„Varga Melinda könyvében ugyanis a műfaji konvenciókon túl fontosabb a játék. Aminek azért mégiscsak szabályai – játékszabályai – vannak. A szabályok viszont – a helyszíni riporttól eltérően – nem előzetes elgondolás szerint alakítják a szöveget, hanem az egyes szövegek jelölik ki őket.” – Lakatos-Fleisz Katalin kritikája Varga Melinda A fásult kebelnek nincs költészete című kötetéről.

„A halál gondolatának metamorfózisa, a nemlét hínárja, melyre érzelmi hálót sző a költő, majd megcsillantja a boldogság reményét. A boldogság eszményi érzelmi állapotot fejez ki, melyre mindannyian áhítozunk, a pacsirták ugyanúgy, mint a sasok.” – Böszörményi Zoltán esszéje Varga Melinda költészetéről.

„Mezítláb szaladok a mezőn, / a nedves avartól / ráncos lesz talpamon a bőr, / foszforeszkáló sárga fák / aranya borul a földre...” – Varga Melinda versei.

Habár az Északi szajkó alcíme szerint Versek gyerekeknek és gyerekekről, a versek legalább annyira szólnak a csodára fogékony, gyermeki énjüket megtartó felnőtteknek is. Ha gyerekversként tartjuk számon őket, a műfaj legnemesebb hagyományait folytatják. Nem ringatnak hazug illúziókban, nem divatokat utánoznak, hanem életünk hétköznapi csodáival szembesítenek. Egyszerűen, minden nagyotmondástól mentesen.

Olyan éles minden, téged is élesebben látlak, Isten.

A tóban tükröződő vízesések
Kitartóan zuhognak az ég felé.

csontjaival már meszet oltott
az idő.

„Templom a természet” – ezt tudjuk Baudelaire óta. Számomra tényleg. Egy hely, ahol nem kell tevékenyen részt vennem, csak figyelnem és éreznem. Még azzal is kiegészíteném a dolgot, hogy a lírámban a természetköltészetet sokszor összeszövöm a szerelmes versekkel. Az állatos verseket pedig a családi lírával.” – Viola Szandra és Halmai Tamás beszélgetése Acsai Rolanddal

Szeged szülötte, a város szinte minden művében megjelenik. Írói horizontja azonban lefegyverzően tágas: olyan otthonosan közlekedik századok és helyszínek között, mintha minden korban maga is élt és járt volna, beleértve a jövőt is. – Bene Zoltánnal a Szeged–Budapest térkoordinátákon át levélben beszélgettünk humanizmusról, történelmi regényről, szegediségről és az íróban lakozó különféle lényekről.

„− Többször is leléptem a távolságot, s pontosan huszonkét lépésre álltam a peron szélétől, amikor érkeztél – Endre arca egyre vörösebb lett, miközben mesélt, pedig Erika mosolyogva hallgatta, és simogatta közben a kézfejét.” – Bene Zoltán novellája.

„Szeged ugyanis origóvá lesz a vagány kezdés után. Az induló regény nem túl visszhangos, mégis kedvező fogadtatása után előkerülnek a különböző asztalfiókokból és még inkább alkönyvtárakból a Bene-novellák.” – Luzsicza István esszéje.

„A két láb mezítelen volt, nagyon fehér, és kissé görbe. A kulcslyukhoz közelebb esőn, a boka fölött kivehetetlen tetoválás. Az aprócska résen kukucskálva legalábbis kivehetetlen. De Bertalan tudta, hogy egy bébi dinoszaurusz sematikus rajza az.” – Bene Zoltán novellája.

„Mi történik viszont akkor, ha hétköznapi tapasztalatainkon alapuló világértelmezésünk mégsem biztos? Miért ne lehetne számos párhuzamos valóság? Miért kell mindenáron fikciónak tekinteni az ukróniát? Pár perc erejéig ne tekintsük annak! Fordítsunk egy kis figyelmet a lehetséges világok elméletére! Létezhet olyan valós ukrónia, amelyben 2020 Magyarországa nincs Trianon után, területe nem csonkolt?” – Bene Zoltán esszéje.

„− Emlékszel még arra a kopasz lányra? − kérdezte Pömpöm, és Ló Kornél emlékezett. Vékony csontú, törékeny teremtés volt, föltűnően jó alakkal. Arcának bájos, kislányos kedvességéből mit sem vont le a szemceruzával rajzolt szemöldök és a fejére úszósapkaként simuló sötétkék kendő.” – Bene Zoltán novellája.

„Nem vagyok én NKA, hogy oly sok pénzzel a kézben
ezt az adagnyi hülyét brahiból most csecsre vehessem!”

A kortárs magyar költészet – legfőképpen a fiatal – válságban van. Nemcsak a formaművészet tűnt el, hanem a humor, az erotika, az izgalom. Eltűnt a kaland a versből. Műveletlen vagy jobb esetben csak félművelt, a szakma csínját-bínját el nem sajátító, rövidtávfutásra berendezkedett alkotók produktumai töltik meg az irodalmi orgánumok közlési felületének 95%-át, és egyértelműen sokkal többen vannak azok, akik ilyen verseket írnak, mint akik ilyen verseket olvasnak.

Humoros-ironikus videó a hónap alkotójától

Hexameterre felöltve szerintem szép a magyar nyelv;
Általatok tudjuk, hogy milyen az, ha nem az.
Megkeseredtünk már műferdítéseitektől:
Inkább megtanulunk hát görögül s latinul!

„Parnasszus – Költőüdülő”, e kopott felirat volt írva a pléhtáblára. Amint meglátta a nagy had, artikulálatlan hangján ujjongani kezdett, pár méter múltán feltűnt a poéta-oázis.

Huszonéves, kötet előtt álló poéta az Irodalmi Jelennél a hónap alkotója decemberben. Latinul is versel, jól ismeri a kötött formákat, manifesztumot írt a kortársairól, megújította a vígeposz műfaját – Gál Jánossal Varga Melinda készített interjút.