Szókratész kétezer-ötszáz éve már azon munkálkodott, hogy rávezesse az embereket: nem megérteni kell a világot, hanem megismerni. Ez a fajta kíváncsiság hajtotta az írót is arra, hogy meséljen nekünk Kertész Imréről úgy, ahogyan ő megismerte. Rádöbbenhetünk, hogy egy emberi sors is lehet olyan érdekes, mint egy művészeti alkotás, hiszen a spontaneitás és a véletlen ad mindkettőnek értéket, viszont végső következtetéseket aligha vonhatunk le bármelyikből.

Böszörményi Zoltán a Regálban egy olyan teret alkot meg, amelyben az olvasó –akárcsak a regény szereplői – találkozik az átmenetire berendezett lét tapasztalatával, a bőröndből öltözködés kényelmetlen rítusával. A lehetséges olvasatok közül erőteljesen kidomborodik a román kommunizmus megidézése, a modern láger és a kivándorlás tapasztalata.

Ha valami olyan tetszik úgy, ahogy a versek szoktak, ami nincs sorokra tördelve, előszeretettel fejezzük ki csodálatunkat azzal a felkiáltással, hogy „ez tiszta költészet!” Kérdezhetnénk: mi az a költészetben, ami ennyire minden egyéb fölé helyezi? Talán az, hogy képes megmutatni, hogyan néz ki a gondolat. Egyszerre láttatja a gondolatsor minden pontját, kifeszítve az öröklétbe az én létrejöttének egy rövidke részét.

Az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválról

Maurice Merleau-Ponty a világot hússzerű közeghez hasonlítja. A változás, az elmúlás és annak átélése is a „hús-jellegből” fakad. Ebben a matériába vesző univerzumban azonban mind az identitás, mind az én örökös veszélyben van.

A versbéli femme fatale elunja régi szerepét. Fáradt, és torkig van azzal, hogy férfiművészek tucatjai írnak verseket hozzá, vagy éppen az ő hatására keltenek életre zeneműveket.

Az elmúlt időszakban sokat gondolkodtam a határ fogalmán. Utazásaim nagy szerepet játszottak abban, hogy másképp gondolkodjam erről. Böszörményi Zoltán Regál című kisregényének újraolvasása egyre inkább arra késztet, hogy a határ többféle interpretációs lehetőségét a saját magam érzelmi és kulturális regisztere szerint újraértelmezem.

Kiüresedés. Ez a szó jellemzi a ma társadalmát. Már a húsz-negyven év közötti korosztály tagjai is kiégtek. Nem véletlen, hogy a Facebook dühöngővé vált, ahol bárki bármikor bármi felett hozhat ítéletet. Tízmillió orvos és tízmillió háborús szakértő országa vagyunk. Soha nem tudjuk, mi igaz, mi nem, a bizonytalanság (főleg a járvány óta) állandó kísérőnk – mutatnak rá Lőrincz P. Gabriella tárcái, esszéi. Olyan „tüneteken” keresztül világítja meg ezt a jelenséget, mint például ünnepeink megélése, megtartása, legyen az állami, egyházi vagy kulturális.

A tengerihántás az őszi esték foglalatossága volt, amikor az emberek körülülték a tüzet, és beszélgettek. Milbacher Róbert könyvének címe amellett, hogy Arany János balladájára utaló, szép adoniszi sor, rendkívül beszédes. A kukoricamorzsolás ugyanis meglehetősen monoton és tenyérfájdító tevékenység, azonban, ha a rokonok, szomszédok együtt tevékenykedtek, és közben egy jó mesélőtől meghallgathatták a vidék legendáit, észre sem vették, hogy dolgoztak. Az előszóból kiderül, a szerző szándéka szórakoztatóan átadni a közoktatás kánonjához tartozó ismereteket.

Szelíd. A film címe már azelőtt magával ragadott, hogy az előzetest megtekintettem volna. Egy-egy ehhez hasonló, hirtelen elragadtatás veszélyes lehet, ugyanis magas elvárásokkal vágunk bele a filmnézésbe, a produkció pedig könnyen okozhat csalódást. Csuja László és Nemes Anna 2022-es alkotását követően csalódásoktól mentesen távoztam a kolozsvári Győzelem moziból.

Lírai mélységek és filozofikus magasságok: ezek jellemzik Csontos Márta legújabb, tizedik verseskötetét, a Carpe diem-kísérleteket. A közel száz verset tartalmazó kötet a 2018–2021 közötti líratermését tartalmazza, amelynek a fele korábban publikált anyag (Agria, A hetedik, A Vörös Postakocsi, Együtt, Ezredvég, Helikon, Hitel, Napút, Nyugat Plusz, Tiszatáj, Újvárad, Várad). A kötet négy ciklusra tagolódik: Az embergép tragikomédiája, Naplójegyzetek, Kiszakított lapok, Carpe diem; mindegyik ciklust egy-egy mottó vezet be, Mészöly Miklós, Pilinszky János, Fekete István és Nemes Nagy Ágnes szövegeivel. „…hirdetem, hogy minden / szerepkörben a lét ajándéka vagyok, / túl akarom kiabálni a fájdalom / harangzúgását” – fogalmaz a szerző Látványterv című versében, amelynek kulcsszava az első és utolsó versszakaszban is feltűnő (belső) üresség