Férfiparfümök között a női lábak,
Bakunyin halott.
Csak a plakátok megváltó igéi,
csak a puha idő.

Most nem lett semmi. M. János békésen hazudozott, pontosabban olvasmányélményeit keverte valósággal és elképzelésekkel. Ez egy darabig szórakoztató.

de jó gyerek légy és meglásd,
az ecet holnapra visszacukorul,
csak egyet kell aludni, aztán
sokkal jobb lesz majd ugyanúgy.

Át akarok lépni egy határt.
Nem tudom, hol van, határ-e tényleg,
és nem voltam-e már odaát.

Az Eleven Rendet szeretem és keresem; a rendszereket életszerűtlennek, sőt: életellenesnek tartom. Nincsenek előregyártott koncepcióim. Mindenkor engedem, sőt igénylem, hogy: „Vers-Lelkecske, dönts: / milyen testbe bújnál s az / milyen ruhába?”

a felhőhajók
szétszéledtek: nem látni
a Fölső Tengert

Lényeg a Rés,
hogy, ki benéz,
belássa nyomban:
mennyire kint van.

Szótlanná tesz a holmikorésmennyiért. – Én beszélgetnék.

Az én regényeim életes szövegek, mert a legrégebbihez, a mesemondáshoz nyúlnak vissza. Én egy mesemondó vagyok, mint a legnagyobb szegedi író,Tombácz János. Ő fejben tartotta mindet, ezért is tudta. Én leírom, aztán elfejtem őket. Mennyivel eredetibb és több volt ő. Mennyivel magasabb.

Mindannyian Magritte és Chaplin keménykalapos kisemberei vagyunk, akik nagyon is különbözünk egymástól, semmi több. Nincs nagybetűs történelem, csak kis történetek vannak.

Ha Lennon költői tudatfolyamszöveget ír, akkor azt mondják, az LSD hatása. Nincs menekvés, ha rosszat akarnak mondani rólad. 

Miről tudjuk meg, hogy nappal van, s nem éjszaka? A harmadik guru így felel: Ha a szembe jövő ember arcában felismered a testvéred arcát, akkor ér véget benned az éjszaka. – Én, ha egyedül vagyok, még a szobám ablakában zöngő szúnyog arcában is a testvérem arcát vélem felfedezni…

Nietzche mondja: „a létezés és az élet csak mint esztétikai jelenség, mint művészi szemlélet és ábrázolás tárgya igazolható", s ez teljesen összecseng az Éjszaka Hamlettel befejező sorával: „A vers azonban ajándék!", s összecseng a Holan-költészet nagy paradoxonával: ezt a lírát kegyetlensége ellenére is szépnek érezzük. Mint az életet.

valami morfogenetikus erő hatására mintha mi is
egyszerre, mintegy varázsütésre, könyvek  
nélkül bírnánk a világ minden tudását 

Illatorgia,
tavaszi mező szólít,
​elnémulok hát.

Alázat jön-megy. Valami mindig itt marad belőle.
Húsleves, sok víz, bolyongó csillagok.

Első szerződésbeli koncertjén egy több mint ezer kilométerre fekvő városban kell fellépnie. Az utazás megviseli, mert eszébe juttatja utolsó repülőútját, amely a szabad világba hozta, és ahonnan már nem tért vissza szülőföldjére.

Azt mondtad, mágia az írás, magasztos alázat,
elszabadult, vad folyók hömpölygése,
sodrásában az élet színes törmeléke,
cipeli magában a káprázatos mindent

Nyöszörögnek, majd felsikoltanak a fékek. Ahányan állunk, egymásnak dőlünk, mint rosszul felállított kuglibábok. „Végállomás!” – szűrődik be kívülről egy kiáltás.

az időt a percből kikalapálja
hol árnyéka van a platánnak, akácnak
és duplán nő a repüléstől
szárnya a vijjogó sirálynak