A görög-római kultúra a zsidó-keresztény vallással együtt az európai civilizáció sarokpontja. A görögöket a politikatörténetben a demokrácia megteremtőinek, a művészetekben pedig a klasszikus szépségeszmény hordozóinak tartjuk, ám mindez sok esetben leegyszerűsítő vagy akár hamis elképzelésekhez vezet, amint arra Emily Hauser Mythica – Legendás hősnők igaz története című könyvében több alkalommal is rámutat.

A köztársaság idején az arisztokrácia hatalmának legitimálására használta fel a történelmet, amibe bőven belefért annak szándékos eltorzítása is. Livius is eleget panaszkodik emiatt.

A versek által írt különböző arcok saját magára utaló megnyilatkozásaiból felépülő személyiség adja tehát a vizsgálat tárgyát: hogyan nyilvánul meg ez a személyiség – legyen a neve „Horatius” – mindazokban a fiktív társasági helyzetekben, amelyeket maguk a carmenek teremtenek meg.

Nagyon fontos jellemzője Maecenas tevékenységének az informalitás. Minden esetben hivatali felhatalmazás nélkül, mint Octavianus barátja, bizalmasa jár el.

Láthatjuk tehát, hogy az önreprezentáció különféle típusaiban Horatius a kétértelműség és ködösítés, önleértékelés és humor, játékosság és félrevezetés stratégiáit kombinálja. Az egyik legnyilvánvalóbban „önéletrajzi” antik költő művei valójában az önprezentációk gondosan árnyalt és gyakran szellemesen félrevezető sorozatát nyújtják – próbára téve, de szórakoztatva is olvasóit.

 
Az Ókor folyóirat 2011/1 száma ebben a hónapban jelenik meg. A legújabb szám tematikája Horatius és Róma. Az Irodalmi Jelenen most a folyóirat tartalmát, a szerkesztői ajánlót, és néhány részletet olvashatnak.