illetve (3) nem könnyen találhatók meg.” Bár a mű megfelel a tartalmi elvárásoknak, a szerzők önkritikusan megjegyzik: „[Az] ismertetett helyszíneket nem a teljesség igényével állítottuk össze – ez a terjedelmi korlátok miatt amúgy sem lett volna lehetséges.”

Budapest, Tárnok utca az 1930-as évek közepén (Forrás: fortepan.hu)

A téma jellegéből fakadóan a legérzékenyebb pont az arányos felosztás. A tárgyalt rendszerek között már csak azért sem szabad hierarchikus viszonyt képezni, mert a könyv is egyértelműen azt sugallja: minden diktatúrának megvoltak a maga borzalmai és áldozatai. Ennek megfelelően terjedelmében egyik korszak sem emelkedik a másik fölé.

Az első fejezet a mű afféle módszertani főpróbája is, amely három ikonikus köztér, a Hősök tere, a Felvonulási tér és a Szabadság tér huszadik századi történetét mutatja be. Ezek közül a Hősök terének emlékezéspolitikai funkcióváltásait érdemes kiemelni. A tér az 1895-ös millenniumi ünnepségek helyszínéül épült, és „a nemzeti dicsőség és magabiztosság megjelenítésének feladatát kapta.” Majd „1919. május elsején a millenniumi emlékművet vörös drapériával fedték le”, 1920 után „a trianoni békediktátum hatására a »nemzeti dicsőség«  helyett a »nemzeti áldozatkészség« gondolata került előtérbe.” Az 1945-ös évet követően a tér „a Habsburg-ellenes nemzeti függetlenség gondolatát” hirdette. Érzékenyen figyeltek azonban az internacionalista kívánalmakra is: „[a] Könyves Kálmán szobra alatti relief alól pedig  – amely a csehek feletti 1278-as morvamezei csatának állított emléket – levésték a feliratot (hogy ez se sértse a szomszédos állam érzékenységét).” 1956-ban a tér még visszakapta a nemzet hőseinek emlékkövét, de ettől kezdve építészeti szempontból már nem változott.

A fenti eseménysorból is látszik, hogy a nemzeti emlékezés helyei ritkán kerülnek máshová, inkább csak átszervezik az aktuális ideológia kívánalmai szerint. Szerencsére ezek az átalakítások soha nem jelentették az előző rendszer emlékeinek teljes megsemmisülését, így lett Budapest egy izgalmas „régészeti” lelet, amelyre ránőttek a múlt különféle rétegei. Kissé ironikus, hogy ezeknek a történeti értékeknek a megmaradását éppen az tette lehetővé, hogy az ideológiai átstrukturálások csak részlegesen mentek végbe „az idő, illetve a pénz hiányában”.

 A Blaha Lujza tér az 1960-as években (Forrás: fortepan.hu)

A könyv további hét fejezete kronológiai rendbe szerveződik az őszirózsás forradalomtól a Kádár-korszakig. Nemcsak a szavak, hanem a bőséges térkép- és fotóanyag segítségével is megelevenednek a zsidó gettók, a budapesti ostrom során rommá lőtt épületek. Látlelet készül Rákosi és Kádár Budapestjéről is, de az 1956-os forradalom aránytalanul alulreprezentált a könyvben. Ezt a szerzők azzal magyarázzák, hogy „[az] 1956-os forradalom helyszínei és Budapest köztéri szobrai kapcsán már több kötet is napvilágot látott, ezért ezekkel a könyv csak érintőlegesen foglalkozik.”

A könyv tudományos és ismeretterjesztő szerepe között nem lehet éles határvonalat húzni. A szerzők a következőképpen írják le potenciális olvasójukat: „Budapest-útikönyvünk azoknak készült, akiket érdekel a XX. század történelme és szeretnének találkozni a »köztünk élő múlt« emlékeivel.” A feltárt adatok és helytörténeti kutatások mögött láthatóan komoly tudományos munka áll, az ezeket kiegészítő adatok, kérdésfelvetések pedig megfelelően színesítik a kötetet. Miért rajzolják ki a fenyőfák a Nyéki-hegy oldalán a mai napig a történelmi Magyarország határait? Hogyan lehetséges, hogy a Városmajorban még mindig áll a Horthy-különítményes Prónay Pál szobra?

Az egyes elemek azonban magukon viselik a történészek „túlzott” szakmai precizitásának nyomait. Egy átlagos olvasó számára teljesen felesleges helyszínek is megjelennek, melyek inkább a kutatók számára lehetnek hasznosak és érdekesek. Ilyen például Szálasi lakhelyeinek végigkövetése, vagy az illegalitásban élő kommunisták által használt lakások és összejöveteli helyek részletezése. 

Budapest, Margitsziget, Japánkert az 1960-as évek végén (Forrás: fortepan.hu)

Az útikönyv egyes részei meglehetősen horrorisztikus utazásra invitálnak. A fejezetek „pszichológiája” nem pártolja az elhallgatást, a múlttal való szembenézésre helyezi a hangsúlyt – számszerűsítve és az egyéni borzalmakra is kihegyezve. A budapesti nyilas rémuralom és zsidóüldözés kapcsán konkrét számokkal és részletes leírásokkal dolgoznak a szerzők: „437 000 embert hurcoltak el Auschwitzba, ahol 75-80%-ukat azonnal meggyilkolták.” Hasonló rémtettekről tanúskodik a könyv a háború utáni állapotokat taglalva: „Két munkaszolgálatosokat kínzó keretlegényt (Rotyis Pétert és Szívós Sándort) akasztottak fel egy ma is ugyanott álló lámpavasra az Oktogonon”. Utóbbi eseményt megrázó képekkel is illusztrálják.

A könyv kimondottan hiánypótló írás, mert megszólítottjai a történelem iránt érdeklődő nem szakmabeli olvasók, akik számos fotó és térkép segítségével fedezhetik fel fővárosuk és országuk múltját. A diktatúrák működését arányosan bemutatva a könyv túllép a helytörténeti munka keretein, és az olvasók akár bővíthetik is az eddig összegyűlt anyagot a www.titkosbudapest.hu oldalon. Így pedig továbbformálhatják Budapest számtalan arcát, hogy minél többen tudhassák, a múlt melyik utcakövében botlik meg az ember.

Ungváry Krisztián – Tabajdi Gábor: Budapest a diktatúrák árnyékában –Titkos helyszínek, szimbolikus terek és emlékhelyek a fővárosban. Jaffa Kiadó, 2012. 191 oldal

Legjobb internetes ár: 2535 forint

Garaczi Zoltán