A romantika és az anyák = Dumas

Tárca

Az előkelő modorú Hugóról mintázza Athos figuráját, a nagyevő, nagyivó Porthos ő maga, a rejtélyeskedő, szertartásosan vallásos Aramis modellje pedig Vigny. Ők élőben is sztárok, ne mondja, rocksztárok. Az egész romantikus ifjúság – a tüntetően piros mellényt viselő, utcai botrányokat okozó fiatal írók, költők, festők és az ezeket csodálók hármójuktól várják el az új hangot irodalomban, művészeti elméletekben,de főleg a színházakban.   

 

A romantika és az anyák = Dumas

 

Láthatóan nem csökken az irodalomgyártási szándék (sikeres pályázatok tucatjai évente). Ezért gondolom hasznosnak, ha az öreg Alexandre Dumas születésnapján (1802. július 24.) lenyomom a kapcsolódó továbbképző kiskurzus első tételét. 

   Tehát: ha egy okos, irodalomkedvelő anya (azért mondok anyát szülő helyett, mert az orvostudomány mai állása szerint többnyire az anyákban szorul meg traumaként a csődbe ment életprogram, leggyakrabban ők kényszerítik gyerekeikre leánykori álmaikat) meg akarja nehezíteni gyerekei életét, éhenkórász írót, munkájával soha nem végző szerkesztőt, netán elfuserált magyartanárt óhajt szerkeszteni belőlük, akkor úgy tesz, mint az enyém. Egy bánatos délutánon kézen fogja engedelmes fiát, aki addig szépen megvolt a Népszava hátoldalán megjelenő képregények nézegetésével (Pancho Villa élete), és bekalauzolja őt a nagy romantikus írók birodalmába.
   Előtte gondosan átrendezi, két sorral lehozza, tehát a gyerek méretéhez idomítja Victor Hugo-t, a "romatika Himalájáját", a Walter Scottot, a történelmi regény nagy kombinátorát, a minden ízében magyar Jókait, aki a forradalmakból szövődő szerelmek környékén érezte magát legjobban, és persze a harcias vadromantika képviselőjét, Dumast. És rászánja az időt, hogy belecsöpögtesse ártatlan magzatába az olvasás kéjeit.
  
   Beszél a romantikáról, a műfajteremtő nagy romantikusokról. Aki bemutatják a múltat, látványosabban, mint a kétségtelenül hitelesebb iskolai tananyag. Elejt néhány nem túl jelentős mondatot Richelieu bíboros koráról, az angol polgári, és a nagy francia forradalomról, nem felejti ki Garibaldi szabadságharcát awm. Mindhez hozzáfűzi a kapcsolódó író-tételt, elejt néhány izgalmas mondatot a szerzők kapcsolódó életéről.
   Dumas kapcsán nem felejti ki, hogy élete majdnem annyira izgalmas, mint a regényei. Elmondja, hogy már ifjan a romantikusok vezére, mert romantikusnak lenni Franciaországban az ezernyolcszázhúszas években nemcsak stílusirány, hanem maga a liberalizmus, a királyellenesség. A romantikus író maga a forradalom jelképe. A romantikus szertelenség és vadulás az irodalomban azonnal politikai tüntetés, hasonlóképpen, amikor a szocreál alól próbált kibújni néhány magyar író (és képzőművész) az ötvenes években. A romantika a szélsőséget kereste emberben és helyzetben, és lebontotta a becsontosodott klasszicizmus simulékony formáit.
  
   De egy figyelmes anya, aki sehogyan nem akarja, hogy a gyerek füle mellett elszáguldjon a történet, részletezi az önéletrajzot: Dumas apja híres katona, a francia forradalom tábornoka. Anyja mulatt, ami katolikus-keresztény körökben akkor sem jelent egyet az örömhírrel. Dumas kreol árnyalata, göndör tincsei világosan mesélnek színes őseiről. A híres apa korán meghal, az özvegy gondok közt neveli, de iskoláztatja egyetlen gyerekét. A leendő író jogásznak indul, de nem jön össze. A romantika éppen ez időben lendül rá diadalmas útjára.
   Dumas, Hugo és de Vigny rátalálnak egymásra. Kávéházi asztaluk a stílus irányító központja. Dumas világhíres regényben, "A három testőr"-ben hármójukat ábrázolja, némiképp parodizálva. Az előkelő modorú Hugóról mintázza Athos figuráját, a nagyevő, magyivó Porthos ő maga, a rejtélyeskedő, szertartásosan vallásos Aramis modellje pedig Vigny. Ők élőben is sztárok, ne mondjam, rocksztárok. Az egész romantikus ifjúság - a tüntetően piros mellényt viselő, utcai botrányokat okozó fiatal írók, költők, festők és az ezeket csodálók hármójuktól várják el az új hangot irodalomban, művészeti elméletekben, de főleg a színházakban.   

