A kötet címadó novellájának szövege ötvözi a szocializmus időszakára jellemző szónoklatokat és a természetes beszélt nyelvet, előbbi Karmazsin elvtárs hangján, utóbbi pedig Csusza, az Állami Szociális Intézet mozgássérült növendékének szájából hangzik el. Szilaj mulatozásaik dicsőségének felidézésével a férfi teljesen szétzilálja a megbízott titkár beszédét, míg végül ő teljesen elhallgat, és csak a szöveg végén olvashatjuk újra szavait az eseményről írt jelentés formájában.

Könyve előszavában ezt a régi angol szólást idézi Michal Pawel Markowski, aki a későbbiekben a kíváncsiság fogalmát boncolgatja. Természetesen nem a puszta kíváncsiskodásról van itt szó, hanem tágabb értelemben az ember megismerés- és tudásvágyáról. A lengyel irodalomtudós mintegy húsz évvel ezelőtt írt esszékötete tavaly jelent meg magyar fordításban, gondolatai ma is olvasásra érdemesek.

Szergej Lebegyev, a kortárs orosz irodalom egyik reménysége harmadik kötetében – szembeszállva a kollektív felejtéssel – számot vet a sztálini múlt örökségével, sötét képet festve a Szovjetunió felbomlását követő évekről, sőt áttételesen a jelenről is. Ennélfogva nem meglepő, hogy az Augusztus gyermekei először Németországban jelent meg, s csak ezt követően Moszkvában, érzékeny témája miatt ugyanis nem kapkodtak érte az orosz kiadók.

Az anamorfózis kifejezés olyan felismerhetetlenné torzított képek gyűjtőfogalma, amelyek csak egy különös nézőpontból vagy egy rájuk helyezett tükörtárgy segítségével válnak láthatóvá. Orosz István az anamorfózis-technikák legismertebb magyarországi művészeként e jelenség miatt kezdett el foglalkozni ifjabb Hans Holbein német festő híres festményével, a Követekkel, amelyről tanulmánykötetet is írt Követ és a fáraó címmel.

Szepes Erika új, „Hol győztes bárdok énekelnek” című tanulmánykötete nyugtalanító, lelkiismeret-ébresztő könyv. Klasszika-filológiai felkészültségével is tekintélyt kivívott irodalomtörténészként immár évtizedek óta misszióként, szinte megszállottan adja közre újabb és újabb tanulmányköteteit, folytatja az eltérő felkészültségű olvasók körében is egyre népszerűbb Olvassuk együtt! sorozatát.

A testről szóló bármely diskurzus elkerülhetetlenül érinti az elborzasztó, tabuként kezelt témákat is, s éppen ez a viszonyulási mód adja meg Fehér Csenge kötetének élét: megmutatja a konszenzuálisan elhallgatott, tabusított testeket is. Azonban nem akarja megmagyarázni vagy fogalmi keretek közé szorítani a testet, hanem inkább megírja, megkomponálja, megfesti, történetekkel illusztrálja annak valóságát, rútságát, környezetbe vetettségét, sokkoló mulandóságát.

Egyedülálló képesség kell ahhoz, hogy valaki ilyen merészen váltogassa a műfajokat, hiba nélkül, hiszen az írások eseményhorizontja nem tűnik el a homályban, a szürreális témák ellenére jól kivehető.

Az elbeszéléseket olvasva rá kellett jönnöm, hogy „veszélyes”, csábító történetek. Méghozzá azért, mert az azonosuló olvasás lehetőségét kínálják fel. Férfiszereplő ide vagy oda, az olvasó csakhamar a saját történeteként olvassa ezeket.

Földényi F. László William Blake (1757–1827) angol költő és képzőművész Newton című színes nyomatának elemzését állítja tanulmánykötete középpontjába. A kép vizsgálatakor azonban nem a művészettörténeti szempontokat követi, hanem a metszeten látható motívumokat veszi sorra, ezek eszmetörténeti hátterét mutatja be.

