Alexander Nawrocki személyében nemcsak Böszörményi Zoltán lengyel fordítóját, de a magyar irodalom és kultúra lelkes, értő művelőjét ismerhettük meg, és nem utolsó sorban egy szellemes, fanyar humorú költőt és történetmesélőt.

Nevének tanúsága szerint örmény ősei sok évszázada menekültek, kényszerűségből, egy, a rossznál jobbat ígérő új hazába. A kései utódnak a történelem mostoha viharai közepette újból kezébe kellett vennie a vándorbotot. S miközben évtizedekig be se tehette lábát szülőhazájába, „emigrációsként” úgy szerette Rodostót, hogy pillanatig se feledhette Zágont: lélekben mindig itthon maradt, magyarként, eddigi tekintélyes életművét egy hatalmas Duna-regénnyel koronázva meg. Életéről, munkáiról Böszörményi Zoltán kérdezte Kabdebó Tamást.

A Tat Galéria üdítően világos terében, hatalmas falfestmények között nyitotta meg lapszámbemutatóinak új szezonját az Irodalmi Jelen.

A Kolozsvári Magyar Napok negyedik kiadása az eddigi évekhez hasonlóan színes programmal várta az irodalom kedvelőit is. Kedden a Bulgakov Irodalmi Kávézóban mutatták be Böszörményi Zoltán Katedrális az örök télnek című, a Kalligram Kiadónál megjelent verseskötetét, amelyet Bréda Ferenc író, költő, esztéta méltatott.

Arany Ágnes, Bogdán László, Böszörményi Zoltán, Bréda Ferenc, Farkas Árpád, Géczi János, György Attila, Kemény Tamás, Ladik Katalin, Lövétei Lázár László, Makkai Ádám köszöntik a hatvanéves költőt.

Nyári körkérdésünkben arról faggattunk írókat, költőket, hol töltik a nyarat, és milyen könyvet pakolnak hátizsákjukba. Ezúttal Böszörményi Zoltán, Kántás Balázs, Korányi Mátyás, Murányi Sándor Olivér és Szőcs Géza válaszait olvashatják.

Nem olvadok, nincs is kinek.
A szél bokraiban bujdosom.
Panaszkodom a semminek.

A belváros szívébe költözött TAT Galériában mutatta be az Irodalmi Jelen a 45 költő műveit felvonultató Verstörténés-antológiát, mely az Ünnepi Könyvhétre jelent meg. Mányoki Endre az antológia szerkesztőjeként beszélt a költőcsoport történetéről. Beszámoló Hegedűs Gyöngyi fotóival.

Magába feledve várja a szellem,
A fájdalom a sötétben halkan ég.
Fényesség álcázza, halkul a tudat.

Az Irodalmi Jelen TOP10-es könyvheti ajánlója három kategóriában. A műveket alfabetikus sorrendben közöljük.

KÖNYVHETI AJÁNLÓ

A 84. Ünnepi Könyvhét szinte átláthatatlan kínálatból válogattunk olyan újdonságokat, amelyek megjelenését nagyon várjuk. Rövid ízelítőt is közlünk a művekből. Ezúttal Böszörményi Zoltán Katedrális az örök télnek című verseskötetének címadó darabját olvashatják.
 

Válogatást teszünk közzé Böszörményi Zoltán "Majorana Kitekint" című verseiből. Majorana szikrája, Majorana és az idő, Majorana kitekint, Majorana estéje, Majorana halkuló szeme, Majorana kincse, Majorana és a sátán.

Az Irodalmi Jelen díjátadóján elhangzott laudációkat gyűjtöttük össze, képekkel és videóval illusztráltuk a szöveget.

 
Új meséket szőve, mutato nomine
de te fabula narratur himbálja
A hírt előttünk a szél, ó, minek?
Kallódó lelkük sorsunk délibábja.

Kemény versének beszélője számára a haza olyan, „mint egy elbutult öreg néni”, egy idős rokon, akit immár csak a külvilág iránti gyűlölet és a megkeseredettség tart életben, ugyanakkor még mindig óriási hatást gyakorol a beszélőre. Böszörményi versének üzenete szerint egyáltalán nem helyes költői magatartás „hazádtól számon kérni vérző tested”, mert az ember/költő mindig felelős saját magáért, ugyanakkor másokért is felelősséggel tartozik. 

Lármában akartam élni, mert ezzel bátorítja az ember a legjobban magát. Ha nagy a zaj, akkor háttérbe szorul a félelem, észre sem vehető a szorongás, elmerülnek a kétség naszádjai, és a viharok sem annyira kibírhatatlanok.

Első szerződésbeli koncertjén egy több mint ezer kilométerre fekvő városban kell fellépnie. Az utazás megviseli, mert eszébe juttatja utolsó repülőútját, amely a szabad világba hozta, és ahonnan már nem tért vissza szülőföldjére.

Böszörményi Zoltán ezúttal Füst című kötetéből olvasott fel egy novellát kameránk előtt.

Azt mondtad, mágia az írás, magasztos alázat,
elszabadult, vad folyók hömpölygése,
sodrásában az élet színes törmeléke,
cipeli magában a káprázatos mindent

Nyöszörögnek, majd felsikoltanak a fékek. Ahányan állunk, egymásnak dőlünk, mint rosszul felállított kuglibábok. „Végállomás!” – szűrődik be kívülről egy kiáltás.