Mert túl van minden létező valón.
Óceánmélyben és napmagasban
kondulnak meg a hangok, a szavak,
és rajzosak, mint madárvonulás
alkonyi égen,

Talán 
szükséged 
van néha 
az én
önzésemre.
Oltárként 
kerekedek fel, 
megkésve.
Benned
kés forog. 

Közös hallgatásunk felrázandó,  Mielőtt egymás szavait elfogyasztanánk.

Az év más szakában, különösen pünkösd havában  orgonabokor névre hallgat. Zöld ruháján fehér habok. 

A Képeslapok Sziszüphosznak versei elmossák a tárgyak és élőlények között feszülő határokat. Drávucz költészete egyetlen világ számtalan kontinenssel, ahol az élettelent élőlények teszik elevenné. A három ciklusra tagolt debütkötetben (Télire letakart kerti szobrok, Metszetrajzok, Képeslapok Sziszüphosznak) csak helyenként érezni a pályakezdőkre jellemző botladozást

Azt mondja, reggelente lassan készülődik, holott siető lépteit aligha tudja épeszű ember követni.

Egy adott ponton seb keletkezik, tűszúrásnyi helyen behatolnak a parazita gondolatok, párhuzamos univerzumok és megsokszorozódó  énképek erdején vezet az ember útja,

Borges, Hemingvay, állatok antropomorfizálása, szerelmes versek, levélregény, performantivitás és kortárs irodalom – kulcsszavakban erről beszélgetett Kovács Újszászy Péterrel, aki ősszel az Irodalmi Jelen debütdíját vehette át, Ferencz-Nagy Zoltán és Lázár Kinga.

az állam nem egy ország és nem egy nemzet. az állam egy álom. néhányaké. belehajtják néhány magasztos  államálom miatt.

Végigereszkedtem Dante bűvös útján, Vergilius nélkül, aki őt vezette. Nem riasztott el Cerberus ugatása; Csontomról a húst egy bögöly leette. Leereszkedtem egy bánya-sötét aknán, társakat fürkészve romlott alvilágba’, de csak egy félig nő, hátulról meg kecske dörgölődzött kéjjel, ismerkedőn hozzám.

Siratlak téged az ünnepi asztalnál, siratlak, lélegző öröm. Először óvatosan jöttél, két héttel később már vártál.

A böjt lélektana: én nem rágok többet a világból, és a világ is kevesebbet egyen belőlem már. Ámen

Esőt mondanak, jön a te időd, Mária, rügyfakasztásra, és újabb borsók vetésére, hogy a hüvelyből kiugró fénygolyók az értelem lángjával döngöljék földbe a maradék roncsokat.

Egyszer jó lenne a közbülső tetőre tükröket szerelni, ahonnan fordítva ugyan, a bal kéz jobb felől,  a jobb pedig balra, de belátnánk egymásba.

De hogy éppen Petőfivel, aki, ha elsétálna mellettem az utcán, napszemüvegben és szarvasbőr zakóban, talán rám sem pillantana.

Az Irodalmi Jelen szerzői, jelenlegi és egykori szerkesztői március 14-én fontos állami kitűntetéseket kaptak. Korábbi, lapunkban megjelent verseikkel, rövidprózáikkal és más anyagokkal ünnepeljük őket. Hamarosan mindeniküktől új műveket is olvashatnak az Irodalmi Jelenen! 

A tűlevelekből kinőtt a tenger, az ég felé hullámzott, ringatott, elsodort, ringatott és elsodort. 

Arcot a versnek sorozatunkban Böszörményi Zoltán Ami marad című versét olvasta fel, ezzel kedveskedünk március 8-án a hölgyeknek. Ajándékozza meg ön is szerelmét kortárs versekkel ezen a napon!

Ne nézz a tükörbe, ha kérhetem! Aki csalódik, mindenben csalódik, menekülne, ha tehetné,  de nincsen is hova, s mára már értelme sincs, s a rosszkedv szembejön veled, magadra, ha nézel, ezt fogod megpillantani, s ez magában is visszatartó erő: elhagyatva mindenek által.

„Jó, jó!. . . adok írást – Károly emígy szóla -  Akár Arany bullát, ha időm lesz, róla:  De most, riadalmán ily szörnyü veszélynek,  Mi helye, mi sorja efféle beszédnek!”