A hazai irodalomban ritka (külföldön nagy sikereket arató) riportregény kényes és nehéz műfaj, fikciós, „költött” elemei miatt a legnagyobb csalafintaságok melegágya lehet, hiszen nem tudható, hogy valójában ki és milyen mértékben fikcionál, esetünkben a riporter vagy a riportalany, vagy mindkettő. Vagy netán egyik sem; akkor viszont elsikkad a regény, az irodalmias modor és stílus ugyanis még nem tesz valamit regénnyé.

Varga Melinda Tizenkét kagyló című kötetének alcíme máris kijelöl egyfajta ’close reading’-szerű („szoros olvasás”) olvasásmódot, miközben behatárolja, hogy könyve nem más, mint mitológiai-asztrológiai kézikönyv férfiaknak a nőkhöz. A kötet összetett címszerkezete egymást feltételezi és erősíti: az erősen metaforizáló főcím s a kötet paratextusa (jelen esetben az alcímet értve paratextus alatt) egymás között olyan viszonyrendszert ír le, amelybe jól illeszkedhet „mindennemű” olvasói aktus.

Mohácsi Árpád könyvét olvasva megértem, hogy a hétköznapok, a mindennapok bedarálják és elaprózzák a nagy történelmi eseményeket. Az új távlatokat, amelyek megnyílnak egy-egy ilyen sorsfordító időpontban, mint 1989 is, amelyek felfénylenek, utat mutatnak és hívnak maguk felé, egy idő után elfedik az orrunk előtt zajló, mindennapi dolgaink.

A Kafka-hagyatékhoz tartozó, olykor szöveghűen idézett naplókból, levelekből, illetőleg a Borbély révén továbbírt, fiktív gondolatfutamokból egy kísérteties atmoszférájú Kelet-Európa elevenedik meg. A zsidó-keresztény kultúrkör anomáliáinak, ellentmondásainak vizsgálata és feszültsége éppúgy visszautal a magyar szerző Nincstelenek című regényére, ahogy a borbélyi életmű többi nagyszabású lírai állomására is. Mintha egy tükörteremben járnánk, úgy szembesítik önmagával a szerzőt ezek a néhol töredékes, máshol a befejezettség benyomását keltő novellaszövegek.

Varga Melinda könyve homogén. A benne szereplő versek elsősorban egy nagy, egységes világ mozaikdarabjainak tűnnek. Ebből eredeztethető az érzés, hogy a felbukkanó szereplők sem feltétlen elkülöníthetők egymástól, hanem épp a könyv előrehaladtával ismerjük meg őt, akár egy regényben.

Halász Margit novelláit olvasva egy frissen szedett színes mezei csokor jutott eszembe. Mosolyra és könnyre fakasztó írásai gyermekkora falu- és tanyavilágát idézik meg. Az ottani emberek hétköznapjai, gondolkodásmódja, az élettel való küzdelmei és apró örömei jelennek meg az anekdotikusnak mondható novellafüzér keretében. A szerző néhol derűs, néhol borús emlékképei szülőföldje, a hajdúsági Újléta-Liget embereit varázsolják elénk a hatvanas és hetvenes évekből.

Leino Feltehetően sokat merített Aldous Huxley Szép új világából az Ég írásakor. Az írónő történetének virtuális valóságáról eszünkbe juthat Huxley „tapija”, a színes, hangos, illatos és taktilis ingereket egyaránt közvetítő futurisztikus televízió. John kivonulása az elnyomó diktatúra kontrollálta és elidegenedett társadalomból rezonál azzal, amin az Ég szereplői is keresztülmennek.

A kilátástalanság borongós képeit és a megpróbáltatások konok hangulatát a könnyed stílus enyhíti, illetve tereli a szatíra irányába, miközben a főszereplőt változatlanul a béketűrés és a mindenféle élethelyzethez való alkalmazkodás jellemzi.