   Kitör a júliusi forradalom elhajtja a Bourbon-dinasztiát, meghozza helyette Lajos Fülöp polgárkirályt. A romantikusok indulatos köztársaságpártiak, vereségként könyvelik el Lajos Fülöp hatalmát.
   Ekkor kezdődik Dumas páratlanul termékeny korszaka. Regényeinek, főleg "A három testőr" és a "Monte Christo grófja" folytatását tömegek követelik. A kimeríthetetlen képzeletű író pedig képes bővíteni történeteit. "A három testőr-"-t követte a "Húsz év múlva", majd a "Bragelone vicomte". A "Monte Christó"-nak még több folytatása készült, a "Joseph Balsamo" című sikeres regényből pedig egész regényciklus gömbölyödik ki "Egy orvos emlékiratai" címmel. Megesik, hogy párhuzamosan 6-8 regényt ír, mint Nemere (István), közben a színházak kérésére tragédiákat és komédiákat ránt össze, megesik, 4 nap alatt.
   Az anya nem hegyhatja ki a különlegességet: munka-, azaz íróközösségeket szervez a félelmetes munkamennyiség miatt (mint manapság Havas Henrik, aki riportköteteihez szervez négersereget). Írótársaival megbeszéli a témákat, elkészíti a fejezetbeosztást, egyes alakok legfontosabb jellemvonásait. Az írók elkészítik a nyers szöveg szövetét, aminek aztán Dumas adja meg a végső formát. A címlapra kiírja a társszerzőket, a tiszteletdíjon pedig becsületesen osztoz velük.
  
   A jó anya hasson a gyermek fejlődő macsótudatára is, ne feledje el, hogy Dumas ifjúkorától elképesztő mennyiségű szeretőt fal fel. Sárgától a feketéig, orosz-viking származéktól a magyar hercegnőig (Magyarországon is jár, Jókai Vörösmarty-verseket fordít neki franciára) minden izgalmasnak tartott nációt végigkóstol. Ma ez úgy fogalmaznánk: nemileg ingergazdag polgári életet él. Szeretői egyikétől születik egyik törvénytelen fia a sok közül, aki később ifj. Dumas néven híresül el. Ez a gyerek igen értelmesnek, sőt tehetségesnek mutatkozik, apja örökbe fogadta, nevére veszi.
  
   És nem hagyhatja ki a dramaturgiailag is kiválóan megkonstruált legendát a végről. Fia, az akkor már szintén világhíres, 40 esztendős író utolsó napjaiban meglátogatja. Ő írja meg az utolsó találkozást. A beteg Dumas nyugodtan fekszik a felpárnázott ágyban. Szivarral a szájában. Mellette az éjjeliszekrényen vörösbor. Érdeklődik, min dolgozik a fiú. A fiú válasz helyett kihúzza az éjjeliszekrény fiókját, talán kéziratot keres. Két aranypénzt lát benne: Napóleon-aranyak. A fiú kérdően néz apjára, aki elmosolyodik és ezt morogja:
   "- Látod, ennyivel kezdtem, ennyivel végzem. Ami közte volt, az az élet, a hír, a szerelem, a kaland, a megnyugvás, minden ami szép, és ami nem szép, de az egész nagyon jó volt."
  
   Ha ennyi nem elég egy ártatlan serdülő fiúgyermek számára - mondom befejezésül és egyben figyelmeztetésül -, hogy a következő hónapokat a francia (és a magyar) romantika irodalmával töltse, eltérítve így az informatikus/bróker/nőgyógyász-, vagy a politikuspályáról, talán a következő írótörténettel feléleszthető a remény. 

Onagy Zoltán

Kommentek elrejtése, megjelenítése