Varga Anikó: POSZT-ról

Térey János a hazai színházban ritka gyakorlatot követve, a Radnóti Színház felkérésére írt drámát a mai magyar helyzetről. A minimalizált történet egy White Box nevű budai étteremben játszódik, ahol viszonylag jól kereső, művészekből, orvosokból, ügyvédekből álló társaság verődik össze egy téli este. Térey szövege a beszélgetés könnyed, önmagát alakító formáját használja a drámaiság ellenpontozására: a csipkelődéstől a mélyen sértő megjegyzésekig skálázó fecserészések a kapcsolati válságok viszonyrendszerét világítják be kíméletlen fénnyel.

Varga Anikó

POSzT-roll

(Részlet)

Térey János a hazai színházban ritka gyakorlatot követve, a Radnóti Színház felkérésére írt drámát a mai magyar helyzetről. A minimalizált történet egy White Box nevű budai étteremben játszódik, ahol viszonylag jól kereső, művészekből, orvosokból, ügyvédekből álló társaság verődik össze egy téli este. Térey szövege a beszélgetés könnyed, önmagát alakító formáját használja a drámaiság ellenpontozására: a csipkelődéstől a mélyen sértő megjegyzésekig skálázó fecserészések a kapcsolati válságok viszonyrendszerét világítják be kíméletlen fénnyel. Bagossy Levente háromszintes emelvényből álló díszlete – amit a szakmai zsűri a legjobbnak ítélt –, egyszerre étterem és a budai polgárok felsőbbrendűségére asszociáló tér. Kiválóan lehet rá alkalmazni a helyzetenként változó hatalmi hierarchiát a szereplők közt (az étteremtulajdonos Csányi Sándor áll a piramis magaslatán, míg a Schneider Zoltán alakította Henrik, az Erdélyből átszármazott frusztrált operakritikus végtelen magányába temetkezve ücsörög a legalsó szinten), de a szöveg zeneiségét is kiemeli. Bagossy László rendezése átgondoltan érzékeny, a színészek is kiválóak, egy pillanatig sem unatkozunk, ami sokban Térey tehetségének, a szöveg minőségének köszönhető. Ugyanis egy adott ponton a díszlet színházi lehetőségei kimerülnek, a stilizáció statikussá válik, bemerevül, akárcsak A Nagyratörőben.
Ha már kortárs magyar, akkor a KoMa; ritka öröm, hogy ez a kezdeményezés is helyt kapott a válogatásban, a fiatal színészek alakította társulat nevében is megfogalmazott célja, hogy a kortárs magyar drámairodalmat vigyék színre. Garaczi László Plazmájából az együttes közös munkája révén jött létre az előadás, rendező nélkül, azt is példázva, hogy csupán a színészi játékra hagyatkozva miként lehet bravúros színházi előadást csinálni.
Hogy mennyire nem tud diktatórikus szempont lenni a kortárs szöveg igénye, mi sem bizonyítja jobban, mint a debreceni Csokonai Színház előadása. A Vidnyánszky Attila rendezte Úri muri nem Móricz színdarabján, hanem a regény saját adaptációján alapul, ennek dramaturgiai alapelve, hogy a színpadi világ alapállapotává teszi az „úri murit”, egyetlen hatalmas panorámába sűrítve a történet minden mulatozás-jelenetét. A monumentálisan álomszerű vízió kibontásának időt hagyott a rendező: közel 4 órás előadásban terül ki a színpadon a móriczi világ. Nézőként végigkövetjük a buli hullámzásait, a féktelenül eufórikus italozást, a részegség mélypontjain meg-megújuló mulatozási kedvet, a dzsentri önpusztítás és értelmetlen nagyvonalúság minden ostoba (ám komikus) poénját. E fővonalba szövődik bele párhuzamosan a főszereplő feleségével és szeretőjével való viszonya. Szakhmáry Zoltán (Trill Zsolt) két végpont közt ingadozik: sem a marcona, pénzes feleség (Szűcs Nelli), sem a tanyán elrejtett szőke, törékeny szépségű szerető (Tenki Réka) nem teheti boldoggá, ahogyan a gazdaságát megreformáló ötletei is végtelenül elrugaszkodottak saját erejéhez, tőkéjéhez és a közeg kultúrájához képest.
A Nézőpont Színház Love&Money, és a szombathelyi Kamara Savaria Czukorshow című előadásai a kibeszélő műsorok átírásai miatt, de a civil, mindennapi beszéd- és magatartásmódok eltérő stilizációján alapuló színészi játék miatt is társíthatók. Dennis Kelly kortárs angol drámaíró Love&Money című szövegét Göttinger Pál rendezte meg Udvarhelyen, és bár a dráma egy, a feleség öngyilkosságával véget érő házasság történetén keresztül ad nem túl revelatív korrajzot a fogyasztói társadalom problémáiról, a színészi játék formátumos kísérletté teszi az előadást. Göttinger rendezése érdekes viszonyba állítja egymással a művit és a természetest: a nézőtér felé táguló fehér és multifunkcionális szobadíszlet, valamint az operazenei betétek a színháziasságot emelik ki, ám ebben a közegben a szereplők megnyilatkozásai hétköznapian közvetlenek. A természetes nem a művi direkt ellentéte az előadásban, hanem maga is önreflexíven megalkotott: Bartsch Kata darabvégi monológja épp ezért hiteles és több egy nem túl érdekes lány konyhafilozófiai stílben való fecserészésénél a végtelen univerzumról és benne az ember helyéről. A házasság történetét különálló és a sztorihoz közvetlenül nem kapcsolódó mozzanatok is alkotják: a feleséget alakító Bartsch utolsó monológja olyan visszapörgetés a film boldog elejére, ami a tragédia visszavonásának gesztusával rendezi újra ezeket a momentumokat – a megrázó épp az esetlegesen, téttelenül leélt, kiüresedett életek felmutatása. Bartsch nem véletlenül kapta meg a Fidelio-Súgó 30 év alatti színésznőnek járó díját.

Keresse az újságárusoknál az Irodalmi Jelen 2008 szeptemberi számát.