A vidra és a buszsofőr közel sem véletlen találkozása a boncasztalon - Boldog Zoltán tudósítása

Ha Balázs Imre József csak azért érkezett volna Szegedre, hogy végigsétáljon a Vidra utcán, nem lepődhettünk volna meg, hiszen vidraverseiből kiderül: fanatikus rajongója a rejtélyes emlősnek. Úgy azonban, hogy Orcsik Roland szegedi költő meghívására érkezett a városba Fogak nyoma című legújabb kötetének bemutatójára, a Vidra utcával való találkozást megelőzte egy szerteágazó beszélgetés a Milleniumi Kávézóban 2009. szeptember 16-án.

A vidra és a buszsofőr

közel sem véletlen találkozása

a boncasztalon

Balázs Imre Józsefet a majdnem kolozsvári és majdnem 12 évesen már költő bizonytalan státuszában helyzte el Orcsik Roland, aki rögtön fülszövegen csípte vendégének korábbi kötetét, melynek borítója megtévesztő módon 1988-ra datálja az irodalmi debütálást, korán érő költőzseninek tüntetve föl a szerzőt. Bár a nyomdahibára épülő filológiai probléma lassan tisztázódott, kiderült, hogy inkább egy poeta doctus ül a pulpituson, aki nem szívesen mossa össze irodalomtörténész önmagát a verselővel. Az avantgárd megoldásokkal dolgozó Balázs Imre József talán ebből adódóan is a verstankönyvtől távolabb álló kísérletek mellett tette le a voksát a Fogak nyoma című kötetében, és bátorságát az egész alkatára jellemző visszafogottsággal vállalta. Leginkább a túlzottan kötött magyar irodalmi hagyomány visszásságaira tért ki saját költészetére is vonatkozó reflexióiban, melynek egyik jellemzője a külföldön egyre cikibbé váló rím máig kitüntetett helye literatúránkban. Nem meglepő, hogy a korábban a költészettől elhatárolt, éppen a szürrealizmussal foglalkozó irodalomtörténész-én az avantgárd irányzat periférikus dolgokra figyelő attitűdjével magyarázta a Vidranyomok című ciklus születését, és ezzel bravúrosan cáfolta is a személyiségdarabok elhatárolásának könnyelmű tételmondatát.

Balázs Imre József és Orcsik Roland

A vidraversek ugyanis azért tekinthetők akár szürrealista kísérleteknek is, mert eddig az irodalom peremterületén lévő élőlény köré szerveződnek a legvadabb ötletekkel. A tévévidra című nyitóvers könnyed tézisében fogalmazza meg: „A vidrát az Animal Planet találta ki, / hogy belőhessen egy víz alatti kamerát”. A vidramitológiát viszont Balázs Imre József találta ki, hogy a kígyó, a sas és megannyi népszerű állat-motívum mellett helyet biztosítson egy méltatlanul mellőzött emlősnek. Ezt a mitológiát gyakran ironikusan építi tovább, gyakran az olvasó közreműködésével, hiszen a kötetben lezárt vidrarezervátum egy blogon önálló életre kelt, sokkal szabadabb teret adva a populációnak és a kommentekben való továbbúsztatásnak. 
A könnyed vidraversek után Orcsik Roland azokra a háttértudást igénylő filoszversekre hívta fel a figyelmet, melyek talán zavarhatják az olvasót túlzott intellektualitásukkal. A szerző az Ignotus a Hotel Borgesben telel című versének felolvasásával némileg cáfolta beszélgetőtársa felvetését. Bár a Hervay Gizella-ciklus kétségtelenül az erdélyi magyar irodalom alaposabb ismeretére épít, egy erdélyi kötődésű költőnek talán megengedhető az ilyen fajta haza beszélés. Majd a szereplírához való vonzódás említésével Orcsik Roland a Fogak nyoma című kötetnek egy olyan ciklusára hívta fel a figyelmet, amely a vidraversek játékával keretet alkotva a Ki viszi haza a buszsofőrt? ontológiai kérdésére keresi a választ, miközben megidézi Kosztolányit és a sofőröket pellengérre állító Varró Danit.
A kötet bemutatásával egy titokról is lerántja a leplet a házigazda, aki az életmű vékony brosuráit átolvasva meglepetten tapasztalta, hogy a Foga nyoma egy „besztofnak” tekinthető, ahol az újdonságok mellett szép számmal szerepelnek korábban publikált költemények. Ez azonban nem lepte meg Balázs Imre Józsefet, aki egyszerre visszafogottan és bátran válaszolt: igen, így igaz.
Az est végén Orcsik Roland a Budapestről érkező, éppen ezért kezdetben a majdnem kolozsvári státuszába sorolt költőt az erdélyi magyar irodalom helyzetéről kérdezte, eloszlatva ezzel minden kétséget, hogy valóban egy erdélyi költővel beszélget. A román-magyar és magyar-román műfordítás helyzetéről felemás helyzetértékelés született, de összességében mindkét részről bizakodásra utaló jeleket vélt mostanság felfedezni a megkérdezett. Az erdélyi irodalmi élet generációs kétosztatúságát felvetve viszont csakis az adott okot bizakodásra, hogy a fiatalok és nagy öregek közti ötvenes generáció hiánya mellett Balázs Imre József az előbbibe sorolható. 
Ha a címben szereplő képalkotást az estére vonatkozó referenciális olvasattal szeretnénk felruházni, akkor a vidraköltőként jelen lévő Balázs Imre József és a szegedi buszsofőrként irányító Orcsik Roland közel sem véletlen találkozása a Milleniumi Kávéház boncasztalán korántsem hagyta fogak nyomát a hallgatóságban, annál inkább bizonyította, hogy a vidrát mégsem az Animal Planet találta ki, és irodalmi valójában nem is a Jóisten. Vagy ha mégis, meglehet, hogy mindkettőjüket Balázs Imre József.

Boldog Zoltán